language

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off
Világi Oszkár highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Világi Oszkár

1963-ban született a szlovákiai Dunaszerdahelyen, jogász, politikus. Az egyik leggazdagabb felvidéki magyar. Az egykori csehszlovák parlament alelnöke, ma főleg üzletember. A szlovák Slovnaft vezérigazgatója, a dunaszerdahelyi FC DAC tulajdonosa, a MOL igazgatósági tagja. 2022-ben megvette a Győri ETO FC-t működtető céget, az ETO Futball Sportszervező és Szolgáltató Kft.-t.

Befolyása alatt áll a Csíki Sört előállító sörmanufaktúra is. Otthonosan mozog a szlovák, magyar, osztrák, német, horvát, román és lengyel üzleti és politikai életben, jó viszonyt ápol Orbán Viktorral, akivel Világi szülővárosában épülő stadiont együtt tekintették meg.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Magasfeszültség: az MVM még Simicskának tejel?

Mintha nem is lenne Simicska-Orbán háború, legalábbis az állami energiaipari óriás MVM Magyar Villamos Művek Zrt. támogatási politikája olyan, mint a békeidőben: Mahir, Hung-Ister, MKB Veszprém a kedvezményezett csapatban, legalábbis az első negyedéves közzététel szerint. Több százmilliós bedolgozó a tanácsadó Boston Consulting Group, de csurran-cseppen a Zeneakadémia rektora, Vígh Andrea családja érdekeltségében álló koncertszervezőnek is. A Székelyföldön létesített törpe vízerőmű finanszírozási háttere zavaros.
Találatok: [1]  Oldalak:   1