language

Lapok:

Népszava highlight_off

Akták:

Vizsgabotrány a Corvinuson highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Vizsgabotrány a Corvinuson

Vizsgabotrány a Corvinuson

2023. februárjában derült ki, hogy egy hallgató vizsgájával kapcsolatos szabálytalanság miatt etikai eljárás indult az egyetemi "modellváltáson" átesett Budapesti Corvinus Egyetem két oktatója ellen. Az eljárást közérdekű bejelentőként Ádám Zoltán, az egyetem docense és egyben az érintett tanuló oktatója kezdeményezte. Ádám az egyetem szakszervezeti tagjainak csoportjában közzétett bejegyzése szerint a befolyásos családból származó hallgatóval kivételeztek a téli vizsgaidőszakban, ugyanis “a többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett (sikeres) vizsgát, miközben az illető a minden más hallgatóval szemben szigorúan érvényesített tantárgyi adatlap feltételrendszere szerint eleve nem is kaphatott volna a tárgyból elégtelennél jobb jegyet." 

Bár az érintett hallgatót nem nevesítette, a bejegyzésből az is kiderült, hogy családja "a sajtóban elérhető, nyilvános információk szerint jelentős MOL-részesedéssel rendelkezik". Mindez azért releváns az ügy szempontjából, mivel a 2019 óta alapítványi fenntartású intézmény vagyonának jelentős részét MOL-részvények teszik ki, emellett a fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója.

A hónapokon át húzódó eljárás első fokon – az egyetem etikai bizottságának döntése alapján – elmarasztalta a BCE két magas beosztású oktatóját, az egyetem rektorhelyettese, Szabó Lajos azonban másodfokon felmentette őket. Bár döntésében nem vitatta, hogy az etikai kódexben szereplő megkülönböztetés-mentesség sérült az eset során, érvelése szerint azonban nem bizonyítható, hogy vagyoni helyzete miatt kivételeztek volna a hallgatóval. Az ügyben Takáts Elődnek, az egyetem – időközben lemondott – rektorának érintettségét is vizsgálták: az etikai bizottság első fokon az ő esetében is elmarasztaló döntést hozott, a Hernádi vezette kuratórium azonban másodfokon felmentette a vádak alól. Ádám Zoltán a felmentő határozatok kihirdetése után a TASZ segítségével felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Pert indít a Corvinus ellen a kirúgott oktató

Mint a Népszava is megírta, az oktatót októberben távolították el azonnali hatállyal az állásából, miután év elején etikai vizsgálatot indított egy befolyásos családból származó hallgató ügyében, aki úgy tehetett vizsgát, hogy nem teljesítette a tantárgyi követelményeket. Az elbocsátást azzal indokolták, hogy az eljárás során Ádám Zoltán szándékosan nem küldött el néhány e-mailt, továbbá a vezetők felé tanúsított hangnemét is kifogásolták. A hallgatók szerint az egyetem vezetése hibát követett el, a docens kirúgása pedig nemcsak az egyetem jó hírnevének ártott, hanem az egyetemi értékeket és etikai alapelveket is aláássa.

„Szinte hihetetlen, hogy azt tekintik ellenségnek, aki kritikát mer megfogalmazni”

Közös állásfoglalásban fejezte ki tiltakozását a Budapesti Corvinus Egyetem több mint száz dolgozója, amiért az egyetem vezetése azonnali hatállyal kirúgta kollégájukat, Ádám Zoltán docenst. Ő volt az, aki az idei év elején etikai vizsgálatot kezdeményezett, miután megtudta, hogy egyik, befolyásos családból származó hallgatója úgy vizsgázhatott le egy tantárgyból - ráadásul egy kifejezetten neki készült feladatsorral -, hogy előzőleg nem teljesítette a tantárgyi követelményeket. Az ügyben két eljárás is indult, de végül senkit nem marasztaltak el, egyedül az ügyet kirobbantó docenst rúgták ki.
Találatok: [3]  Oldalak:   1