language

Személyek:

Nyerges Zsolt highlight_off
Simicska Lajos highlight_off

Nyerges Zsolt

Dr. Nyerges Zsolt (Szolnok, 1967) szolnoki ügyvéd, jobboldali üzletember. Öccse, Attila állatorvos. 2015 előtt Simicska Lajos bizalmasa és üzlettársa. Sokáig ő volt a 2010 és 2014 között közel 300 milliárd forintnyi építési közbeszerzésben részt vállaló Közgép Zrt. vezérigazgatója is, és ugyan a cég éléről 2017-ben távozott, tulajdonosként megőrizte pozícióját a vállalkozásban. Nyerges éveken keresztül tulajdonos és igazgató volt a Fidesz médiabirodalmát szervező Infocenter.hu Zrt.-ben is. 2018 júliusában Nyerges megvásárolt a a kegyvesztett Simicska és családja üzleti érdekeltségeit. Szolnoki illetőségűként régi ismerőse Lévai Anikó, rajta keresztül került kapcsolatba Orbán Viktorral is. Barátjának, Ökrös Imrének élettársa Lévai Gizella, Lévai Anikó testvére. (fotó: MTI)

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [186]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Simicska bukja a vadászterületeit Vasban

Vas megye északkeleti részén 14 ezer hektáron volt eddig vadászati joga a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-nek, de a vadászati jogokra vonatkozó, a vadászati hivatal által megtett ajánlások alapján ezt a területet feldarabolják, és a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. a következő 20 éves ciklusra nem kapott egyetlen területre sem ajánlást, aminek az lehet az eredménye, hogy végül vadászati jogot sem kapnak.

110 millióért vásárol be helyi földekből a ceglédi polgármester és a városi Fidesz-család

Takáts László ceglédi fideszes polgármester és felesége 65 millió forint értékben licitáltak Ceglédhez közeli földekre a Nemzeti Földalapkezelő Érd környéki árverésén 2015. decemberében.

Székelyföld és a Századvég is kapott a Szerencsejáték millióiból

A kormányközeli elemzőcég, Deutsch Tamás testvére, a székelyföldi labdarúgás és Fideszhez köthető szervezetek is milliókat kaptak közérdekű támogatásként a lottótársaságtól tavaly.

Fazekasnak el kell árulnia, Csányin kívül kik nyerik a jackpotot

Kedvezményes földbérleti díjak, könnyen hozzáférhető uniós források, adó- és egyéb kedvezmények: kik lesznek azok, akiknek a magángazdaságai a hazai agrárszektor különleges státuszú zászlóshajói lesznek? Csányi Sándorról már tudunk, a továbbiaknak a napokban kell eldőlniük.

Tíz csapás

Nincs már olyan szektor, ahol ne folyna gőzerővel a nagyvállalkozó visszaszorítása. A módszerek nem sokat változtak: nagyjából ugyanazokat a jogi csavarokat fordítják ellene, amelyek hosszú időn keresztül az érdekeltségeinek kedveztek.

Kiderült, mennyi a Közgépből Nyerges Zsolté

Az építőipar két sztárja erős évet ment – az egyik lehet, hogy utoljára, a másik, úgy néz ki, szintet lép. Közgép vs. Duna Aszfalt - olvasható a Forbes magazin blogjában.

Senkinek sem fogja megérni Simicska-földet venni

Az új gazdák sem emelhetik majd Simicska Lajos és Nyerges Zsolt termőföldjeinek haszonbérleti díját úgy, ahogy a Fidesz szerette volna. A Mezort Zrt. vezérigazgatója szerint hiába volt az a kormányzati szándék, hogy mezőgazdasági vonalon kibabráljanak Simicskáékkal, a törvényekben szereplő időhatárokat nem sikerült úgy összehangolni, hogy az visszamenőleg a Mezorthoz tartozó földbirtokokra is érvényes legyen. Purgai Ferenc szerint a Mezort még vagy 35 évig fizethet olyan alacsony díjat, hogy abból az új gazdák még a hiteleik kamatát sem tudnák fizetni.

Duplán fizethet Simicska

Bárki vásárolja meg a nagyobb cégek által bérelt földeket az állami földértékesítési programban, várhatóan piaci árat fog kikötni a mostani használónak. Erre a szerződés aláírásától számítva kétévente lehetősége van.

Földárverések - Gyanús honlap kínál információt

November 16-án a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó agrártársaságoknál kezdik meg az állami földek licitjét. Sokan emögött az Orbán Viktor miniszterelnök és egykori kollégiumi társa közötti háború újabb epizódját sejtik. A szakemberek szerint az mezőgazdasági cégek földjeit leginkább spekulánsok és nem valódi gazdák vehetik majd meg.
Találatok: [186]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>