Nyolc év után ítéletet hirdettek ma a Kaposvári Törvényszéken a Volvo-gate néven elhíresült ügyben. Az ügyészség szerint “korrupciós jellegű" ügynek minősített eset a pécsi Tüke Busz 2015-ös buszbeszerzése miatt indult. A Kaposvári Törvényszék mai döntése szerint azonban bizonyíthatóan nem történt bűncselekmény, ezért felmentették a négyből még állva maradt két vádlottat. Az ügyben Fideszes képviselőket is meghallgatott a bíróság. Az ítélet nem jogerős.
Megszülettek az első ítéletek a Völner-Schadl ügyben a Fővárosi Törvényszéken: hat végrehajtó és néhány kisebb súlyú tettel megvádolt személy már februárban elismerte a bűnösségét és lemondott a védekezés jogáról, csütörtök délután a Tóth Erzsébet vezette bírói tanács ítéletet hirdetett az ügyükben.
Deljan Dobrev, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) jobbközép párt parlamenti képviselője egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy nagy összegű pénzátutalások mennek egy bolgár bankon keresztül Magyarországra.
Március 26-án fogták el a Dominikai Köztársaságban azt a 43 éves magyar nőt, akit Magyarországon pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt több mint 15 év szabadságvesztésre ítéltek.
„Az adófizetők pénzéhez csak megfelelő politikai kapcsolatokon keresztül lehet hozzájutni – mintegy a kormányzat kegyeiből. (…) Ennek a rendszernek nemcsak az ún. NER-lovagok, hanem az egyházak is haszonélvezői lehetnek.” Mindez a pünkösdi egyházban kialakult helyzetet vizsgáló belső elemzésben olvasható. Az egyházon belül nem nyugszanak a kedélyek.
Levelet írt a lassan egy éve előzetzes letartóztatásban lévő V. Gy. a Magyar Pünkösdi Egyház Egytanácsának és a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának. Az egyház intézménye, a Közösségi Misszió egykori vezetőit 8 milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és pénzmosással gyanúsítják. A levélben V. Gy. ártatlannak vallja magát, másokat viszont vádol. Egyértelművé teszi, mindent az egyházvezetés tudtával tettek, és szerinte az pünkösdi egyház meg akarja szerezni a misszió vagyonát.
A kocsit M. Viktor vezette, az anyósülésen Schadl György ült, hátul pedig felesége, Baranyai Helga. Schadl háromnegyed egyre rendelte újbudai házukhoz sofőrjét, M. Viktort, nem sokkal később elindultak a ferihegyi repülőtér felé. 2021. november 5-e, péntek volt, Schadl György nevét az országban szinte senki nem ismerte. A feleségével Dubajba utaztak volna.
Felszámolt egy Magyarországon működő, pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet a rendőrség. Az ügyben 44 gyanúsított van, 407 bankszámlát zároltak és 678 millió forint készpénzt foglaltak le – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.