language

Intézmények:

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.

A MOL (Magyar Olaj- és Gázipari) Nyrt., más néven MOL-csoport, egy magyar multinacionális olaj- és gázipari vállalat, melynek székhelye Budapesten található. 2001 óta a MOL elnök-vezérigazgatója Hernádi Zsolt, aki ellen 2013-ban vesztegetés miatt vádat emelt a horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága.

2021 a MOL és a magyar állam közös vagyonkezelő alapítványt hoztak létreMol-Új Európa Alapítvány néven, amely azóta is évente jelentős osztalékot realizál. Az alapítvány létrehozása hasonló a korábbi közfeladatot ellátó magánalapítványok modelljéhez.

2023-tól a cég leányvállalata, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékkezelést 35 éves koncessziós szerződés keretében.

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [60]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

A horvát kormány újratárgyalná a Mol-szerződést

A horvát kormány továbbra is módosítani szeretné a Mollal az INA irányítására kötött korábbi szerződést – közölte a horvát pénzügyminiszter azután, hogy a helyi bíróság első fokon tíz év börtönbüntetésre ítélte Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt többek között ama gyanú miatt, hogy a Moltól tízmillió euró kenőpénzt fogadott volna el az INA-irányítás átengedése fejében. A külügyminiszter viszont egyelőre kizárta a szerződés felülvizsgálatát.

A Mol tagadja a kenőpénz fizetését

Visszautasítja a Mol a Sanader-ítéletben elhangzottakat, és közölte, soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.

Sanader pénzt fogadott el a Moltól a bíró szerint, tíz évet kap

Tíz év börtönbüntetésre ítélte a horvát bíróság Ivo Sanader volt horvát kormányfőt. Az indoklás szerint Sanader két külföldi cégtől fogadott el kenőpénzt: az osztrák Hypo Alpe Adria Banktól és a magyar Moltól. Az ítétet nem jogerős, a vádlott a legfelsőbb bírósághoz fellebbezhet, de addig is börtönben kell maradnia.

Osztrák lap: kétmillió eurót kapott a Moltól a Gripen-gróf?

A Falter szerint a Mol akkor utalta át a pénzt Alfons Mensdorff-Pouillynak, amikor az OMV a magyar kőolajkonszern második legnagyobb részvényese volt.

Újabb vádak Sanader ellen

Sajtóértesülések szerint újabb, ezúttal a haveroknak juttatott olcsóbb állami áram vádja merült fel az Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen folyó perben. Korábban azzal is meggyanúsították, hogy a Moltól kenőpénzt fogadott volna el, amit a Mol határozottan cáfol és Sanader is kitart teljes körű ártatlansága mellett.

Nem találnak fogást a benzináron

A Gazdasági Versenyhivatal már csaknem két éve vizsgálja a Mol üzemanyagár-képzését. Megfigyelők szerint nehéz megítélni, hogy a hosszúra nyúló, diszkréten kezelt eljárás az ügy „elaltatására” utal, avagy a GVH ezúttal valóban talált fogást az olajcégen.

Martonyi különös útja Líbiába a Vegyépszer bérelte magángépen

Megbízható forrásból származó információnk szerint Martonyi János külügyminiszter decemberben magángépen repült Líbiába. Ráadásul a repülőt egy csőd szélén táncoló cég bérelte.

Miért nem hallgathatták ki a horvátok a Mol vezérét?

Mi lehet az a nemzetbiztonsági ok, amiért a magyar ügyészség nem engedte meg a horvátoknak, hogy kihallgassák a Mol elnökét, akit a magyar nyomozás tisztázott a megfogalmazott gyanúval szemben?

A MOL-INA-ügyben nem nyomoz tovább a magyar ügyészség

Az ügyészség szerint Hernádi Zsolt horvát kihallgatása nemzetbiztonsági érdekeket sérthet. A magyar ügyészség saját nyomozása azt állapította meg, hogy a MOL ártatlan a vesztegetési ügyben.
Találatok: [60]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>