language

Akták:

Quaestor botrány highlight_off

Kulcsszavak:

vizsgálóbizottság highlight_off

Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, Tarsoly Csabát, a Quaestor cégek tulajdonosát csak két és fél hét elteltével vették őrizetbe gyanúsítottként. A Quaestor-per 2016 nyarán kezdődött: az ügyészség több, mint ötezer rendbeli csalást és sikkasztást rótt fel Tarsoly Csaba és társai terhére. A per azóta is tart – a vádhoz szükséges megfelelő szakértői vélemény ugyanis továbbra is hiányzik.

Több minisztérium, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium is befektetett korábban a Quaestornál. A KKM mintegy 72 milliárd forint értékű befektetését az ügyészség szabálytalannak ítélte. Emellett a Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház is milliárdokat bízott a brókercégre, majd egy nappal a botrány kirobbanása előtt mentette ki a tőkéjét a Quaestortól. Ez többekben bennfentes információval való visszaélés gyanúját keltette, a kormány ezzel szemben cáfolta, hogy bennfentes információik lettek volna – állításuk szerint miniszterelnöki utasításra vették ki a pénzt a Quaestortól. Orbán Viktor elismerte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok ürítsék ki brókercégeknél vezetett számláikat, ugyanis a Buda-Cash bedőlése után úgy látta, hogy a “dominóhatással fenyegetett időszakban egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

Az ügynek több, mint 30 ezer károsultja van, összesen mintegy 200 milliárd forintos kárral. Bár az állam a botrány kirobbanásakor széleskörű kártalanítást ígért ez azóta is csak részlegesen valósult meg. Az egykori Quaestor-ingatlanvagyonból ugyanakkor több vagyonelem töredékáron Tiborcz István-közeli kör tulajdonába került: így például a győri ETO-javakat (stadion, pláza és hotel) 8,2 milliárd helyett 820 millióért szerezte meg Paár Attila, a West Hungária Bau tulajdonosa, Tiborcz egykori üzlettársa. Itt említhetjük a mátrai Lifestyle Hotelt is, ami 2018-ban a Quaestor leányvállalatától Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez került, majd a BDPST Grouphoz vándorolt át – mindeközben, bár több száz milliós állami támogatást kapott felújításra, egykori Quaestor-vagyonelemként továbbra is bűnügyi zár alatt van. 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Már a következő csalásokat készíti elő a brókerkormány

Már a jövőbeni brókercsalásokat készíti elő a Fidesz-KDNP kormány azzal, hogy a Gazdasági bizottságban lesöpörték az asztalról az MSZP-nek azt a törvénymódosítását, amely a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának felállítására tesz javaslatot - írja közleményében Harangozó Tamás.

A nyíregyházi vízgazdálkodási társulat is vásárolt értékpapírokat

A Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat is a brókerbotrány károsultjai között van, miután közel 300 millió forint értékű Quaestor- és Hungária-értékpapírokat vásárolt a tagjaitól beszedett érdekeltségi hozzájárulásokból - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzatának sajtószóvivője.

Harangozó: a kormány cinikus válaszokat ad a brókerbotrány kérdéseire

A büntetőjogi eljárásra hivatkozik a Fidesz, amikor az ellenzék egy vizsgálóbizottságot akar felállítani a brókerbotránnyal kapcsolatban, közben egy albizottságot már felállítottak, amely a 2010 előtti kormányok felelősséget vizsgálja a Quaestor ügyben – ezt Harangozó Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Quaestor - Bennfentesek és még bennfentesebbek

Rokoni szálak, baráti kapcsolatok, közös üzletek - nap nem telik el, hogy ne kerülne nyilvánosságra a brókerbotrányok újabb kormánypárti szála. Ennek ellenére az ügyészség nem vizsgálja, rendelkezett-e például a kabinet bennfentes információkkal a Quaestor-ügyben, a Fidesz pedig sikerrel akadályozza, hogy a kormányzati kapcsolatokat és hatósági/felügyeleti visszásságokat parlamenti vizsgálóbizottság tárja fel.

Négy éve robbanhatott volna a Quaestor-botrány

Meglepetésként érte a Fideszt a Quaestor-botrány kitörése? Most kezdték vizsgálni a cég legnagyobb beruházását, a győri ETO Parkot? Hát nem. Az ETO Park ügyében négy éve, 2011 óta folyik a nyomozás, és tele van furcsaságokkal.

Az unió is vizsgálhatja a brókerbotrányt

Ulyhelyi István uniós szervekhez fordult a brókerbotrány miatt. A politikus azt szeretné tudni, a DRB-bankok megfeleltek-e azoknak a feltételeknek, hogy takarékszövetkezetből bankká alakuljanak, és azt, hogy milyen fogyasztóvédelmi előírásoknak kellett vagy kellett volna megfelelni a brókercégeknek. Arra is kíváncsi, hogy ezeket megfelelően ellenőrizték-e.

Albizottság vizsgálja a bróker-ügyet

A brókerbotrányban érintett befektetési szolgáltatóknál, így a Buda-Cashnél, a Quaestornál, és a Hungária Értékpapír Zrt.-nél visszaélésekhez vezető kormányzati intézkedések feltárására alakult albizottság az Országgyűlés költségvetési bizottsága mellett. A testület hétfői ülésén a kormánypárti képviselők 9 igen, és az ellenzékiek 4 nem szavazata mellett döntöttek erről.

150 milliárdnak a titkosszolgálatoknál is be kellett volna jeleznie

A Tarsoly Csaba-féle pénzemberek világszerte sündörögnek és nyalakodnak, mondta Lázár János a Quaestor-botrány kulcsfigurájáról az Indexnek adott interjújában. De vajon kinek a feladata lett volna a miniszterelnök és más magas rangú politikusok körül „sündörgő és nyalakodó pénzemberek” közül kiszűrni a Quaestor csaló vezetőjét? Az Alkotmányvédelmi Hivatalé? A pénzügyi felügyelet szerepét ellátó MNB-é?
Találatok: [10]  Oldalak:   1