language

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [823]  Oldalak:   <<  <  32 33 34 35 36 37 38 39 40 41   >  >>

Simicskát kiszorították, Fábry hatalmasat kaszál

Halkó Gabriella és Kálomista Gábor cégei a legnagyobb beszállítói az állami médiának, közel két-két milliárdos megrendelést kaptak. Az MTVA Fábry Sándortól 1,1 milliárdért, Borbás Máriától 350 millió forintért rendelt eddig műsorokat. Simicska Lajos cégét, a Hung-Istert és egyik korábbi partnerét, a Show and Game-et viszont kiszorították a köztévéből.

Orbán most már nagyon le akarja játszani Simicskával

Simicska Lajos semmilyen gesztust nem kíván tenni Orbán Viktornak, nem adja fel médiapiaci portfóliójának egyik orgánumát sem – tájékoztatták a Népszabadságot a miniszterelnöki alternatív médiabirodalom-építés folyamatát ismerő források.

Addig variálnak, ameddig Simicskáékat ki nem golyózzák

Lecsúszhat az M0-s autópályáról a Közgép Zrt. A sztráda burkolatcseréjére és hídfelújítására kiírt és tavaly leállított tenderét addig ismételnék meg, amíg Simicska Lajos cége a közbeszerzési eltiltásáról pereskedik. Bírósági ítélet hiányában versenybe sem szállhatna a megrendelésért.

Áldozati bárány

Ők lepődtek meg a legjobban, amikor közölték velük: a hír igaz. Erről eredetileg három ember tudott: Orbán Viktor kormányfő, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter - értesült lapunk kormányközeli forrásból. Lázár ezt megerősítette lapunknak. A NAV elnöke vesszőfutásként élte meg a kitiltási botrány óta eltelt időszakot.

Vida Ildikó, az utolsó mohikán

Vida Ildikó az első fideszes politikai kinevezettek egyike volt az adóhatóság vezetésében. Simicska Lajos sal együtt kerültek oda. A bizalmi ember vitte bizalmi embernek. Kinevezésük jelkép volt 1998-ban: Orbán Viktor azt (is) közölte ezzel, hogy nincs olyan szakmai állás, amelynek betöltésénél a párthűség ne lenne fontosabb szempont a szakmai hozzáértésnél.

Lázár János élet-halál ura lesz, ha ezt meglépi a kormány

Röpködnek a nevek, hogy kit helyez a kormány az adóhivatal elnöki székébe.

Cseléd-Magyarország visszatérése ellen – Interjú Ferenczi Krisztinával

Halála előtt három nappal készült ez az interjú Ferenczi Krisztinával, aki másfél évtizeden keresztül követte fáradhatatlanul az Orbán-vagyon gyarapodását – többek közt a Népszabadság hasábjain –, és úgy látta, hogy az, ami ebből a történetből kirajzolódik, több erkölcsileg megkérdőjelezhető gazdagodásnál: alattvalói és vazallusi függésre épített, új állammodell. Fontos volt számára, hogy összegezze mindazt, amit erről gondol.
Találatok: [823]  Oldalak:   <<  <  32 33 34 35 36 37 38 39 40 41   >  >>