language

Személyek:

Schadl György highlight_off

Kulcsszavak:

zsarolás highlight_off

Schadl György

Schadl György (1982 - ) a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke, önálló bírósági végrehajtó, aki ellen a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény miatt indult eljárás. Korábban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi tanszékének oktatója, valamint az Edutus Főiskolán tantárgyfelelős főiskolai docensként felelt az intézményben tanított jogi tantárgyakért. MBVK elnöki kinevezése óta (2015 - 2023 ) felügyeli és képviseli a bírósági végrehajtók munkáját, emellett 2021 novembere óta előzetes letartóztatásban van. A Kar elnökségéről az ellene folyó büntetőeljárás közepette 2023 áprilisában mondott le.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszéken Schadl György és további 21 vádlott ellen. Ez azután történt, hogy a rendőrök Schadlt és feleségét, Schadl-Baranyai Helgát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették őrizetbe, amint Dubajba készültek utazni. A vád szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára rendszeresen fogadott el 2-5 millió forintot a MBVK elnökétől, cserébe Schadl kérésére azokat nevezték önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előre megegyeztek. A kinevezett végrehajtóktól Schadl György összesen körülbelül 924 millió forint osztalékot szedett be. A vádlottak között van Schadl-Baranyai, és Schadl György apja is.

Schadl és felesége több irodaházat tulajdonol, amelyekben kizárólag végrehajtó irodák működnek. A Schadl-házaspár által működtetett két vállalkozás, a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda Budaörsön, valamint a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda Gödöllőn, 2018 és 2020 között együtt összesen egymilliárd forintnál is több osztaléknyereséget termelt – derül ki az Oligarchia egyik részéből.

Schadl György továbbá a Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület) és a V. kerületi ingatlanügyek kapcsán is érintett. Ezekkel az Rtl.hu és a Partizán foglalkozott részletesen.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Egy csupor Nutella Schadl íróasztalán, számítógépes mappák utáni nyomozás

Irodai fotók mutogatásával, számítógépes mappák és fájlok létrehozásának firtatásával telt a Schadl–Völner-per csütörtök délelőtti tárgyalása. Ki hozta létre? Ki írt bele? Ki módosított? – ezek a kérdések hangoztak el egymás után a koronatanúnak nevezett F. Vivien felé, akit már többedik alkalommal hallgatott meg a bíróság a végrehajtói kar volt elnöke, Schadl György és a fideszes volt igazságügyi miniszterhelyettes és államtitkár, Völner Pál korrupciós perében. A válasz pedig általában a „nem tudom” volt. Később Schadl védője kérdezte arról a tanút, hogy pontosan milyen kapcsolat volt Schadl és Völner között, és egyáltalán látta-e, hogy a pénzek mozogtak a két ember között.

Folytatódik a Völner-Schadl per: Varga Judit négyszer találkozott Schadl Györggyel

Bűnjelként lefoglalt naptára szerint 2020 és 2021 között összesen négyszer találkozott a korrupcióval megvádolt Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) volt elnöke Varga Judit korábbi igazságügyi miniszterrel. Volt olyan találkozó is, amely a „Karmelita” felirattal szerepelt a naptárban – derült ki a Fővárosi Törvényszéken kedden a Völner-Schadl per tárgyalásán a védői felszólalásból.

Megzsarolt egy végrehajtót, védelmi pénzt szedett Schadl titkárnője, aztán az első pillanatban elárulta főnökét

Schadl György egyik legközelebbi munkatársa, pénzügyese és titkárnője volt F. Vivien, akit Kanál néven hallgattak le a nyomozás első időszakában. Ő nemcsak asszisztált Schadl védelmi pénzek beszedésére épülő hálózatához, de maga zsarolt meg és szervezett be egy végrehajtót, akinek aztán a nyeresége háromnegyedét elvették. A végrehajtói kamara elnökének letartóztatása után Kanál azonnal vádalkut kötött, és most a per egyik koronatanújaként vall volt főnökére.
Találatok: [3]  Oldalak:   1