language

Kulcsszavak:

foglalkoztatás highlight_off

Intézmények:

Igazságügyi Minisztérium highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Igazságügyi Minisztérium

Az Igazságügyi Minisztérium Magyarország egyik minisztériuma. 2010-2014 között Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumként működött. 2023 augusztustól minisztere Tuzson Bence

A 2021 nyarán nyilvánosságra került Pegasus lehallgatási ügyben az Igazságügyi Minisztériumnak kellett engedélyeznie a lehallgatásokat, de az akkor Varga Judit által vezetett tárca titkosította, hogy pontosan ki írta alá a megfigyelési engedélyeket.

Az Igazságügyi Minisztérium egyik, a végrehajtók kinevezéséért felelős volt államtitkára, Völner Pál az egyik vádlottja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar körüli korrupciós botránynak


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Maradt a Bankszövetségnél Schadl György volt bizalmasa, akinek nevét Magyar Péter hangfelvételén is említik

Martonovics Bernadett a lehallgatott telefonbeszélgetések tanúsága szerint többször beszélt Schadl Györggyel, Varga Judit pedig úgy emlegette, mint akinek szerepe volt Rogán Antalék állítólagos kísérletében, hogy kihúzassák magukat az ügyészség nyomozati anyagaiból. Az is figyelemre méltó, hogy első látásra összeférhetetlen pozíciókat töltött be az Igazságügyi Minisztériumban és a bankok érdekképviseleti szervezetében.

Közel hétmilliót kapott a kirúgott Répássy Róbert

Jogszerűen kapott majdnem hétmillió forintot az Igazságügyi Minisztériumból kirúgott Répássy Róbert. A volt államtitkárnak a lelépési pénz mellé ki nem vett szabadságait is kifizették. Mivel azonban a pénzt 75 százalék adó sújtja, csak a negyedét kapja meg.

Palotaforradalom

Vége a cinkos összekacsintásnak az állami szférában? A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. belső jelentése tudatos károkozással vádolja a Duna Palota Kft. elöljáróit - akik egykor Lamperth Mónika stábját alkották.
Találatok: [4]  Oldalak:   1