language

Személyek:

Garancsi István highlight_off

Intézmények:

Las Vegas Casino Zrt. highlight_off

Garancsi István

Garancsi István (Mátészalka, 1965. november 30. –) magyar üzletember, a Videoton FC labdarúgó-csapat tulajdonosa, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, a NAV online pénztárgépeihez SIM-kártyát szállító Mobil Adat Kft. többségi tulajdonosa.A Forbes 2023-as összeállítása szerint ő az ország 12. leggazdagabb embere. A MET-csoport révén érdekelt a magyarországi gázkereskedelemben, a Market Építő Zrt. pedig az építőiparban tarol: a cég az egyik leggyakoribb nyertese az állami közbeszerzéseknek. Hozzá köthető például a Kopaszi-gát melletti területen 2017-ben megkezdődött BudaPart projekt: a beruházás keretében lakó- és irodaépületek, valamint szórakoztató negyed épül Lágymányoson, illetve itt húzták fel a 120 méteres MOL-felhőkarcolót is,  amely világörökségi szakemberek szerint a budai panorámát is veszélyeztetheti. Csányi Sándor és Hernádi Zsolt mellett Garancsi érdekeltségébe tartozik az az – egykori Habsburg-rezidencia átalakításával létrejövő – tihanyi luxusszálló-beruházás is, amelyet 11 milliárd forint közpénzzel támogatott meg a Magyar Turisztikai Ügynökség. Andy Vajna halála után a Garancsi és Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdonában lévő LVC Diamond Kft. szerezte meg a Las Vegas Casino-csoportot: az öt fővárosi kaszinóval együtt így Garancsihoz került a 2056-ig érvényes kaszinókoncesszió is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

HVG Top 500: Orbán Viktor barátainak és kedvenceinek cégei most is ott vannak a profitrekorderek között

Érdekes mintázatok rajzolódnak ki néhány csúcsoligarcha – a nyereségrekorderek között is feltűnő – vagyonkezelőinek osztalékpolitikájában.

Liberalizáltak egy piacot, a Habony-Garancsi duó kapta az első engedélyt

Mintegy 160 milliárdos, növekedő piacra léphet be a kaszinós cég, a nagy nemzetközi szereplők helyett.

Habony Árpád decemberben szállt be a kaszinóbizniszbe, máris nyert 2,5 milliárdot

Ha csak a tavalyi nyereséget vesszük figyelembe, akkor a hátralévő 34 éves koncessziós időszakban 655 milliárd forintot kasszírozhatnak a tulajok.

Habony 5 milliárdos, Garancsi 10 milliárdos osztalékot tehet zsebre a kaszinóbizniszből

A legjobbkor vette át a honvédelmi miniszternek a budapesti kaszinóbizniszt lefedő cégben lévő részesedését Habony Árpád friss vállalkozása tavaly év végén, így a 2022-es év után mintegy 5 milliárdos osztalékot tehet zsebre, míg a másik végső tulajdonos, Garancsi István ennek a dupláját.

A NER-biznisz virágzik, Mészáros Lőrinchez dől a pénz

Évről évre több, valamelyik NER-milliárdoshoz kötődő cég bukkan föl a legnagyobb nyereségű hazai vállalatok toplistáján. Akiknek mindig nyerniük kell, azok természetesen tavaly is nyertek.

Két év alatt 19 milliárd forintot vettek ki a néhai Andy Vajna kaszinóiból Garancsiék

A Covid-járvány sem tépázta meg a fővárosi kaszinók jövedelmezőségét, még bértámogatást is kaptak. 10 milliárd 921 millió forint osztalékot fialtak a néhai Andy Vajna fővárosi kaszinói 2021-ben az új tulajdonosnak, a Garinvest Projekt Zrt.-nek.

HVG Top 500: osztalékleltár – ilyen az, amikor az oligarchák szerények

Még a NER-oligarchák is megszeppentek kissé a járvány első évében: profitjuk nagyobb részét hagyták benn a cégeikben, és kevesebbet vettek fel belőle osztalékként, mint korábban. De azért persze nem csak maradt, jutott is. HVG Top 500, 6. rész.

Garancsiék 8,3 milliárd forintot vesznek ki a volt Vajna-kaszinókból

A néhai Andy Vajna öt fővárosi kaszinója megsínylette a pandémiát, de a Las Vegas Casino Zrt. így is 8,3 milliárd forint osztalékot fialt az új tulajdonosnak, a Garinvest Projekt Zrt.-nek. Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky Kristóf közös érdekeltsége tavaly tavasszal vette át a Vajna-féle kaszinóbizniszt.

Kedvezményes állami hitelt kaptak Garancsiék a kaszinóbizniszhez

19,5 milliárd forintba kerülhetett a néhai Andy Vajna játéktermeinek megszerzése. A jegybanki hitel mellé Hongkongból is érkezett pénz.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>