language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Akták:

Paks II highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Paks II

Paks II

Magyarország és Oroszország 2014 januárjában nagy port kavaró megállapodást írt alá a paksi atomerőmű bővítéséről. A 12,5 milliárdos szerződést, amely szerint 2014 és 2025 között az orosz állam 10 milliárd eurós hitelkeretet biztosít Magyarország számára a beruházáshoz, az országgyűlés utólag, 2014 februárjában, a megállapodás részleteinek ismerete nélkül fogadta el. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Energiaklub a szerződés háttéranyagainak megismerésére vonatkozó közérdekű adatigénylését azzal utasította el, hogy a kért adatok az orosz-magyar megállapodás előkészítését szolgálták, ezért titkosak. 2015 márciusában az Országgyűlés meg is szavazta azt a törvényjavaslatot, ami 30 évre titkosítaná a paksi bővítés szerződéseit. Az Alkotmánybíróság 2021-ben, hat évvel a törvény megszavazása után mondta ki, hogy a titkosítás nem alaptörvény-ellenes. Korábban azonban a titokfelügyeleti eljárás megállapította, hogy a mindenre kiterjedő titkosítás nem indokolt, valószínűsíthetően ezért ígérte 2017 tavaszán a kormány a titkosítás enyhítését –  ugyanaz év őszén végül a Közérdekvédelmi Központ hozta nyilvánosságra a beruházás előkészítése során kötött szerződéseket.  

Az Európai Bizottság jelezte, hogy Brüsszel közbeszerzési szempontból vizsgálja az üzletet, mivel a magyar állam tender kiírása nélkül ítélte oda a kivetelezés jogát az orosz állam atomenergatikai iparát irányító Roszatom óriásvállalatnak. 2017. elején az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy állami támogatást kapjon a paksi atomerőmű bővítése.

Bár a létesítési engedélyt csak 2022 nyarán kapta meg a beruházás, a kormányközeli körök már bőven profitálhattak belőle. Mészáros Lőrinc családi érdekeltségei – a Mészáros és Mészáros Kft, illetve a Fejér B.Á.L. Zrt – mellett a West Hungária Bau, a Szíjj László-féle Duna Aszfalt Zrt, a 4iG és a New Land Media is sikeresen szerepelt a Paks II. Zrt. tenderein.

A beruházás várható befejezése folyamatos csúszásban van – a kormány 2014-ben 2023-as átadást ígért, azóta már egyre valószínűbb, hogy 2030 előtt nem készülnek el az új atomblokkok. A Népszava számításai szerint a szerződés szerinti 4500 milliárd forinthoz 2032-től további 1787 milliárd adódna Paks I. leszerelési költségei miatt. 


A PAKS-II Zrt. szerződései, amit a Közérdekvédelmi Központ hozott nyilvánosságra (2017.09.13)

A Roszatom paksi szerződései (Direkt36)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [52]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6

Háromesélyes a brüsszeli atomvizsgálat

Nagy az érdeklődés a tagállamok és az EU részéről is a paksi atomügylet iránt. Lapunk brüsszeli forrásokból úgy értesült, hogy míg energiaügyi szempontból rendben van a paksi megállapodás, addig a közbeszerzési szabályok szempontjából még csak most kezdődik a bizottság vizsgálata.

Tényleg indulhat EU-vizsgálat Paks miatt

Ha az atomerőmű-bővítés tényleg úgy valósul meg, ahogy a kormánypolitikusok felvázolták, Brüsszel szinte bizonyosan indít tiltott állami támogatási vizsgálatot hazánk ellen – véli Felsmann Balázs energetikai szakember, volt szakállamtitkár.
Találatok: [52]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6