language

Helyek:

Fonyód highlight_off

Személyek:

Schadl György highlight_off

Schadl György

Schadl György (1982 - ) a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke, önálló bírósági végrehajtó, aki ellen a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény miatt indult eljárás. Korábban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi tanszékének oktatója, valamint az Edutus Főiskolán tantárgyfelelős főiskolai docensként felelt az intézményben tanított jogi tantárgyakért. MBVK elnöki kinevezése óta (2015 - 2023 ) felügyeli és képviseli a bírósági végrehajtók munkáját, emellett 2021 novembere óta előzetes letartóztatásban van. A Kar elnökségéről az ellene folyó büntetőeljárás közepette 2023 áprilisában mondott le.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszéken Schadl György és további 21 vádlott ellen. Ez azután történt, hogy a rendőrök Schadlt és feleségét, Schadl-Baranyai Helgát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették őrizetbe, amint Dubajba készültek utazni. A vád szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára rendszeresen fogadott el 2-5 millió forintot a MBVK elnökétől, cserébe Schadl kérésére azokat nevezték önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előre megegyeztek. A kinevezett végrehajtóktól Schadl György összesen körülbelül 924 millió forint osztalékot szedett be. A vádlottak között van Schadl-Baranyai, és Schadl György apja is.

Schadl és felesége több irodaházat tulajdonol, amelyekben kizárólag végrehajtó irodák működnek. A Schadl-házaspár által működtetett két vállalkozás, a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda Budaörsön, valamint a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda Gödöllőn, 2018 és 2020 között együtt összesen egymilliárd forintnál is több osztaléknyereséget termelt – derül ki az Oligarchia egyik részéből.

Schadl György továbbá a Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület) és a V. kerületi ingatlanügyek kapcsán is érintett. Ezekkel az Rtl.hu és a Partizán foglalkozott részletesen.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Két korrupt végrehajtó helyett kellett dolgoznia, most a bíróságon vallott a Schadl-ügy tanúja

S. Tímea a szigetszentmiklósi és a fonyódi irodát vitte úgy, hogy mindkét iroda végrehajtója fizetett Schadl Györgynek, és egyikük sem dolgozott érdemben. Mindkét végrehajtó, F. Miklós és N. Gábor is beismerte tavasszal, hogy valóban fizettek Schadlnek. A tanú szerint a szigetszentmiklósi irodából Schadl 40-70 millió forintot szedett ki, ráadásul legalább három alkalommal.

Schadlék lebukása után is furcsa ingatlanügyletekbe bonyolódik a végrehajtói kar

A lóvasút indóház ikonikus épületét egy olyan cégnek adták el, amely ellen január óta adóvégrehajtás folyik. Közben akár évtizedekig húzódó történetek lesznek látszólag egyszerű végrehajtói ügyekből, még akkor is, ha az érintettek jóhiszeműek.

„Volt itt a városban néhány érdekes végrehajtás”

A fonyódi Balaton Áruház utcai bejárata mellett még kint a tábla, mely az általános, a telefonos és a jogi félfogadás időpontjait is sorolja, s a második emeletre irányít, ha valaki N. Gábor önálló bírósági végrehajtó irodáját keresi. Két szinttel feljebb viszont csak egy, a folyosó végi közjegyzői iroda melletti ajtóra hevenyészve kiragasztott A4-es lap fogad, mely felett már csak emlék a hajdani névtábla: „Az ügyfélfogadás határozatlan ideig technikai okok miatt szünetel”.

Erről szólhat Völner és Schadl sok százmilliósra becsült korrupciós ügye

Hét végrehajtói pályázat eredményében lehet benne a kezük, de állítólag egy oktatási cégtől is kaptak volna egy rakás pénzt, és úgy tűnik, azon is ügyködhettek, hogy zsíros pályázati pénzeket szerezzenek egy kamugyanús “vízüzemű motor” révén. Völner Pálnál jó 83 millió, de Schadl Györgynél több mint 800 millió forintnyi vesztegetési pénz landolhatott.
Találatok: [4]  Oldalak:   1