language

Akták:

Lakiteleki Népfőiskola highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Lakiteleki Népfőiskola

Lakiteleki Népfőiskola

A Lezsák Sándor és felesége által alapított Lakiteleki Népfőiskola 2011 óta évenként növekvő mértékben rendelkezik költségvetési támogatással. Ez a központi költségvetés számára 2017 végéig nagyságrendileg 16 milliárd forintot jelentett, a 2019-es költségvetési évben már 10 milliárd forintot különítettek el a népfőiskola támogatására. A 2013-ban megkezdett felújítást Lezsák Sándor országgyűlési alelnök kiemelt állami beruházásként jelentette be. 

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány által létrehozott nonprofit kft. 2016 év végén megkapta a megszüntetett Nemzeti Művelődési Intézet feladatait is. Az ideológiai töltetű magánalapítvány azonban nem csak az országos méretű közfeladatot kapta meg, hanem az ehhez tartozó közfinanszírozást is (korábban a Nemzeti Művelődési Intézet éves szinten 1,3 milliárdból gazdálkodott). 

Az állami támogatások nagy részét wellnessközpont és egyéb létesítmények építésére fordították továbbképzés és rekreáció céljával. A Népfőiskola területén 30 milliárd forint állami támogatásból Hungarikum Liget néven turult mintázó lovarda, Nimród csillagképet formázó footgolf pálya, planetárium, borkatedrális, hotel és kemping is épült. Az elkészült élményközpontot 2020 szeptemberében átadták a Szeged-Csanádi Egyházmegyének. Ennek oka, hogy a Népfőiskola adósságát 2000-ben az egyházmegye váltotta meg, cserébe az ingatlanok tulajdonjogáért, Lezsák alapítványai csak kezelői voltak a területnek 2020-ig.

A szintén a projekt keretében épült Hungarikum Hotel 2022-ben készült el, 8 milliárd forint állami támogatásból. A szálloda igazgatója Lezsák Sándor veje, Molnár Artúr.

(fotó: Átlátszó blog)

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Népnemzeti élményközpont 30 milliárd adóforintból – drónvideón mutatjuk a lakiteleki Hungarikum Ligetet

Nemcsak 30 milliárd forint közpénz, hanem rengeteg fantázia is kellett a Hungarikum Ligethez, ami Lezsák Sándor, az országgyűlés fideszes alelnöke, költő fejéből pattant ki: turul alakú lovarda, kunhalommal fedett borkatedrális, footgolf pálya, wellness hotel, csodaszarvas alakú úthálózat, hungarikumok háza planetáriummal. Személyesen Lezsák Sándor vezetett minket körbe Lakiteleken, ahol drónvideó segítségével a magasból is megnéztük az elkészült és folyamatban lévő beruházásokat. Kiderítettük, hogy a négycsillagos Hungarikum Szállodát Mészáros Lőrinc érdekeltsége építi fel egy szegedi politikus cégével közösen, bruttó 10 milliárd forintból. Azt is megtudtuk, hogy a Kárpátia Rendezvényház bruttó 3,4 milliárdba fog kerülni, és egy 400 milliós napelempark is készül. A Hungarikumok Háza pedig bruttó 1,3 milliárd forintból épült fel, és még egy planetárium is befért.
Találatok: [1]  Oldalak:   1