language

Kulcsszavak:

építőipar highlight_off

Akták:

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése highlight_off

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése

Hauszmann Program és a minisztériumok Várba költözése

2011-ben a Parlament elfogadott egy törvényt, miszerint az ország kormányzásának kötelezően ki kell költöznie a Parlamentből. Az Orbán-kormány a 2014-es választások után döntött a terv megvalósítása mellett. A 2015 májusában hivatalosan is megkezdődő beruházás, a Nemzeti Hauszmann Terv megvalósításának költségét mintegy 200 milliárd forintra becsülték. A projekt összesített költségeiről nehéz adatokat találni, de már 2017-ben is magasabb költségekkel számoltak a megvalósításra. A terv programja tartalmazza a teljes miniszterelnökségi háztartás felköltözését a Budai Várba, a Szent István terem felújítását, a főőrségi épület felújítását, egy mélygarázs építését a Vár falába, a Lovarda teljes újjáépítését, a Karmelita kolostor újjáépítését, régészeti munkálatokat és további restaurációs folyamatokat. L. Simon László, a terv megvalósulásáért felelős államtitkár szerint: „Sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni".

 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [37]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4

628 millióért tervezik meg a Belügyminisztérium új helyét a Várban

A Középülettervező Zrt. nyerte a hirdetmény nélküli közbeszerzést, melyre mástól nem is kértek ajánlatot, mert a KÖZTI az eredeti tervek kizárólagos tulajdonosa.

Az mégse járja, hogy az állami fogadáson lökdösődni kell

Amíg megmagyarázom, megcsinálom - idézte Ybl Miklóst, a Várkert Bazár tervezőjét L. Simon László államtitkár azon az építészeti konferencián, amelynek témája a Budai Vár 200 milliárd forintra tervezett átalakítása volt. L. Simon szerint a kormány is valahogy így állt neki a Vár évtizedekig halogatott, mára szerinte elodázhatatlanná vált megújításához. Aztán persze nagyon sokszor elmondta, hogy a társadalmi párbeszédet nem szabad mellőzni, ezt a konferenciát is ilyennek szánták.

MEGÚJUL A BUDAVÁRI PALOTA

"Az idei költségvetési törvényben 3,4 milliárd forint szerepel a Nemzeti Hauszmann-terv végrehajtására. További 1,5 milliárdba kerül a lovarda alatti mélygarázs építése, és 317 millió forintba a BTM egyes részeinek kiköltöztetése a Kiscelli Múzeumba. Az egykori karmelita kolostor rekonstrukciója 5 milliárd forintba kerül."

Minősített eljárások is lesznek Orbánék átköltöztetésénél

Nemzetbiztonsági érdekek miatt egyes beszerzések minősített eljárást képeznek majd a Miniszterelnökség budavári elhelyezésekor. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Találatok: [37]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4