language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [308]  Oldalak:   <<  <  20 21 22 23 24 25 26 27 28 29   >  >>

A bíróság sem hatja meg Mészáros Lőrincéket, továbbra is titkolják tao-pénzeiket

A Puskás Akadémia továbbra sem adja ki, kiktől kapta és mire költötte a társasági adókedvezmény jóvoltából hozzájuk befolyt milliárdokat. Fellebbeztek, jöhet a másodfok.

Nem árulják el, hol volt Orbán aznap, amikor Pharaon professzor és Mészáros professzor jachtját egymás mellé sodorta

A Demokartikus Koalíció rákérdezett, hogy Havasi Bartalan, a miniszterelnök sajtófőnöke miért nem árulta el augusztus 4-én, hol tartózkodik Orbán Viktor. A párt szerint ez azért fontos, mert az Adria-tengeren ezen a napon került egymás mellé a nemzetközi körözés alatt álló Ghaith Pharaon szaúdi bankár és Mészáros Lőrinc milliárdos felcsúti polgármester jachtja.

16 milliárd közpénzből épül a Vidi új stadionja, de Mészáros Lőrincéknek is jut 450 millió

16 milliárd közpénzből épül a Vidi új stadionja, de Mészáros Lőrincéknek is jut 450 millió

Így kerek a világ: Mészáros Lőrincék szerelik a klímát Matolcsy Györgyéknél

Több mint hatvan klíma cseréjére szerződött néhány hete a Magyar Nemzeti Bank és a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft a közbeszerzési értesítő szerint. A cégnek az MNB központi és Krisztina körúti épületében kell elvégeznie a munkát, amelyért bruttó 2,61 millió forintot kapnak.

Titkolja a kormány a felcsúti kisvasútra ígért utasszámról szóló dokumentációt

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára nemrégiben nyilatkozatban cáfolta a felcsúti kisvasútra kalkulált utasszámról szóló tavalyi infónkat, de ezután hiába kértük tőle a beruházás uniós támogatásával kapcsolatos dokumentációt. Adatigényléssel fordultunk a projektért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, amely 30 nap után az EU-s projekteket összesítő kormányzati honlap linkjét küldte el válaszként. A NAIH-hoz fordulunk jogorvoslatért.

Mészáros Lőrinc-közeli nagyvállalkozó lehet a legnagyobb az MKB új tulajdonosai között

Pislogva nézte az ország az utóbbi hónapokban, hogyan játssza át a Magyar Nemzeti Bank a negyedik-ötödik legnagyobb magyar pénzintézetet, a korábbi bajor tulajdonosaitól jó drágán államosított MKB Bankot olyan befektetőknek, akiknek 90 százaléka nem akarja, hogy a magyar nyilvánosság tudja, ki ő.

Ezt a birodalmat akarta eldugni előlünk Matolcsy

Matolcsy György és csapata mindent megpróbált, hogy kivonja az ellenőrzés alól az MNB forrásaiból létrehozott hat Pallas Athéné alapítvány és az azok által alapított öt cég működését. Volt itt egy nap alatt megszavazott „elvesztette a közvagyon jellegét” törvény, évek óta visszautasított, a végletekig elkerülni próbált közérdekű adatigénylések – de a nagy igyekezetnek, úgy tűnik, lassan vége lesz.

A korrupció megállíthatatlanul terjed

Az Európai Unió és a civil szervezetek figyelmeztetései ellenére, évről évre romlik Magyarország korrupciós indexe. A „könnyen jött” uniós pénzek táptalaján gombamód szaporodnak el a közbeszerzésekben tetten érhető csalások, túlárazások, célzott pályázatok. Különösen sokat rontott a helyzeten, hogy az utóbbi években a kormány nem fékezte le a korrupciót, hanem intézkedéseivel elfogadottá tette azt.
Találatok: [308]  Oldalak:   <<  <  20 21 22 23 24 25 26 27 28 29   >  >>