language

Lapok:

Akták:

Letelepedési kötvény-biznisz highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Letelepedési kötvény-biznisz

Letelepedési kötvény-biznisz

Letelepedési kötvény vásárlásával Uniós tagországon kívüli állampolgár schengeni tartózkodási engedélyt, illetve hat hónap után letelepedési engedélyt szerzett, amellyel szabadon utazhatott, céget alapíthatott a schengeni övezetben. Utóbbi érvényessége határozatlan idejű, élethosszig tart, továbbá családtagok is jogosultságot szerezhettek családegyesítési céllal. A kötvény futamideje 5 év, amelyet lejáratkor egy összegben a Magyar Állam visszavásárol az eredeti névértéken. A letelepedési államkötvény forgalmazói kizárólag erre a célra jöttek létre, többnyire külföldi székhelyű, offshore országokban. A kereskedési jogot a Gazdasági Bizottság egyedi döntése alapján szerezték meg. Profitjuk két részből állt: a közvetítői díj, valamint a kötvény diszkontált vásárlása és a névértéken való kifizetése közötti különbség. Másodlagos forgalmazókként több budapesti és külföldi cég is jelen volt a piacon.

A rendszer átláthatatlansága abból is eredt, hogy nem lehet tudni, pontosan mely közvetítő cégeknél jegyezték le az egyes kötvényeket, ugyanis „az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-vel kötött szerződések részét képező adatok üzleti titoknak minősülnek”. A kötvényeket pályáztatás nélkül kiválasztott, jellemzően offshore hátterű cégek forgalmazták. A rendszert úgy építették fel, hogy valójában soha egyetlen államkötvény sem kerül egyetlen letelepedni próbáló külföldi állampolgár tulajdonába, így a titokzatos közvetítőknek jelentős mozgásterük volt - és magas profithányaddal dolgoztak.

Rogán Antal az országgyűlési gazdasági bizottságának elnökeként 2012-ben kezdeményezte a letelepedési kötvény-konstrukció kidolgozását. A törvényt egy Fidesz-közeli ügyvéd, Kosik Kristóf irodája szövegezte meg, mely aztán részt vett az adminisztratív lebonyolítás intézésében is. A 2013-ban induló rendszer egyik haszonélvezője, a közvetítő Arton Capital Kft. is kötődik Rogánhoz: a cég a politikus egykori egyetemi társáé, Balogh Radosztináé. A cég irodáját 2017 őszén (egy héttel a kötvényprogram leállítása után) kirabolták, 200 millió forintot és a kötvényüzlet dokumentációját is elvitték. Az ügyben még azóta, több éves nyomozás után sincs gyanúsított, az azonban valószínűsíthető, hogy a betörés belső segítséggel történt. 

Támogasd adód 1%-ával a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

A Fidesz-dominanciájú gazdasági bizottság számos – részben vagy egészben magyar hátterű – offshore cégnek adott felhatalmazást a közvetítésre, amikor országonként leosztotta köztük a piacot. Az egyetlen magyarországi bejegyzésű a már említett Arton volt. A magasan legtöbb lejegyzést produkáló kínai piacon egy Nagy Kajmán-szigeten bejegyzett cég közvetített, melyet az a kínai bankár képvisel, aki Habony Árpádnak foglalt helikopteres városnézést Hongkongban. (Mint később kiderült Habony hongkongi Asia Frontier Limited nevet viselő cége ugyanahhoz a titkárcéghez volt bejegyezve, mint két letelepedési kötvényekkel is foglalkozó kínai cég.)

A sorozatos botrányok és politikai nyomásgyakorlás után a kabinet a rendszer felülvizsgálatát ígérte, majd 2017 januárjában a Kormány döntést hozott a konstrukció kivezetéséről. A Transparency International Magyarország és a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest megállapította, hogy a letelepedési kötvény program „összességében érdemi hasznot nem hozott sőt, 30 milliárd forintot buktak az adófizetők a programon, miközben súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek jutottak be az országba komoly ellenőrzés nélkül”. A 444 és a Direkt36 információi szerint így kapott tartózkodási engedélyt a kábítószer- és fegyverkereskedelemben és pénzmosásban utazó nemzetközi bűnszervezet tagja, Salmo Bazkka, illetve Atiya Khoury, Bassar al-Aszad szír elnök legfontosabb pénzembere is. A több tízmilliárdos veszteséggel szemben a közvetítő cégeknek 162 milliárd forintot hozott a letelepedési kötvény-biznisz.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Új iparág épült ki a letelepedési kötvényesekre

A letelepedési kötvényekkel több ezer külföldi vásárolhatott magának szabad utat Magyarországra és az EU-ba. Ezek között volt több száz tehetős kínai család, akik megjelentek a magyar ingatlanpiacon, az ő kiszolgálásukra, segítségükre pedig több cég is létre jött Budapest kínai negyedében. Egy ilyen cégnél jártunk, hogy megnézzük, hogyan nézett ki a kötvénybiznisz az érkezési oldalon.

Habony: A cégemnek semmi köze az államhoz és a kötvényekhez

Az Asia Frontier Ltd. és a letelepedési kötvények közvetítőinek címe és működési helye nem azonos. Az Asia Frontier Ltd. tevékenysége sem közvetlenül, sem közvetve nem kapcsolódik sem a magyar államhoz, sem a letelepedési kötvények közvetítőihez.

Varga Mihály szerint hasznos volt a letelepedési kötvény

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint nem neki kell válaszolnia arra, hogy a letelepedési kötvényvásárlás feltételeit miért úgy alakították ki, ahogy. A fideszes politikus szerint ugyanis a feltételeket nem is az általa vezetett minisztérium, hanem a törvényhozók határozták meg. A kérdések megválaszolása a gazdasági bizottságoz tartozik.

Belső munka lehetett a félmilliárdos Arton-betörés

Saját kulccsal mentek be, ismerték a riasztó kódját, és pontosan tudták, mit és hol keressenek azok, akik áprilisban több százmillió forint értékű eurót, valamint rengeteg fontos iratot vittek el a letelepedési kötvényekkel kereskedő Arton Capital budapesti irodájából. De nem csak ezt tudtuk meg a különös betörés körülményei után kutakodva.

Nem csak nekünk volt jó üzlet a letelepedési kötvény

A letelepedési kötvények forgalmazásával mindenki jól járt, mondja Földvári Gábor, a Ciprus és India területén kötvényeket forgalmazó Innozone Holding tulajdonosa. Az üzletemberrel átbeszéltük a programmal kapcsolatos korrupciós kérdéseket is.

Letelepedési kötvények: a végén még az MKB is beszállt az üzletbe

Az ajtók bezáródása előtt elképesztő mértékben felpörgött a magyar letelepedési kötvények forgalmazása. A finisre az MKB is beszállt egy hiteltermékkel, amiből akár százmillió eurós mértékben is folyósíthat.

Végrehajtás indul a parlament bizottsága ellen

a gazdasági bizottság annyira nem tartja be a törvényeket, hogy bírósági végrehajtás indult ellene. A végrehajtást a Magyar Nemzet kezdeményezte, amely először kikért, majd kiperelt és el is nyert egy csomó, a letelepedési kötvényeket forgalmazó cégekre vonatkozó adatot, a Bánki Erik vezette bizottság viszont a jogerős bírói döntés ellenére sem hajlandó azokat odaadni.

Megszűnik a letelepedési kötvény március végével

Az elmúlt évben kialakult kedvező finanszírozási helyzetre való tekintettel az Államadósság Kezelő Központ Zrt. lezárja a Letelepedési Magyar Államkötvények értékesítését - írja az ÁKK csütörtöki közleményében. Aki 2017. március 31-ig benyújtja a kérelmet, az még vásárolhat letelepedési kötvényt, de utána megszűnik ez a lehetőség.

Éveken keresztül összeférhetetlenül ügyvédkedhetett Rogán fantommá vált bizalmasa

Valóban összeférhetetlen, hogy egy ügyvéd egy Kft-ben ügyvezetői tisztséget töltsön be, az ilyen összeférhetetlenséget pedig meg kell szüntetni, különben szankciók következnek – válaszolta a Budapesti Ügyvédi Kamara az Index megkeresésére. Azt követően fordultunk kérdéseinkkel a kamarához, hogy kiderült: Rogán Antal rejtőzködő bizalmasa, Kertész Balázs budapesti ügyvéd az ügyvédi törvényt semmibe véve egyszerre folytat ügyvédi tevékenységet a letelepedési kötvények kapcsán sokat emlegetett Kosik Ügyvédi Irodában, illetve vezeti tulajdonos-ügyvezetőként a Monavis Consulting Kft. nevű cégét. Ez az a cég, melynek Aulich utcai irodájában Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter többször is megfordult.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>