language

Akták:

Quaestor botrány highlight_off
V. kerületi ingatlanügyek highlight_off

Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, Tarsoly Csabát, a Quaestor cégek tulajdonosát csak két és fél hét elteltével vették őrizetbe gyanúsítottként. A Quaestor-per 2016 nyarán kezdődött: az ügyészség több, mint ötezer rendbeli csalást és sikkasztást rótt fel Tarsoly Csaba és társai terhére. A per azóta is tart – a vádhoz szükséges megfelelő szakértői vélemény ugyanis továbbra is hiányzik.

Több minisztérium, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium is befektetett korábban a Quaestornál. A KKM mintegy 72 milliárd forint értékű befektetését az ügyészség szabálytalannak ítélte. Emellett a Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház is milliárdokat bízott a brókercégre, majd egy nappal a botrány kirobbanása előtt mentette ki a tőkéjét a Quaestortól. Ez többekben bennfentes információval való visszaélés gyanúját keltette, a kormány ezzel szemben cáfolta, hogy bennfentes információik lettek volna – állításuk szerint miniszterelnöki utasításra vették ki a pénzt a Quaestortól. Orbán Viktor elismerte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok ürítsék ki brókercégeknél vezetett számláikat, ugyanis a Buda-Cash bedőlése után úgy látta, hogy a “dominóhatással fenyegetett időszakban egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

Az ügynek több, mint 30 ezer károsultja van, összesen mintegy 200 milliárd forintos kárral. Bár az állam a botrány kirobbanásakor széleskörű kártalanítást ígért ez azóta is csak részlegesen valósult meg. Az egykori Quaestor-ingatlanvagyonból ugyanakkor több vagyonelem töredékáron Tiborcz István-közeli kör tulajdonába került: így például a győri ETO-javakat (stadion, pláza és hotel) 8,2 milliárd helyett 820 millióért szerezte meg Paár Attila, a West Hungária Bau tulajdonosa, Tiborcz egykori üzlettársa. Itt említhetjük a mátrai Lifestyle Hotelt is, ami 2018-ban a Quaestor leányvállalatától Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez került, majd a BDPST Grouphoz vándorolt át – mindeközben, bár több száz milliós állami támogatást kapott felújításra, egykori Quaestor-vagyonelemként továbbra is bűnügyi zár alatt van. 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

V. kerületi ingatlanügyek

V. kerületi ingatlanügyek

Rogán Antal (2006-2014), majd Szentgyörgyvölgyi Péter (2014-) polgármesteri időszakaalatt számos olyan ügy került nyilvánosságra, amelyben az V. kerületi önkormányzat áron alul adott el értékes ingatlanokat. A nyomott áron eladott ingatlanok jellemzően kormányközeli szereplők, illetve rokonaik érdekeltségeihez kerülnek – így például Giró-Szász András egykori államtitkárhoz (Dorottya utca 8.) egy Habony Árpád-közeli körhöz (pl. Károly körúti, Aulich utcai lakás), a Rogán Antalhoz köthető Fintha-Nagy Ádám ügyvéd tulajdonában álló OS17 Ingatlanforgalmazó Kft-hez (pl. Hercegprímás utca, Zrínyi utca), vagy Schadl Györgyhöz, az MBVK akkori elnökéhez (Városház utca 16.

A sokszor irreálisan alacsony árat általában az önkormányzat által megbízott értékbecslő állapítja meg, emellett az önkormányzat 30%-os (2022-es szabályozás szerint már csak 10%-os) kedvezményt ad azoknak a vásárlóknak, akik korábban bérelték az ingatlant. Bár a Fővárosi Önkormányzatnak hivatalosan elővásárlási joga van az ingatlanok esetében, ezt jellemzően vagy átengedte a vevőnek, vagy – ahogy az ellenzéki városvezetés kijelentette – a Fidesz-vezette Belváros nem biztosította az elővásárlás lehetőségét. Az ingatlanokhoz hivatalosan nyílt pályáztatás során lehet hozzájutni, a pályázás folyamata azonban jelentősen meg van nehezítve: a pályázati dokumentációhoz több százezer forintos áron lehet hozzájutni, a betekintésre pedig csak szűk intervallumot biztosít az önkormányzat által megbízott ügyvédi iroda, ezzel biztosítva, hogy az ingatlanok egy szűk és jól informált csoporthoz kerüljenek. 2020 év végén, a COVID alatti veszélyhelyzet időszakában Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester egyszemélyben döntött 2,2 milliárd forintnyi ingatlan eladásáról .Az ügyletek nagy része emellett utólag sem átlátható, az belvárosi önkormányzat jellemzően hosszas pereskedés után adja csak ki az ingatlangazdálkodásával kapcsolatos – általában hiányos és sok helyen kitakart – dokumentumokat. 

Az áron alul eladott ingatlanok ügyében több alkalommal indult nyomozás, a Nemzeti Nyomozó Iroda végül nem állapított meg bűncselekményt.  2022-ben a Fővárosi Közgyűlés vizsgálóbizottságot állított fel az V. és VII. kerületi önkormányzati ingatlanértékesítések kivizsgálására. A Telex információi szerint Belváros-Lipótváros önkormányzata csak 2019 óta körülbelül 20 milliárd forint értékű ingatlanvagyontól vált meg.

 

A Népszava 2015-ös összesítése az áron alul eladott, V. kerületi ingatlanokról

Az Index 2016-os cikke Rogán Antal érintettségéről

A Magyar Narancs 2017-es összesítése

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Brókercsőd, adócsalás, bennfentes kereskedelem? Hívja a Fintha-Nagy ügyvédi irodát!

Ádáz harc dúl a Kulcsár Attila-féle K&H-s brókerbotrányban elkezelt milliárdokért. Egy olyan üzleti kör tenyerelne rá akár a bennfentes kereskedelem árán is, amelyik kedvezményezettként a belvárosi önkormányzat ingatlanmutyijában is vastagon érintett. Fintha-Nagy Ádám ügyvéden keresztül a szálak a Quaestor-csoporthoz, s egy még régebbi brókerbotrányig, a Lasalle 1998-as csődjéig is elvezetnek.

Gyűlnek a csontvázak Polt Péter szekrényében – így züllött az ügyészség a politika kiszolgálójává

„Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.” Ezt hazánk legfőbb ügyészéről, Polt Péterről írta Kis János az ÉS-ben, miután 2010-ben Polt újra bizalmat kapott a Fidesz-KDNP részéről. A bíróság által jogerősen is szabad vélemény-nyilvánításnak kimondott cikk óta eltelt évek mintha még inkább beigazolták volna a filozófus szavait, hiszen az általa vezetett ügyészség közvetlenül vagy a nyomozás felügyeletén át olyan botrányokban vált részessé, mint Polt lánya élettársának kiengedése a Quaestor nyomozásból vagy a Rogán-ügyekben tett feljelentések elutasítása.
Találatok: [2]  Oldalak:   1