language

Akták:

A Batthyány Lajos Alapítvány támogatásai highlight_off

Kulcsszavak:

hirdetés highlight_off

A Batthyány Lajos Alapítvány támogatásai

A Batthyány Lajos Alapítvány támogatásai

Az 1991 óta működő Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) eredetileg a nemzeti érdekek és értékek védelmére jött létre. Antall József alapította, idővel azonban fideszes befolyásoltságúvá vált: Szájer József, Semjén Zsolt, Gulyás Gergely és Kövér László mellett Habony Árpád és Tombor András-közeli személyek is kuratóriumi tagok lettek. 

2021 tavaszától a BLA közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (KEKVA). A KEKVA intézménye a korrupció egy formája, mivel a közvagyon kiszervezését, magánvagyonná alakítását teszi lehetővé: az állam az alapítványoknak feladatellátásukhoz közpénzt szolgáltat, amivel azok szabadon gazdálkodhatnak. A BLA egykori titkára, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal nagyvonalúan adja a kormánytámogatásokat az alapítványnak: míg ennek értéke 2022-ben 6,4 milliárd, 2023 elején már 9,2 milliárd Ft volt – ez utóbbi összeg megegyezik azzal, amit a hazai civil szervezetek összességükben kapnak támogatásként, természetesen azt is politikai alapon szétosztva. 2023-ban emellett az alapítvány a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökségtől további 160 millió forintot kapott. Ezenkívül a kormány ingatlannal is támogatta a BLA tevékenységét: a 9,9 milliárd Ft értékű Lónyay-Hatvany villát ingyenesen adta át az alapítvány számára. Az épületet még 2014-ben kezdte felújítani az MNB egyik alapítványa, végül azonban az államnak adta el, ahonnan a BLA-hoz került.

Bár az alapítvány a gazdálkodásával kapcsolatos adatokat nem teszi közzé, az bizonyos, hogy a támogatások jelentős részét olyan látszólag civil, nonprofit szervezeteknek osztja tovább, amelyek valójában fideszes kötődésűek. A BLA rendszeresen támogatja többek között az Alapjogokért Központot, melynek feladata a kormánypárti propaganda számára ,,szakértők”, elemzők biztosítása, gyakran  azonban ellenszolgáltatás nélkül is jelentős közpénzekhez jut (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központot működtető kft. tulajdonosa egyben a kormánypárti médiaholding-alapítvány, a KESMA kuratóriumi elnöke, míg az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft. tulajdonos-ügyvezetője.) Az Alapjogokért Központ 2021-ben 1,5 milliárd, 2022-ben 2 milliárd forintot kapott a BLA-tól.

A BLA 2021 és 2023 között 1,678 milliárd forintot adott a Fidesz-közeli The European Conservative folyóirat számára, hogy elősegítse annak meghatározó európai hírportállá való válását. A cég az összeget a magazin kiadására, a hírszerkesztőség felállítására és működtetésére, a fizetésekre, valamint a brüsszeli irodára fordította. A cég többségi tulajdonosa Lánczi András, aki 2010 és 2016 között a Századvég kuratóriumi elnöke volt, 2021 óta az MCC kuratóriumi tagja. A lap a nagy összegű támogatás ellenére mindössze 27 millió forintot termelt 2021 óta.

A BLA támogatja a Scrutont is: 2022-ben a “konzervatív kávézó” 400 milliót kapott az alapítványtól, így a révfülöpi létesítményükből már elektromos kishajóval mehetnek a vendégek madárlesre. Ezenfelül a Fidesz-közeli tehetséggondozó szervezetek támogatására is jut pénz, például az Orbán Gáspár által alapított Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSz) 61,5 millió forintot kapott a BLA-tól kollégiumának működtetésére. Az Orbán Ráhellel PR-interjút készítő Hype&Hyper dizájnmagazin is bőkezű támogatásban részesült: a lap online kiadásáért felelős Hypeandhyper Nonprofit Kkt. 89 millió forintot kapott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Egymilliárdnál is többet költött fizetésekre tavaly a kormánypropagandát terítő Alapjogokért Központ

Már 2021-ben is államtitkári szintű átlagfizetések voltak a civilnek látszó, de valójában kormányzati propagandaeszközként funkcionáló Alapjogokért Központot működtető magáncégnél, de tavaly rekordösszeget, 1,1 milliárdot költöttek juttatásokra a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-nél.

Négy és félszeresére nőtt tavaly a kormány kedvelt álciviljeinek apanázsa

Közzétette beszámolóját a többnyire orosz propagandát és kormányzati lózungokat visszhangzó Védett Társadalom Alapítvány. Ebből kiderül, hogy csak a Rogán Antalhoz közel álló Batthyány Lajos Alapítványtól 22 millió forint támogatást kaptak.

Az illiberális állam dicsérete és az orosz propaganda terjesztésére tartja álciviljeit a kormány

Civilnek mondott ideológiai hadoszlopot küldött Orbán Viktor a Ryanair ellen – így észrevétlenül lopakodhatnak be a mindennapokba a Fidesz propagandistái. Miközben a kormány ellenséget kreált a tőle függetlenül működő szervezetekből, álcivilek sora jelentkezik be az illiberális állam népszerűsítésére, és van, amelyik azt is titkolja, mire kap közpénzt.

Csak fizetésekre 777 milliót költött tavaly az Alapjogokért Központot működtető cég

Ha csak az alkalmazottakra ment volna el a pénz, a 37 dolgozó fejenként és átlagosan annyit keresett volna, mint egy államtitkár: havi bruttó 1,75 milliót. A például megbízási díjakat is tartalmazó személyi juttatásokra egyre többet költenek az Alapjogokért Központnál: tavaly már a kiadások 65 százalékát ez vitte el. De van is miből, hiszen évente milliárdokhoz jutnak állami pénzből.

Újabb 6,4 milliárd Rogán Antal első munkahelyének

A Hírklikk adatkérése nyomán kikerültek a Miniszterelnöki Kabinetiroda szerződései, amikből kiderül, újabb milliárdokat kapott a Batthyány Lajos Alapítvány, de az is, hogy erre az évre eddig 20 milliárd forintnyi szerződést kötöttek kormányzati kommunikációra Balásy Gyula cégeivel.

A kormánypárti Facebook-különítmény arcai, akikre százmilliók mennek el

A kormánypárt fontos fegyverei lehetnek a kampányban a Megafon Központ influenszerei, akikbe már most több mint félmilliárd forintot invesztáltak. A beszélő fejek a kormány narratíváját visszhangozzák, és arra is jók, hogy még inkább elmossák a tény és vélemény, valamint a politikai szereplők és média közti határokat. Kérdés, hogy közlendőjük a Fidesz-tábor összerázásán kívül alkalmas-e arra, hogy megszólítsa a bizonytalanokat.

Közpénzből éheznek az elismerésre: így vándorolnak a milliárdok a kormány kedvenc szakértőihez

Kutatók, elemzők, szakértők, véleményformálók? Vagy inkább több milliárd forintnyi közpénzből kiépített, napi szinten fizetett, többszintű kormányzati propagandarendszer? Megvan a kapcsolat a központi költségvetés, valamint az Orbán-kormány retorikáját szerte az országban, sőt a világon szajkózó konzervatív influenszerek között. Összesítettük, milyen jelentős befektetés volt az adófizetőknek a Fidesz kommunikációs hadviselését megvalósító Alapjogokért Központ létrehozása és szárnyalása, valamint az azon keresztül finanszírozott szereplőgárda kistafírozása, méghozzá alig titkoltan Rogán Antal és a Miniszterelnöki Kabinetiroda döntései nyomán.

Nem árulja el a kedvezményezett, hogy kik működtetik közpénzből a fideszes mémoldalt

Két lényegi elemmel egészítette ki a Patrióta Európa Mozgalom mémoldalnak juttatott közpénzekről szóló korábbi cikkünket a történetben a pénzek címzettjeként szereplő egyesület. Egyrészt, hogy a fideszes mémeket posztoló Facebook-oldal még Balog Zoltán ideje alatt tartozott hozzájuk. Másrészt, hogy az egyesületnek csatornázott, a mémoldalnak szánt közpénzeket arra fordították. A részleteket és a Facebook-oldal szerkesztőinek nevét azonban nem árulták el.

5 hónap alatt 28 milliárdot költött Rogán a kormány kommunikációjára

28 milliárd forintba kerültek a kormány hirdetései decembertől áprilisig, derítette ki a K-Monitor. A New Land Média, vagyis Balásy Gyula cége kapta ezúttal is a kormánypropaganda előállítására szóló megbízást, már 2019-ben is 70 milliárd forintnyi közpénz landolt nála. A Miniszterelnöki Kabinetiroda, vagyis a Rogán Antal által kötött szerződéseket is a lap hozta nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy A Magyar Turisztikai Ügynökség 10,86 milliárd forintból működik idén A Kommentár Alapítvány éves működési költsége 300 millió A Kommentár ingatlanaira is közel 3 milliárdot juttattak A Batthány Lajos Alapítvány tavaly december végén 3,4 milliárdot kapott, idén április hatodikáig 279860000 járt nekik, hogy elérje az alapító okiratban meghatározott célokat.

Alig két hónapos volt a Megafon Központ, máris került bele valahonnan 56 millió forint

Már tavaly 56 millió forinthoz jutott az akkor frissen bejegyzett, kormánypárti internethuszárokat képző Megafon Központ. A pénz forrása ismeretlen. A Megafont vezető Kovács István másik munkahelye, az Alapjogokért Központ az elmúlt években közel egymilliárd forintot kapott egy alapítványon keresztül. A pénzek feladója ez esetben jellemzően a Miniszterelnöki Kabinetiroda volt.
Találatok: [10]  Oldalak:   1