language

Személyek:

Garancsi István highlight_off

Kulcsszavak:

környezetkárosítás highlight_off

Garancsi István

Garancsi István (Mátészalka, 1965. november 30. –) magyar üzletember, a Videoton FC labdarúgó-csapat tulajdonosa, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, a NAV online pénztárgépeihez SIM-kártyát szállító Mobil Adat Kft. többségi tulajdonosa.A Forbes 2023-as összeállítása szerint ő az ország 12. leggazdagabb embere. A MET-csoport révén érdekelt a magyarországi gázkereskedelemben, a Market Építő Zrt. pedig az építőiparban tarol: a cég az egyik leggyakoribb nyertese az állami közbeszerzéseknek. Hozzá köthető például a Kopaszi-gát melletti területen 2017-ben megkezdődött BudaPart projekt: a beruházás keretében lakó- és irodaépületek, valamint szórakoztató negyed épül Lágymányoson, illetve itt húzták fel a 120 méteres MOL-felhőkarcolót is,  amely világörökségi szakemberek szerint a budai panorámát is veszélyeztetheti. Csányi Sándor és Hernádi Zsolt mellett Garancsi érdekeltségébe tartozik az az – egykori Habsburg-rezidencia átalakításával létrejövő – tihanyi luxusszálló-beruházás is, amelyet 11 milliárd forint közpénzzel támogatott meg a Magyar Turisztikai Ügynökség. Andy Vajna halála után a Garancsi és Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdonában lévő LVC Diamond Kft. szerezte meg a Las Vegas Casino-csoportot: az öt fővárosi kaszinóval együtt így Garancsihoz került a 2056-ig érvényes kaszinókoncesszió is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Aligaliget igazi NER-történet: a szűk elit gazdagodik, a hatalom mindent eldönt a polgárok helyett

Balatonvilágos nem hív össze falugyűlést a kiemelt Aligaliget-projekt megvitatására, mert a polgármester szerint a lakosokat könnyű felhergelni, s az ügyek egy részében amúgy sem illetékesek.

Milliárdokat költ a kormány az iváncsai akkumulátorgyárra, amivel Mészáros Lőrinc jár jól

Egy évvel ezelőtt bőkezű, 50 milliárdos támogatást rendelt a magyar kormány az Iváncsán létesülő akkumulátorgyár infrastrukturális beruházásaihoz. Az összeg azóta tovább nőtt: a Mészáros és Mészáros Zrt. plusz 2,6 milliárd forintot kapott a gyárat kiszolgáló víziközművek megépítésére, de az útfejlesztések plusz 40 milliárdja sem szerepelt az eredeti rendeletben. A negatív környezeti hatásokkal viszont csak az üzemelés megkezdése után szembesülnek majd a lakosok – vélik a beruházás helyi kritikusai. 

Új társai vannak Garancsiéknak a Dürer-fejlesztésben, de nem tudni, kik

A zuglói Dürer Kert helyén az iroda- és lakóépületek alapozásánál tartanak.

Környezeti hatásvizsgálat nélkül építkezhetnek Garancsiék a Dürer Parkban

Két jókora irodaház és három lakóépület lesz a bezárásra ítélt Dürer Kert körül.

Orbán fogorvosa szerint szaros a víz Orbán barátjának öblében

A Magyar Triatlon Szövetség közleményben jelentette be, hogy egészségre ártalmas, konkrétan túlságosan szaros a víz a Kopaszi-gát öblében, ahol a nemzetközi Ironman 70.3-verseny úszását rendezték (1,9 kilométer úszás, 90 kilométer kerékpározás és 21,1 kilométer futás, azaz összesen 113 kilométer, 70,3 mérföld).
Találatok: [5]  Oldalak:   1