language

Akták:

Quaestor botrány highlight_off

Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, Tarsoly Csabát, a Quaestor cégek tulajdonosát csak két és fél hét elteltével vették őrizetbe gyanúsítottként. A Quaestor-per 2016 nyarán kezdődött: az ügyészség több, mint ötezer rendbeli csalást és sikkasztást rótt fel Tarsoly Csaba és társai terhére. A per azóta is tart – a vádhoz szükséges megfelelő szakértői vélemény ugyanis továbbra is hiányzik.

Több minisztérium, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium is befektetett korábban a Quaestornál. A KKM mintegy 72 milliárd forint értékű befektetését az ügyészség szabálytalannak ítélte. Emellett a Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház is milliárdokat bízott a brókercégre, majd egy nappal a botrány kirobbanása előtt mentette ki a tőkéjét a Quaestortól. Ez többekben bennfentes információval való visszaélés gyanúját keltette, a kormány ezzel szemben cáfolta, hogy bennfentes információik lettek volna – állításuk szerint miniszterelnöki utasításra vették ki a pénzt a Quaestortól. Orbán Viktor elismerte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok ürítsék ki brókercégeknél vezetett számláikat, ugyanis a Buda-Cash bedőlése után úgy látta, hogy a “dominóhatással fenyegetett időszakban egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

Az ügynek több, mint 30 ezer károsultja van, összesen mintegy 200 milliárd forintos kárral. Bár az állam a botrány kirobbanásakor széleskörű kártalanítást ígért ez azóta is csak részlegesen valósult meg. Az egykori Quaestor-ingatlanvagyonból ugyanakkor több vagyonelem töredékáron Tiborcz István-közeli kör tulajdonába került: így például a győri ETO-javakat (stadion, pláza és hotel) 8,2 milliárd helyett 820 millióért szerezte meg Paár Attila, a West Hungária Bau tulajdonosa, Tiborcz egykori üzlettársa. Itt említhetjük a mátrai Lifestyle Hotelt is, ami 2018-ban a Quaestor leányvállalatától Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez került, majd a BDPST Grouphoz vándorolt át – mindeközben, bár több száz milliós állami támogatást kapott felújításra, egykori Quaestor-vagyonelemként továbbra is bűnügyi zár alatt van. 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  9 10 11 12 13 14 15 16 17 18   >  >>

A költségvetés fizet a bankok helyett

A tervek szerint ma kerül a kormány elé az újrafogalmazott Quaestor-kártalanítási törvény. Lapunk úgy értesült, hogy az új változat jelentősen csökkentené a bankok terheit a korábbi törvényváltozathoz képest. A pénzintézetek adóalapjukból leírhatnák a pluszbefizetéseket. Így a költségvetés bevétele csökkenne, azaz közpénzből kártalanítanák a csődbe ment brókercég ügyfeleit.

Quaestor-kártalanítás - Javaslatot tettek a károsultak

Kompromisszumos javaslatot tettek a Quaestor-ügy károsultjai a részben alkotmányellenesnek ítélt Quaestor-törvény módosítása, illetve az alkotmányos kártalanítás érdekében - közölte a Quaestor Károsultak Közössége.

A quaestorosok az MNB-t is bevonnák a kártalanításba

Kompromisszumos javaslatot tettek a Quaestor-ügy károsultjai a részben alkotmányellenesnek ítélt Quaestor-törvény módosítása, illetve az alkotmányos kártalanítás érdekében - tájékoztatta a Quaestor Károsultak Közössége az MTI-t.

Quaestor - Az Ab megsemmisítette a kárrendezésről szóló törvény egyes részeit

Az Alkotmánybíróság 2015. november 17-én hozott határozatában megállapította, hogy a Quaestor károsultak kárrendezéséről szóló törvény diszkriminatív módon, túlságosan szűken határozta meg a kárrendezésre jogosultak körét, illetve alaptörvény-ellenesen szabályozta a Befektető-védelmi Alap tagjainak kárrendezésbe történő bevonását is.

Miskolczi Tamás: Elkerülhetetlenek a brókerbotrányok?

Induljunk ki három alapigazságból: egyrészt kockázatmentes befektetés nem létezik, másrészt a vállalati csődök elkerülhetetlen velejárói a gazdaság működésének, végül pedig a tökéletes ellenőrzési rendszer elérhetetlen.

Hamarosan eldől százmilliárd forint sorsa

A Befektető-védelmi Alapból (Beva) már kifizették a fiktív kötvényeket vásárló mintegy 32 ezer Quaestor károsult túlnyomó többségének a jogszabály szerint járó kártalanítási összeget, további kártérítésükre a Quaestor alapból, az Alkotmánybíróság (Ab) döntése után kerülhet sor, ami további közel 100 milliárd forintot jelentene az érintett körnek.

Quaestor-ügy - Közel 100 milliárd forint kifizetést érint az Ab döntése

A Befektető-védelmi Alapból (Beva) már kifizették a fiktív kötvényeket vásárló mintegy 32 ezer Quaestor károsult túlnyomó többségének a jogszabály szerint járó kártalanítási összeget, további kártérítésükre a Quaestor alapból, az Alkotmánybíróság (Ab) döntése után kerülhet sor, ami további közel 100 milliárd forintot jelentene az érintett körnek.

Állami kártérítést követelnek a Quaestor-károsultak

Az állam készfizető kezességétől várják a Quaestor ügyfelei a kártalanításukat, ezt azonban nem valószínű, hogy megszavazza a parlament. A károsultak elszántak, tüntetnek, de reményeiket az Alkotmánybíróság ennek ellenére széttörheti.

"Pofátlan hazugság" a Quaestor-kártalanításban

Az MSZP arra kéri a Fidesz volt és jelenlegi frakcióvezetőjét, vegyék rá a képviselőcsoport tagjait arra, hogy támogassák a készfizető kezesség Quastor-törvénybe történő beemelését és ezzel tegyék lehetővé a károsultak kártalanítását - közölte az Országgyűlés költségvetési bizottságának és annak brókerbotrányokat vizsgáló albizottságának szocialista tagja hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

"Eltűnt 160 milliárd" - Orbán hogy lehet még miniszterelnök?

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány kerítse elő a Quaestor-ügy során "eltűnt" pénzeket és adjon számot a Magyar Nemzeti Bank "asszisztálásával eltűnt" mintegy 160 milliárd forintról - szólított fel hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt alelnöke.
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  9 10 11 12 13 14 15 16 17 18   >  >>