language

Jelcin elnök tudtával hajtott végre törvénytelen ügyleteket az orosz központi bank - állítja a La Repubblica

A La Repubblica című olasz napilap - saját úton szerzett bizonyítékok alapján �azt állítja, hogy Jelcin elnök utólag engedélyezte az orosz központi bank törvénytelen ügyleteit, amelyekről a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már tavasszal tudomást szerzett.

A rendőrség megtalálta az Otthon XXI. lakásszövetkezet igazgatóját, aki befektetői 180 millió forintjával tűnt el

A rendőrség titkosszolgálati eszközöket is felhasználva kedden, Budapest egyik frekventált kerületében elfogta Sz. Pétert, az Otthon XXI. lakásszövetkezet igazgatóját, akit csalás bűntettével gyanúsítanak. Az ügynek jelenleg 180 sértettje van, a kárérték pedig meghaladja a 180 millió forintot.

Gál László tagad és büntetőeljárást kezdeményez a kisgazda képviselő ellen

Hamis vád miatt büntetőeljárást kezdeményez Pallag László kisgazda országgyűlési képviselő ellen Gál László, a Belügyminisztérium Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatalának vezetője, volt Békés megyei rendőr-főkapitány. Gál tagadja, hogy büntetendő cselekményt követett volna el.

Atyánszky mentelmi jogának felfüggesztését kéri az ügyészségi nyomozóhivatal

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal Atyánszky György mentelmi jogának felfüggesztését kéri. Ugyanis a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselője alaposan gyanúsítható csődbűntett elkövetésével.
Találatok: [57882]  Oldalak:   <<  <  5756 5757 5758 5759 5760 5761 5762   >  >>