language

Lapok:

Intézmények:

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.

A MOL (Magyar Olaj- és Gázipari) Nyrt., más néven MOL-csoport, egy magyar multinacionális olaj- és gázipari vállalat, melynek székhelye Budapesten található. 2001 óta a MOL elnök-vezérigazgatója Hernádi Zsolt, aki ellen 2013-ban vesztegetés miatt vádat emelt a horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága.

2021 a MOL és a magyar állam közös vagyonkezelő alapítványt hoztak létreMol-Új Európa Alapítvány néven, amely azóta is évente jelentős osztalékot realizál. Az alapítvány létrehozása hasonló a korábbi közfeladatot ellátó magánalapítványok modelljéhez.

2023-tól a cég leányvállalata, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékkezelést 35 éves koncessziós szerződés keretében.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [82]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Sanader volt kormányfő tagadja a korrupciós vádakat

A több korrupciós ügy mellett az INA eladása körüli visszaélésekkel is vádolt egykori horvát kormányfő nem tett vallomást, mivel nem akarja megkönnyíteni a horvát ügyészség munkáját. Sanader szerint politikai támadás áldozata.

Politikai közellenséggé válhat a Mol

A Hernádi Zsoltot érintő korrupciós vádak után biztosra vehető, hogy a Mol-INA viszony a hamarosan kezdődő horvát választási kampány egyik legfontosabb témája lesz, állítja a Political Capital elemzése.

Magyarországon is nyomoznak a Mol-ügyben

"A jogsegélykérelem teljesítését a hatályos jogsegélyegyezmény alapján megtagadtuk, tartalma szerint azonban feljelentésnek értékeltük, így ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltünk el, a nyomozás sikeres lefolytatása érdekében további adatokat kértünk a horvát ügyészségtől" - közölte a Legőbb Ügyészség.

Horvát jogsegélykérelem Mol-ügyben

A horvát ügyészség jogsegélykérelemmel fordult a magyar ügyészséghez a horvát félnél folyó, az INA olajtársasággal kapcsolatban lévő ügyben, a megkeresés kiadatási kérelmet nem tartalmaz, közölte szerdán a Legfőbb Ügyészség.

Nem kérték ki a horvátok Hernádit

Sem a Mol, sem Hernádi Zsolt nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt előzetes kiadatását.

Tízmillió eurós vesztegetéssel vádolják Hernádi Zsoltot Horvátországban

Tízmillió eurós vesztegetéssel vádolja Hernádi Zsoltot, a MOL vezérigazgatóját a horvát ügyészség - írja a Večernji list horvát napilap.

TI:Magyarország sereghajtó a megvesztegetés elleni küzdelemben

A Transparency international 37 országot vetett alá a OECD külföldi tisztviselők megvesztegetése elleni egyezményének betartása kapcsán, Magyarország a legrosszabb minősítést kapta.

A volt horvát kormányfőt az INA-MOL privatizációról faggatták

Órákon át faggatta egy parlamenti bizottság Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt. Sanader szerint ő semmi rosszat nem tett, amikor 2009-ben a MOL a meglévő 25 százalékos részesedése mellé további, a vállalat irányítását biztosító 22 százalékos tulajdonrészt szerzett az INA horvát állami olajcégben.

Évi 24 milliárd forintért van stratégiai gáztárolónk

A gázárba építve minden fogyasztó fizeti az állam által építtetett stratégiai tároló árát. Sok kicsi sokra megy: a köbméterenkénti 1,87 forint országos szinten évente 24,3 milliárd forintot jelent
Találatok: [82]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>