Akták: |
|
Kulcsszavak: |
Vádat emeltek az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára ellen
A decemberben őrizetbe vett – azóta menesztett – tisztségviselő két ügyben is érintett az ügyészség szerint.
Hivatali vesztegetés miatt emeltek vádat a volt helyettes államtitkár ellen
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkárát, Nagy Jánost. A vádirat szerint a decemberben őrizetbe vett és menesztett Nagy tavaly nyáron egy vállalkozóval arról állapodott meg, hogy segíti "állami földterületek használati, illetőleg tulajdonjogának megszerzésében és a jövőben meghirdetni tervezett pályázat elnyerésében."
Már négy gyanúsítottat hallgattak ki a menesztett helyettes államtitkár korrupciós ügyében
Már négy gyanúsítottja van az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkárának ügyében – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amit Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselőnek küldött meg.
Nyomkövetőt kapott a korrupcióval gyanúsított helyettes államtitkár
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte Nagy János bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2021. április 1-jéig. A bíróság azt is előírta, hogy volt helyettes államtitkár mozgását a rendőrség nyomkövetővel ellenőrzze.
Zár alá vették a korrupcióval vádolt helyettes államtitkár cégének egyik üzletrészét, el is adta gyorsan
830 millió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatáshoz segített volna egy vállalkozót Nagy János helyettes államtitkár, cserébe öt százalékos tulajdonrészt kapott a cégben, így ő is jól járt volna a beruházással, ha összejön, állítja az ügyészség. Az Agrárminisztérium azóta már felmentett helyettes államtitkárát hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják, múlt héten letartóztattak, és házi őrizetbe vették. A héten újabb részleteket tudtunk meg az ügyről. Információink szerint Nagy mellett egy nemrég lemondott önkormányzati képviselőt is letartóztattak, de feltűnik az ügyben egy volt polgármester és egy fociklub elnöke is. Nagy nem tett még vallomást, de zár alá vették cégének egyik üzletrészét, amit egy nappal később eladott.
Marad mit a tejbe aprítania az őrizetbe vett helyettes agrárállamtitkárnak
Állami és önkormányzati cégeknek is dolgozott a múlt héten korrupciós bűncselekmény gyanújával őrizetbe vett helyettes államtitkár egyik cége. Nagy János tanácsadó vállalkozása a Parlament és az Agrárminisztérium szomszédságában várta az ügyfeleket, és egy év alatt százmillió forinttal nőtt a nyeresége.
A Blikk kiszúrta: 100 milliót is kaszálhatott a korrupcióval vádolt magyar politikus cége
Magyarország — Önkormányzati és állami cégeknek is dolgozik a korrupciós ügybe keveredett helyettes államtitkár vállalkozása, amely brutális bevételeket produkált az elmúlt években – szúrta ki a Blikk.
Orbán Viktor gyorsan megszabadult a korrupcióval vádolt helyettes államtitkártól
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt, aki részesedésért cserébe kijárta volna a több száz millió forintos támogatást egy mezőgazdasági vállalkozásnak - írtuk szerdán az ügyészség közleménye alapján. az érintett nem más, mint Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, akinek a felmentését szerdán kezdeményezte Nagy István miniszter.
A szerda éjszaka megjelent Magyar Közlönyben meg is jelent a szűkszavú miniszterelnöki határozat: dr. Nagy Jánost, az Agrárminisztérium helyettes államtitkárát e tisztségéből december 2-ai hatállyal felmenti Orbán Viktor.
Bűnügyi felügyelet alá vették a korrupcióval gyanúsított helyettes államtitkárt
Tanúk befolyásolásától, bizonyítékok megsemmisítésétől tart a bíróság, így nem marad szabadlábon a hivatali vesztegetéssel gyanúsított férfi és a helyettes államtitkár, aki a gyanú szerint elfogadta a kenőpénzt.
Bűnügyi felügyelet alatt a korrupcióval gyanúsított volt helyettes államtitkár
Négy hónapig lesz nyomkövető Nagy Jánoson, akinek felmentését csütörtökön alá is írta Orbán Viktor.