language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Mészáros Ágnes highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Mészáros Ágnes

Mészáros Ágnes Mészáros Lőrinc lánya. 2009-ben végzett a Szent István Egyetem Gazdaságtudományi Karán, pályafutását a Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetőjeként kezdte, 2015-től az ásványvíz üzletág vezetője. Testvéreivel 2017 óta tagjai a Konzum Zrt.igazgatóságának. 2019-ben váratlanul távozott az Opus Global Nyrt. igazgatóságából. A családi cégek közül részesedése van például a Mészáros Agro Kft-ben, illetve az MHM Vagyonkezelő Zrt-ben – utóbbinak egyben ő a vezérigazgatója is.

2017-ben ment feleségül Homlok Zsolthoz, majd 2023-ban jött a hír válásukról.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve

2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.

A maga módján zseniális: épül a Mészáros Holding Nyrt.

Hosszú időn keresztül úgy tűnt, hogy a Mészáros-papírok, például a Konzum részvényei mindenfajta fundamentális alap nélkül drágulnak a tőzsdén. Ám az érthetetlen áremelkedés december 12. után elkezdett új értelmet nyerni: Jászai Gellért és szűk csapata lassan utoléri az előreszaladt árfolyamot, tölti fel tartalommal a tőzsdei céget.

Ángyán József újabb tanulmánya a Fejér megyei termőföldek rablóprivatizációjáról

Az állami földek Fidesz-közeli nagyvállalkozók kezére játszása régóta tervezett és sebtében lebonyolított folyamat volt a volt vidékfejlesztési államtitkár szerint. A földárverések Fejér megyei végleges adatainak részletes elemzése mellett ezúttal megoldásokat is ajánl Ángyán József, az agártárca egykori államtitkára a legfrissebb tanulmányában. A tanulmányt teljes egészében elolvashatja az Átlátszón.

Semmi sem elég - Az új jobboldali médiacég háttere

Feltűnően titkolóznak a Mediaworksöt felvásárló Opimus Group tulajdonosai. A cég negyedét birtokló offshore társaság nem is képviselteti magát a közgyűléseken, nehogy kiderüljön róla valami. Az információk mégis határozottan egy irányba mutatnak.
Találatok: [4]  Oldalak:   1