language

Intézmények:

4Z Investments Zrt. highlight_off

Személyek:

Garancsi István highlight_off

Garancsi István

Garancsi István (Mátészalka, 1965. november 30. –) magyar üzletember, a Videoton FC labdarúgó-csapat tulajdonosa, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, a NAV online pénztárgépeihez SIM-kártyát szállító Mobil Adat Kft. többségi tulajdonosa.A Forbes 2023-as összeállítása szerint ő az ország 12. leggazdagabb embere. A MET-csoport révén érdekelt a magyarországi gázkereskedelemben, a Market Építő Zrt. pedig az építőiparban tarol: a cég az egyik leggyakoribb nyertese az állami közbeszerzéseknek. Hozzá köthető például a Kopaszi-gát melletti területen 2017-ben megkezdődött BudaPart projekt: a beruházás keretében lakó- és irodaépületek, valamint szórakoztató negyed épül Lágymányoson, illetve itt húzták fel a 120 méteres MOL-felhőkarcolót is,  amely világörökségi szakemberek szerint a budai panorámát is veszélyeztetheti. Csányi Sándor és Hernádi Zsolt mellett Garancsi érdekeltségébe tartozik az az – egykori Habsburg-rezidencia átalakításával létrejövő – tihanyi luxusszálló-beruházás is, amelyet 11 milliárd forint közpénzzel támogatott meg a Magyar Turisztikai Ügynökség. Andy Vajna halála után a Garancsi és Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdonában lévő LVC Diamond Kft. szerezte meg a Las Vegas Casino-csoportot: az öt fővárosi kaszinóval együtt így Garancsihoz került a 2056-ig érvényes kaszinókoncesszió is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Szép csendben minden NER-alapítványi tulajdonban lesz Magyarországon

A Tungsram ugyan becsődölt, de legértékesebb újpesti ingatlanai most a Hernádi-Garancsi duó alapítványában kezdhetnek új életet.

A Mol-torony mellé költözhet a MÁV és több hivatal, NER-es vállalkozóktól bérelnének székházat

Több állami intézmény és állami tulajdonú cég is a NER-es vállalkozók tulajdonában álló BudaParton bérelhet majd irodákat egy hozzánk került dokumentum szerint. A MÁV egy 15 emeletes új székházat venne ki, oda költözne a MÁV-csoport nagy része a Volánbusszal együtt. Ezek a szervezetek olyan épületeket bérelnének ki, amelyeket még csak most kezdenek majd építeni, amivel komoly segítséget kap a BudaPart mögött álló üzleti kör.

Csányi Sándor és Hernádi Zsolt befektettek Garancsi István ingatlancégébe

Garancsi István árbevétel nélküli, veszteséges ingatlancégében látott fantáziát másik két feketeöves oligarcha, Csányi Sándor és Hernádi Zsolt. Összesen – befektetéseik révén – 40 milliót toltak a Váll-Ber Zrt.-be.

Megússza az INA-ügyet, földbizniszben utazik Hernádi Zsolt Mol-elnök

Vagyonkezelő céget alapított Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója. A sokoldalú üzletember egyéb magánbefektetései is pörögnek, Komárom-Esztergom Megyében földügyekben aktív.
Találatok: [4]  Oldalak:   1