language

Intézmények:

Lounge Design Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [174]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

Rendezvényszervezésben hasít a reklámpiac Mészáros Lőrince

Néhány hónap leforgása alatt közel negyedmilliárd forintnyi megbízást adott az Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) egy olyan rendezvényszervező cégnek, amely 2017-ben alig több mint 4 millió forintos árbevételt ért el. Az állami energetikai óriás először tavaly nyáron szerződött le a Moonlight Event Kft-vel, akkor azonban tíz napon belül két esemény szervezését is rájuk bízták összesen 170 millió forint értékben. Az új partner szolgáltatásával pedig minden bizonnyal elégedettek voltak, az idén februárban ugyanis egy újabb 65 milliós megbízást adtak a jelenleg 12 főt foglalkoztató vállalatnak.

A nyugalom megzavarására alkalmas számok: így kaszáltak 2018-ban a NER cégei

Nehéz olyan NER-közeli céget találni, amelynek nem volt jó éve a 2018-as. Közpénzen felhízlalt milliárdos nyereségeket és az azt szinte teljes egészében osztalékként kivevő tulajdonosok szerepelnek az éves beszámolók alapján készült összefoglalónkban.

A cégcsoport, amely akkorát nőtt, hogy Mészáros Lőrinc is sírva könyöröghet a receptért

Ami ugyanúgy kezdődik, mint az ő cégeinél: végy egy csomó közpénzt! Balásy Gyula ügynökségei 2017 eleje óta 100 milliárd forint állami megbízást kaptak.

Óriási hasznot hoz a kormánypropaganda kommunikációja

Remek üzlet, ha sok tízmilliárd állami pénzt kell elkölteni, és azzal egyetlen egy kiválasztottat bíz meg a kormány - derül ki az egyetlen egy kiválasztott cégcasoport tavalyi gazdálkodási adataiból. A konkurens nélkül maradt, egy tulajdonos kezében lévő cégcsoport feladata történetesen az, hogy a kormány üzeneteit kell eljutattni az emberekhez, hátha nem néznek elég közszolgálati tévét.

270 milliós morzsa hullott Rogán favoritjának

A Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal újabb megbízásokkal látta a brüsszelezős, sorozós kampányokat is jegyző Balásy Gyula cégeit. A Kaposvár és az M7 közötti szakasz fejlesztésénél a reklámkampányok tervezését, lebonyolítását, a médiavásárlást Lounge Design Kft. és a New Land Média Kft. kapta. Mindkét cég annak a Balásy Gyulának az érdekeltsége, aki az utóbbi években a kormány kedvenc kommunikációs ügynöke lett, sora nyeri a megbízásokat.

Egymilliárdért reklámozzák Semjén Zsolt vadászati kiállítását

Máris dőlnek a milliárdok a 2021-ben rendezendő vadászati világkiállításra, amelynek csak a kommunikációjára (pontosabban a kiállítás és a kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésével összefüggő kommunikációs feladatokra) várhatóan több mint egymilliárd forintot költenek

Újabb 10 milliárdot költ propagandára a kormány

A Miniszterelnöki Kabinetiroda április közepén megint egy 10 milliárd forint értékű keretszerződést kötött Balásy Gyula reklámcégeivel “az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos” kampányra. A szerződés év végéig vagy a keretösszeg kimerüléséig szól, de 7 milliárdot biztosan elköltenek a pénzből.

Újabb 10 milliárdot tolnak Rogánék a plakátkampányolásba

Idén ez már a második 10 milliárdos keretmegbízás Balásy Gyula cégeinek. Tavaly egész évben 18,4 milliárd ment el a tájékoztató kampányokra.

60 millióból reklámozzák Lázár sokmilliárdos villamosát

A kormányzati kommunikációs feladatok ellátására szóló központosított közbeszerzés 30 milliárdos keretszerződésén belül most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) számára indul kampány. A Lázár János szívügyének tekintett tram-train Szeged-Hódmezővásárhely elővárosi vasútvonal projektjének fejlesztését fogják reklámozni, amire már megköttetett a szerződés is.
Találatok: [174]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>