language

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2

Nem sikerült az államnak a szerb hajókkal kinyírnia a Közgépet

A Közgép szempontjából a per tétje nagyon nagy volt. Magyarországon minden komoly beruházás EU-s pénzből, állami pályázatokon keresztül épül, máshonnan egy ilyen profilú vállalkozás nem remélhet munkát. A kizárás a Közgép végét jelentette volna.

Újra indulhat közbeszerzéseken a Közgép

Felfüggesztette a bíróság annak a döntőbizottsági határozatnak a végrehajtását, amely három évre eltiltotta a Közgépet a közbeszerzéseken történő indulástól – tudtuk meg a társaságtól.

Mészáros Lőrinc ott nyert, ahol Simicska elbukott

Mészáros Lőrinc cége megnyerte azt a közbeszerzést, amely miatt Simicska Lajosét három évre eltiltották. Megnyílt a Vajna házaspár gyémántüzlete. A menekültválság miatt egyre több külföldi mondja le a magyarországi útját. Az Erste megveszi a Citibank lakossági üzletágát, a Főgáz pedig aláírta a GDF Suezzel az adásvételi szerződést.

Hazugsággal kikövezett tévút - M4: negyvenmilliárd a szélbe

Tízmilliárdokat bukik az állam azzal, hogy végleg elzavarta Simicskáékat és a többi útépítő nagyvállalkozást az M4-es Abony és Fegyvernek között épülő szakaszáról. Lázár Jánosékat az sem zavarja, hogy folyamatosan egymásnak ellentmondó állításokkal próbálták igazolni e döntést.

1500 hektár föld pályázat nélkül Simicskáéknak

Győzött a Blikk! A Földművelésügyi Minisztérium ugyanis rendelkezésünkre bocsátotta a pályázat nélkül kiadott állami földek és használóik listáját, amelyet lapunk újságírója, Kozák Dániel perelt ki a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől (NFA).

Orbán osztálytársa volt a földosztó Nagy János

Nagy János írta alá februárban unokaöccse nyertes földbérleti pályázatát. Ennek jártunk utána Fejér megyében. Beszéltünk Nagy Péterrel, aki családjával ellentétben nyilatkozni akart, hogy elmondhassa, nem ő Orbán Viktor jobbkeze, és az öccsét sem fogja megtagadni. A megyében tett bolyongásunk során eljutottunk a magyar kormányfő volt gimnáziumába is, ahol a földosztó Nagy János fotójára is rábukkantunk Orbáné mellett.

Sem az oligarchákat, sem a földmutyit nem vizsgálhatják

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága döntött: nem állhat fel sem a földpályázatokat vizsgáló parlamenti bizottság, sem az "oligarcha-vizsgálóbizottság".
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2