language

Kulcsszavak:

Akták:

Paks II highlight_off

Paks II

Paks II

Magyarország és Oroszország 2014 januárjában nagy port kavaró megállapodást írt alá a paksi atomerőmű bővítéséről. A 12,5 milliárdos szerződést, amely szerint 2014 és 2025 között az orosz állam 10 milliárd eurós hitelkeretet biztosít Magyarország számára a beruházáshoz, az országgyűlés utólag, 2014 februárjában, a megállapodás részleteinek ismerete nélkül fogadta el. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Energiaklub a szerződés háttéranyagainak megismerésére vonatkozó közérdekű adatigénylését azzal utasította el, hogy a kért adatok az orosz-magyar megállapodás előkészítését szolgálták, ezért titkosak. 2015 márciusában az Országgyűlés meg is szavazta azt a törvényjavaslatot, ami 30 évre titkosítaná a paksi bővítés szerződéseit. Az Alkotmánybíróság 2021-ben, hat évvel a törvény megszavazása után mondta ki, hogy a titkosítás nem alaptörvény-ellenes. Korábban azonban a titokfelügyeleti eljárás megállapította, hogy a mindenre kiterjedő titkosítás nem indokolt, valószínűsíthetően ezért ígérte 2017 tavaszán a kormány a titkosítás enyhítését –  ugyanaz év őszén végül a Közérdekvédelmi Központ hozta nyilvánosságra a beruházás előkészítése során kötött szerződéseket.  

Az Európai Bizottság jelezte, hogy Brüsszel közbeszerzési szempontból vizsgálja az üzletet, mivel a magyar állam tender kiírása nélkül ítélte oda a kivetelezés jogát az orosz állam atomenergatikai iparát irányító Roszatom óriásvállalatnak. 2017. elején az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy állami támogatást kapjon a paksi atomerőmű bővítése.

Bár a létesítési engedélyt csak 2022 nyarán kapta meg a beruházás, a kormányközeli körök már bőven profitálhattak belőle. Mészáros Lőrinc családi érdekeltségei – a Mészáros és Mészáros Kft, illetve a Fejér B.Á.L. Zrt – mellett a West Hungária Bau, a Szíjj László-féle Duna Aszfalt Zrt, a 4iG és a New Land Media is sikeresen szerepelt a Paks II. Zrt. tenderein.

A beruházás várható befejezése folyamatos csúszásban van – a kormány 2014-ben 2023-as átadást ígért, azóta már egyre valószínűbb, hogy 2030 előtt nem készülnek el az új atomblokkok. A Népszava számításai szerint a szerződés szerinti 4500 milliárd forinthoz 2032-től további 1787 milliárd adódna Paks I. leszerelési költségei miatt. 


A PAKS-II Zrt. szerződései, amit a Közérdekvédelmi Központ hozott nyilvánosságra (2017.09.13)

A Roszatom paksi szerződései (Direkt36)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2

Országokon átnyúló korrupciót sejtenek Paks II. ügyében

Ungár Péter, az LMP országos elnökségének tagja szerint a magyar kormány a német származású Klaus Mangold üzletember segítségével fizetett le brüsszeli döntéshozókat, hogy az ügyben indított kötelezettségszegési eljárást megszüntessék.

Paks 2 - Le kell állítani az "Orbán-Putyin-paktumot"

Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy egyetlen fillért se költsön a Paks 2 projektre addig, amíg az Európai Bíróság meg nem állapítja, hogy tiltott állami támogatás útján valósul-e meg a beruházás, vagy sem - jelentette ki a párt országos elnökségének tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Rejtélyes budapesti találkozó Paks megmentéséért

Brüsszel lassan egy éve vizsgálja, hogy leállítsa-e a paksi atomerőmű bővítését. A magyar kormány abban bízik, hogy német közbenjárással át lehet tolni az Európai Bizottságon a beruházást. Egy Moszkvában is befolyásos német üzletember és az EU német biztosa segíthetnek a magyar kormánynak.

Még a saját kamutanulmánya is meghazudtolja az Orbán-kormányt

– Független nemzetközi tanácsadók szerint is megtérül a Paks II beruházás – állítja egy kormányközlemény egy frissen megjelent, a kormányzati honlapon is hozzáférhető tanulmányra hivatkozva. A hír igaz, csak éppen a megtérüléshez a duplájára kell nőnie az áramáraknak, a hivatkozott „független” tanácsadó pedig a paksi bővítés ügyében dolgozó lobbicég, soraiban Orbán egyik volt államtitkárával.

„Orbán a Roszatom lobbistája”

Meredek állításokat fogalmazott meg a paksi bővítésre vonatkozó európai bizottsági vétó után Lázár János: a kormány illetékes minisztere egyszerű kereskedelempolitikai vitáról beszélt, és azt mondta, hogy az EU egyszer már jóváhagyta a beruházást. A kormányálláspont megalapozottságáról, illetve az ügy uniós jogi hátteréről Jávor Benedek EP-képviselőt, az Európai Bizottság közbelépését eredményező beadvány szerzőjét kérdeztük.

Csak lassan tisztul a kép Paks-ügyben

Az Európai Bizottság energiaügyi szóvivője megerősítette: nem Paks 2 építésével van gondjuk, csak a fűtőanyag beszerzésére vonatkozó szerződéssel foglalkoztak. Az ellenzéki pártok újból felszólították a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra az atomerőmű szerződéseit.

Titkos szolgálatok

Az atomerőmű bővítésében és az ehhez kapcsolódó üzletben a legújabb értesülések szerint igen komoly szerepe van az orosz titkosszolgálatnak. A paksi ügyekben azonban újra és újra előbukkan két kulcsfigura: Kocsis István és Aszódi Attila.
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2