language

Akták:

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése highlight_off

Intézmények:

Pénzügyminisztérium highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése

2011-ben a Parlament elfogadott egy törvényt, miszerint az ország kormányzásának kötelezően ki kell költöznie a Parlamentből. Az Orbán-kormány a 2014-es választások után döntött a terv megvalósítása mellett. A 2015 májusában hivatalosan is megkezdődő beruházás, a Nemzeti Hauszmann Terv megvalósításának költségét mintegy 200 milliárd forintra becsülték. A projekt összesített költségeiről nehéz adatokat találni, de már 2017-ben is magasabb költségekkel számoltak a megvalósításra. A terv programja tartalmazza a teljes miniszterelnökségi háztartás felköltözését a Budai Várba, a Szent István terem felújítását, a főőrségi épület felújítását, egy mélygarázs építését a Vár falába, a Lovarda teljes újjáépítését, a Karmelita kolostor újjáépítését, régészeti munkálatokat és további restaurációs folyamatokat. L. Simon László, a terv megvalósulásáért felelős államtitkár szerint: „Sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni".

 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

A koronavírus miatt lett drágább bő egymilliárddal a Várban épülő új Pénzügyminisztérium

Koronavírusos lett a beruházó egyik dolgozója, ezért karantént rendeltek el, és emiatt az eredeti ütemterv veszélybe került. Ezzel indokolta az áremelkedést a megrendelő és a kivitelező. Utóbbi nem más, mint a West Hungária Bau Kft. és Garage Ingatlanfejlesztő Kft. párosa. Az egykori királyi pénzügyminisztérium újjáépítésének költsége ezzel már 19 milliárd forintra nőtt.

Ötvenmilliárdhoz közelít Vargáék Várba menetele

A miniszterelnök és szűkebb kabinetje az idén költözött a Karmelita-kolostorba, a költözés költségei elérhették a 30 milliárd forintot – bár a pontos elszámolással mind a mai napig adós kormányfő személye körüli miniszter Rogán Antal és vagy a Miniszterelnökség. Még ennél is többe kerülhet a Pénzügyminisztérium (PM) Budai Várba telepítése, amely a mai napig 21,8 milliárdjába került az adófizetőknek és az idei és a jövő évi büdzsékben még további 26,2 milliárd forint vár ezen nemes cél finanszírozására, így az előre látható számla ma 47,5 milliárd forint. A projekt eredeti költségeit 26 milliárdra becsülték 2016-ban.

Most épp 626 millió forintot emészt fel a Várban épülő Pénzügyminisztérium

A többmilliárdos kivitelezési keretszerződést korábban elnyerő West Hungária Bau Kft. és Garage Ingatlanfejlesztő Kft. bontási és szigetelési munkálatokat végez a pénzből. A számláló eddig 18 milliárdnál jár, de azt még nem tudni, hogy az épület mikor lesz kész, és mennyibe fog kerülni.

6,5 milliárd forinttal drágult a Pénzügyminisztérium felköltözése a Várba

Az emelkedő költségekre hivatkozva 6,5 milliárd forinttal nagyobb összeget terveztek be a 2020-as büdzsében a Pénzügyminisztérium költözésére a Budai Várba, mint amennyivel idén februárban számolt a kormány a középtávú költségvetési kitekintésben - bukkantunk rá a tételre a törvényjavaslatban. Konkrétan ez szerepel a tárcáról szóló fejezetben, a 2019-2021 közötti időszak tervezett összegeitől való eltérés indokásában: A Pénzügyminisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatos beruházások, felújítások kiadásainak többletforrás igénye 2020. évben 6,5 milliárd forint.

Már 18 milliárdnál tart a Pénzügyminisztérium újjáépítése a Várban, de még nincs vége

Az uniós közbeszerzési értesítő legújabb számában megjelent tájékoztató szerint a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. és a West Hungária Bau Építőipari (WHB) Kft. a Pénzügyminisztérium műemléki épületrekonstrukciójának második ütemét 7,2 milliárd forintért végzi el. Ebből többek között 160 négyzetméter ólmozott üvegablak, 275 négyzetméter falikárpit, és 93 csillár készül el.

További 1,5 milliárd forintért dolgozik a Várban a WHB és a Garage Kft. a Pénzügyminisztérium épületén

Utólagos épületszigetelési és szakági építési munkákat, illetve bontást végez Tiborcz István üzlettársának cége, a West Hungária Bau (WHB) Kft. a Garage Ingatlanfejlesztő Kft.-vel közösen a Pénzügyminisztérium leendő épületén, amelynek összköltsége ezzel már 18 milliárd forintnál jár.

7,2 milliárdot szánnak a Pénzügyminisztérium műemléki munkáira

Mint ismert, más szervezetekkel együtt a Pénzügyminisztériumot is a várba költöztetik, a Mátyás-templom és a Hilton szomszédságába, a Szentháromság térre, oda, ahol a múlt század elején és azt megelőzően működött. Előbb azonban kemény milliárdokért felújítják az egyébként nemrég felújított épületet, mert így nem tetszik a kormánynak.

Hétmilliárdért építettné tovább a kormány az új Pénzügyminisztériumot

A Pénzügyminisztérium a tervek szerint 35-38 milliárd forintért költözne a Várba, de a végső számla könnyen bőven 40 milliárd forint felett is lehet.

Közelíti a Duna Aréna horrorárát az új Pénzügyminisztérium

40 milliárd forintból az építészszakma tiltakozása mellett egy pár éve felújított épületet alakítanak át, hogy úgy nézzen ki, mint 1905-ben. Mondjuk, akkor senkinek sem tetszett. A Mátyás-templom szomszédságában, a Szentháromság tér 6. számnál fekvő épületet, 2016-ban szemelte ki a kormány az akkor még nemzetgazdasági minisztérium leendő székhelyéül.

Repkednek a tízmilliárdok a PM új épületére

Más szervezetekkel egyetemben a Pénzügyminisztériumot is a várba költöztetik, a Mátyás-templom és a Hilton szomszédságába, a Szentháromság térre, oda, ahol a múlt század elején és azt megelőzően működött. Előbb azonban kemény milliárdokért felújítják az egyébként nemrég felújított épületet, mert így nem tetszik a kormánynak.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>