language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [102]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

„Ha rajtam múlna, nem lennének nagybirtokok”

Sajtópletykának tartja a közelgő leváltásáról szóló híreket, bírja a miniszterelnök bizalmát, és ha rajta múlna, nem lenne nagybirtok Magyarországon – nyilatkozta lapunknak Fazekas Sándor agrárminiszter, aki szerint a magyar vidék elégedett azokkal a földpályázatokkal, amelyek Mészáros Lőrincből nagybirtokost faragtak.

Lepapírozott osztogatás

Ellentmondásba keveredett a miniszterelnök az uniós pénzek ügyében. A volt amerikai nagykövet az egykori fejlesztési miniszterre hivatkozva azt írta, hogy Orbán Viktor és Németh Lászlóné rendszeresen megvitatta, ki nyerje a pályázatokat. A kormányfő a hét végén megerősítette ezt, tegnap viszont már azt mondta: nem választottak ki senkit.

Orbán megtalálta a következő ellenséget

A kormány a nagybirtokok arányát húsz százalékban maximalizálná. Orbán Viktor erre vezeti vissza a Simicska Lajossal való ütközetét. A területalapú támogatásokra most kell bejelentkezni, így hamarosan kiderül, mely nagybirtokosokba és mekkorát rúgtak. De veszélyben vannak a kisgazdák is.

A minisztereknek sem ajánlott a Hír TV és a Magyar Nemzet

Morális alapon kell mérlegelniük a minisztereknek, nyilatkoznak-e a Hír TV-nek, illetve a Magyar Nemzetnek. „Simicska nem idol a jobboldalon, Orbán Viktor viszont maga a Fidesz” – ez az alapvetés a jobboldali médiaháborúban.

Simicska: Háború lesz, és én nyerem meg!

Újabb fordulat következett be a Simicska-Orbán konfliktusban. A Fidesz korábbi pénztárnoka a Hír TV munkatársának telefonon elismerte, hogy valóban nyomást próbált gyakorolni jobboldali médiaérdekeltségeire. Egyre inkább úgy tűnik: a háború elkerülhetetlen.

Pattanásig feszült hangulat a Hír TV-nél Simicska miatt

Feszült a hangulat a Hír TV-nél a Célpont négyfős stábjának szerdai látványos felmondása után. A tulajdonos, Simicska Lajos nyilvános megszégyenítése még azoknak a kollégáknak egy részét is elbizonytalanította, akik azt gondolták, hogy a február 6-i viharos távozássorozat után konszolidálódik a helyzet a hírcsatornánál és a Magyar Nemzetnél is – mondta lapunknak a Hír TV egyik munkatársa, aki több mint egy évtizede dolgozik a csatornánál.

Készek milliárdokat bukni Simicska miatt

Simicska Lajost leckéztetik. A Közgépet már az sem juttatja új megrendelésekhez, ha versenytársainál olcsóbban vállalkozik. Egyre több helyről szorul ki a kormányfővel harcba keveredett egykori államkedvenc.

Simicska bizalmasának passzolta le a médiabirodalmát

Simicska Lajos megvált a Hír TV-ben, a Magyar Nemzetben és a Lánchíd Rádióban meglévő érdekeltségeitől – de azért nem „nagyon”.

Messzire ér a Simicska-polip jeges lehelete

A múlt héten botrányos körülmények között véget ért Orbán Viktor és Simicska Lajos negyedszázados szövetsége. Simicska lemocskolta Orbánt, médiabirodalmának Orbánhoz hű vezetői felmondtak. Visszatekintünk a most lezárult korszakra. A hosszú, fagyos ellenzéki évek idején növögető Simicska-féle cégbirodalom a második és a harmadik Orbán-kormány alatt vált százmilliárdos, komplett üzletágakat lefedő, sokkarú polippá az építőipartól a szerencsejátékig.
Találatok: [102]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>