language

Intézmények:

Euro Generál Zrt. highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Öko villaparkot építenek Mészáros Lőrinc gyerekei

Mostanra értelmet nyert a másfél évvel ezelőtt látszólag értéktelen alvócég megvétele.

Mészároséké az egész Euro Generál, a kisbefektetők hoppon maradnak

A felcsúti milliárdos tőzsdei cége, az Opus Global megvált 50 százalékos részesedésétől az Euro Generál Építő és Szolgáltató Zrt.-ben, a vevő pedig Mészáros Lőrinc gyermekeinek építőipari vállalata, a Fejér B.Á.L. Zrt. lett.

Tavaly több mint 170 milliárdnyi bevételt hoztak Mészárosék építőipari cégei

Egy kivételével az összes, Mészáros Lőrinc és családja érdekeltségébe tartozó építőipari cég beszámolt a 2019-es teljesítményéről. Az eddig jelentő öt társaság együttes árbevétele a 180 milliárd forintot közelíti, nyereségük pedig meghaladja a 23 milliárdot. A végső összeg viszont ennél is jóval magasabb lehet, hiszen a sorból pont az a ZÁÉV hiányzik, amely az elmúlt években hihetetlen növekedést mutatott fel, és épp tavaly év elején került a család holdingcégéhez.

Közel 20 milliárdos közbeszerzést nyertek meg Mészáros Lőrincék Győrben

A Modern Városok Program keretében zajló munkákban az Opus-tulajdon Euro Generál Építő és Szolgáltató Kft.-jét a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. segíti majd.

Közel 20 milliárdos közbeszerzést nyertek meg Mészáros Lőrincék Győrben

A szerda kora délután felkerült rendkívüli tájékoztatás szerint a Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó érdekkörébe tartozó Opus Global Nyrt. egy részben közvetlen tulajdonában álló cége megnyerte a nettó 19,5 milliárd forintot érő „győri vízi élménypark kialakítása” elnevezésű projekt közbeszerzését. A Modern Városok Program keretében zajló munkákban az Opus-tulajdon Euro Generál Építő és Szolgáltató Kft.-jét a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. segíti majd.

A csendes magyar: bemutatjuk Mészáros Lőrinc "agyát", a birodalom ügyintézőjét

Pályafutása bővelkedik meglepő húzásokban és fordulatokban. Többnyire úgy tűnt, hogy Jászai Gellért csak a végrehajtója volt a nagyívű beruházásoknak, ám az máig nem derült ki, kik állhattak ezek mögött. Egyik nagy bukása után évekig külföldön dolgozott, de ma már ő a Mészáros-birodalom egyik legfontosabb irányítója.

Seszták ment, és azonnal elfogytak a győztes közbeszerzések a kedvenc építőipari cégénél

Tavaly még parádés éve volt a Penta Industry nevű cégnek. Bőven jutott a közbeszerzésekből, több mint ötmilliárd forintos megbízást kaptak a vizes világbajnokságra, felújították a Bibó Szakkollégiumot, dolgoztak a kisvárdai stadion építésén, sportszállót húztak fel Mezőkövesden, Nyírbátoron a készenléti rendőrség, Taksonyban egy sportcsarnok épületén kezdtek dolgozni.

Tésztaüzemmel is jól jár Mészáros Lőrinc

Nettó 48 millió forint értékben építhet gluténmentes tésztát gyártó üzemet Rábaszentmihályon a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Euro Generál Zrt. – értesültünk. A cégben 50 százalékos szavazati joga van a korábban Opimus Group Nyrt. néven futó Opus Global Nyrt.-nek, amelybe idén tavasszal vásárolta be magát Orbán Viktor milliárdos barátja. A több mint 200 négyzetméteres tésztaüzem megépítésére hat társaságtól kértek ajánlatot, ám csak az Euro Generál nyújtott be pályázatot a meghívásos közbeszerzésen. A cég ajánlata az eredetileg becsült csaknem 33 millió forintos összegnél 15 millió forinttal volt drágább.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>