language

Személyek:

Schlecht Csaba highlight_off
Simicska Lajos highlight_off

Schlecht Csaba

Schlecht Csaba (1959-2022) a Magyar Nemzet köré épült lap- és médiacsoport, valamint a Fidesz Simicska Lajos által menedzselt egykori cégvilágának sokáig háttérben mozgó, mégis meghatározó alakja volt. Politikai tisztségeket sosem vállalt, üzleti feladatokat viszont annál inkább.

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [34]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4

Fiúk a bányában

Orbán Viktor miniszterelnök családja Fejér megye jelentős vállalkozói közé tartozik. Az édesapa, Orbán Győző és az öcs, ifjabb Orbán Győző jelenleg három társaság tulajdonosai, amelyek a Vértes hegység környékén négy, a zalai dombságban pedig további egy bányát működtetnek. Az Orbán család gazdasági tevékenysége része az úgynevezett megfigyelési ügynek is: tudomásunk szerint a Simicska Lajos és Kövér Szilárd nevével fémjelzett Fidesz-közeli cégek (Quality Invest Rt., Centum Kft.) a kilencvenes évek elején fontos szerepet játszottak a miniszterelnök családi vállalkozásainak felfutásában. Az egyik cégben a nyilvános dokumentumok szerint egy évig a felügyelőbizottsági tag volt az a Schlecht Csaba, aki később kulcsszerepet játszott a fideszes vállalkozások "tisztára mosásában" és eltüntetésében (Kaya Ibrahim, Josip Tot), köztartozásaikkal együtt. Utóbbi ügyet jelenleg több hatóság (rendőrség, ügyészség) is vizsgálja. Alábbi riportunkban annak jártunk utána: játszott-e szerepet az Orbán família polgárosodásában az a tény, hogy a család egyik tagja az elmúlt tíz évben a magyar politikai élet egyik meghatározó személyisége lett, és aki tavaly júniustól a Magyar Köztársaság legnagyobb hatalommal járó posztját tölti be, vagy csupán egy szokványos vállalkozói sikertörténetről van szó.

Németországban a Kaya Ibrahim-iratok

Az ellenzék által Fidesz-közelinek nevezett cégek ügyében folyamatosan érkeznek be az információk a könyvvizsgálóktól a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A Legfőbb Ügyészség megküldte Németországba azokat a kérdéseket, amelyeket az illetékes hatóság tanúkihallgatásán Kaya Ibrahimnak feltesz.

Lenk Géza a Reorg Rt. élén

Lenk Gézát, a Postabank egykori bécsi leánybankja, a Trigon Bank volt igazgatóját választották a Reorg Rt. elnök-vezérigazgatójává a cég tegnapi közgyűlésén.

Eörsi ismét vádolja Simicskát

Eörsi MátyásEörsi Mátyás szabad demokrata országgyűlési képviselő azzal vádolja Simicska Lajos APEH-elnököt, hogy a Centum Kft., amelynek társtulajdonosa volt, hamisított fedezetigazolásokkal bonyolított le vásárlásokat 1991 és 1992 folyamán.
Találatok: [34]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4