language

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Intézmények:

TV2 Média Csoport Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Kilép a fényre Mészáros Lőrinc a TV2 cégbirodalmában?

Régóta mást sejtenek a TV2 mögött, mint aki látszik, a felcsúti milliárdos cégei pedig több vagyont bíztak a csatornát is birtokló bizalmi vagyonkezelőre, mint amennyi annak összesen van.

Akár Simicska és Spéder sorsára juthat a pikszisből kiesett Vida József

Fogyatkoznak a kívánatos csúcsmenedzseri állások a hatalom közelébe került üzletembereknek. Legutóbb Vida József, Mészáros Lőrinc földije bukott ki az állami gigabank, a Magyar Bankholding vezetéséből, miután fő szerepet vállalt a takarékszövetkezeti szektor felszámolásában.

Mészároséké az ország, maguknak építik - HVG Top 500 lista a nyereségrekorderekről

Magyarország jobban teljesít, a kormányfő legalábbis évről évre nagyobb sikereket ér el a nemzeti burzsoázia megteremtésében. Már persze ha azokat tekintjük nemzetinek, akik ilyen-olyan okokból bejáratosak a hozzá. A 2019-ben a legnagyobb nyereséget elért 500 magyarországi cég között már több mint negyven olyat találunk, amelynek tulajdonosa a NER valamelyik emblematikus figurája.

Kormányközeli cégeknél landol a magyar reklámpénzek harmada

A Facebook és a Google a NER nyomába sem ér a reklámpiacon, amelynek olyan szegmense is van, ahol a Fidesz-közeli szereplők részesedése az 50 százalékot is meghaladja.

Megmutatjuk, ki áll most a TV2 mögött, de hamarosan elrejtőzhet a tulajdonos

Úgy tűnik, lezárult a TV2 valójában már 2016-ban megindított eladása. Az új tulajdonos első intézkedése az volt, hogy lehetővé tegye a végső haszonélvezők elrejtőzését.

Uniós és magyar közpénzek a kormánypárti médiafoglalás szolgálatában 2014-2016

Lassan befejeződik a nem-kormánypárti média felvásárlása, miközben másfél év alatt szinte a semmiből felépült az új, Simicska-cégek nélküli orbánista médiaportfólió. Az 1 milliósra mért elérésű Origo mellett a TV2, az új bulvár-portfólió, az ugyancsak egymillió olvasót elérő vidéki laphálózat és a szépen hálózatosodó rádióadók sosem látott, politikailag homogén tulajdonosi struktúrájú médiabirodalommá állnak össze. Az akvizíciók és a működtetés költségeit részben a magyar költségvetésből átcsatornázott pénzek, részben a tulajdonos stróman-oligarcháknak juttatott uniós finanszírozású projektek haszna fedezi.

Ezekkel a módszerekkel gyűrték maguk alá Orbánék szinte a teljes magyar médiaipart

Összeszedtünk néhány olyan kormányzati intézkedést, amelyek következtében Magyarországon ma egyre kevesebb a független médiaműhely, és ami miatt ma jóval nehezebb az újságírók munkavégzése, mint egy nyugati demokráciában, vagy mint a rendszerváltás óta bármikor.

A cégbíróság megállította Simicskáékat

Újabb fejlemény történt a TV2 vagyonkezelő cégénél, a tulajdonos-ügyvezető Yvonne Dederick és Simon Zsolt szerint ez nekik kedvez, nem a céget megvásárolni szándékozó Fonyó Károlynak.

Mr. Funk

Több új céget is bejegyzett az elmúlt hetekben Andy Vajna, aki az ingatlanbiznisz mellett a fánküzletbe is belevághat. A TV2 is valószínűleg a filmügyi biztos tulajdonlása mellett működhet tovább, de hosszú évekig pereskedhet még a csatornáért. A tranzakció zárása ráadásul így is elhúzódott, emiatt több tervezett üzletet elcsaklizott Vajnáék elől a nagy konkurens RTL.

Simicskáék szerint nekik ugyan nem fizetett Vajna

Újabb szürreális nyilatkozatháború indult el a TV2 tulajdonjogáért viaskodó Vajna-tábor és a Simicska-Fonyó páros között. A TV2 tegnap jelentette be, hogy lezárult a folyamat, Andy Vajna Magyar Broadcasting Co. Kft nevű cége megvette a tévét, sőt, a társaság megállapodást kötött a TV2 korábbi tulajdonosával, a ProSiebenSat.1 Media AG-vel az eladóknak, valamint a csatornának biztosított hitelek átvállalásáról.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>