language

Kulcsszavak:

könyvvizsgálás highlight_off

Akták:

Quaestor botrány highlight_off

Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki. Bár a Quaestor közleménye, valamint ügyfeleinek küldött levele alapján március 9-én öncsődöt jelentett, ennek a cégközlönyben és a cégbírósági nyilvántartásban április eljén még semmi nyoma, tehát a cég elvben továbbra is akadálytalanul, külső kontroll nélkül működhet. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben még a hónap elején, Tarsoly Csabát, a Quaestor cégek tulajdonosát pedig március 26-án gyanúsítottként vették őrizetbe.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium egy nappal a botrány kirobbanása előtt mentette ki a Magyar Nemzeti Kereskedőház tőkéjét a Quaestortól, ami többekben bennfentes információval való visszaélés gyanúját keltette, a PM és a Jobbik feljelentést is tett az ügyben. A Külügyminisztérium cáfolta, hogy bennfentes információik lettek volna, állításuk szerint miniszterelnöki utasításra vették ki a pénzt a Quaestortól. Orbán Viktor elismerte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok ürítsék ki brókercégeknél vezetett számláikat, ugyanis a Buda-Cash bedőlése után úgy látta, a “dominóhatással fenyegetett időszakban egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Megroppanhat a vád a Quaestor-ügyben

Kizárta a bíróság a Quaestor-ügy egyik szakértőjét, mert a perben sértettként szereplő egyik cég felszámolójához köthető - derül ki a Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleményéből. A szakértői véleményre alapoz a vád jelentős részben, ezért ha a mostani kizárás ennek pártatlanságát is kétségbe vonja - ami logikus lenne -, akkor nagyon fontos bizonyítékok vesznek el az ügyben.

Mérleghamisítók

Két-három hónappal azelőtt, hogy csődbe mentek volna, gyakorlatilag semmi jele nem volt annak, hogy a botrányos brókercégek nehézségekkel küzdenek. Sőt, a mérlegek és az eredménykimutatások alapján kifejezetten jól ment nekik.

Jól ment a brókerbotrány cégeinek

A jegybank Aranykönyve szerint kifejezetten jól ment tavaly a botrányokban érintett brókercégeknek. A Buda-Cash története legnagyobb nyereségét vágta zsebre, a Quaestornak a saját tőkéje, a Hungáriának a mérlegfőösszege duplázódott meg.
Találatok: [4]  Oldalak:   1