language

Helyek:

Felcsút highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [153]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

400 milliója van takarékbetétben Mészáros Lőrincnek

Nem volt könnyű, de végül sikerült elérni, hogy Orbán Viktor jó barátja, a milliárdos felcsúti polgármester Mészáros Lőrinc nyilvánosságra hozza vagyonnyilatkozatait. A gázszerelőből lett politikus-vállalkozó nem panaszkodhat, a 2014-es adatok szerint

Húszmilliót tart Mészáros Lőrinc a párnacihájában

Mészáros Lőrinc teljesen a saját elhatározásából nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatait. Eszerint 400 millió forintja van takarékban, 20 millió készpénzben, egy 2008-ban vásárolt Audi A5-össel jár, tartozása nincs. Annyi földje van, hogy külön mellékletben, ötoldalas táblázatban sorolta fel őket, a polgármesteri munkájáért nem kap fizetést, 943 milliós forintos osztalékot vett fel a Mészáros és Mészáros Kft.-ből 2013-ban.

Még van remény megismerni a felcsúti polgármester vagyonnyilatkozatát

Hibázott az első fokon eljáró Székesfehérvári Járásbíróság, amikor tárgyalás nélkül döntött arról, hogy nem megismerhető Mészáros Lőrinc vagyoni helyzete. A 444.hu kérelmét így újratárgyalják.

A jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye – így vagyonosodott Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor jó barátja, a többmilliárd forint társasági adókedvezménnyel megtámogatott felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke 6,9 milliárd forintos vagyonával tavaly Magyarország 88. leggazdagabb embere volt.

Ez a felcsúti polgármester sikerének titka

Ahogy Orbán Ráhel sógornője, úgy Mészáros Lőrinc és rokonai is a szubjektív bírálati szempontoknak köszönhetően nyertek több földbérleti pályázaton. Mészároséknak 305 hektárnyi földdel kevesebb jutott volna, ha a tenderen kisebb arányt képviselnek a szubjektív elemek.

Nyilvánosak a Fejér megyei földpályázati értékelések

Elérhető több mint ötven Fejér megyei nyertes állami földpályázatok bírálati lapjai. A dokumentumokat a Párbeszéd Magyarországért politikusa, Szabó Rebeka hozta nyilvánosságra. A lapokból kiderül, hogy mire, hány pontot kapott például Mészáros Lőrinc, vagy Tiborcz István testvérének pályázata.

Közpénzből épült-e a felcsúti stadion?

Orbán Viktor szerint nem az adófizetők pénzéből épült fel a Pancho Aréna. A források nagy részét biztosító program azonban hivatalosan is állami támogatás, ezt a magyar kormány korábbi érvelése is megerősíti. Miért olyan bonyolult ez az egész? Elmagyarázzuk.

Pazar luxusvillát vásárolt Mészáros Lőrinc

Két, összesen több mint 37 ezer négyzetméteres területtel és az ott található villával gyarapodott Mészáros Lőrinc vagyona nemrég. A Felcsút határában található épület még lakatlannak tűnik, de munkások dolgoznak rajta.
Találatok: [153]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>