language

Lapok:

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [229]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

A Fidesz már 14 teljes gazdasági ágazatot osztott újra a sajátjai között

Tíz év alatt tucatnál is több ágazat tulajdonviszonyaiba nyúlt bele az Orbán-kormány, hogy vagyonossá tegye híveit, és ezzel bebetonozza a Fidesz regnálását. Az alaptörvény sérelme nélkül ez aligha történhetett volna meg.

Mészáros cége megtette ajánlatát a tiszántúli áramhálózatra

Az Opus Global Nyrt. kötelező érvényű ajánlatot tett az E.On Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (TITÁSZ) megvásárlására. Az ajánlat a TITÁSZ 100 százalékos részvénycsomagjára vonatkozik. Az Opus Global Nyrt. Magyarország egyik legtőkeerősebb tőzsdei befektetési holdingja, a BÉT 5. legnagyobb vállalata. Portfoliójában a turisztikai, mezőgazdasági, ipari és energetikai, valamint vagyonkezelési divíziók és vállalatai 2020. első három negyedévében összesen 8,9 milliárd forint üzemi eredményt értek el.

Bige László nem hagyhatja el a birtokát

Első fokon bűnügyi felügyelet alá helyezték a „műtrágyakirály” Bige László százmilliárdos nagyvállalkozót. Ezt azt jelenti, hogy egyelőre csak engedéllyel hagyhatja el a Nyíregyháza külső területén lévő több hektáros birtokát.

Újabb 25 milliárdos közbeszerzést nyert el Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége

Újabb milliárdos közbeszerzést nyert el az egyik, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég. Az Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában álló R-kord Kft. nyert el egy, a MÁV által kiírt közbeszerzési pályázatot

Alföldvíz: sokat buknak a tulajdonos önkormányzatok, az állam viszont olcsón viheti a céget

A békési vízmű milliárdos veszteségét a kormányzati döntések sorozata okozta, de jócskán megtolta azt egy bebukott projekt is, ahol felbukkan Mészáros Lőrinc neve is. Kényszerpályára sodródtak a tulajdonos önkormányzatok, hiszen úgy mentik meg a céget, hogy közben magukat fosztják ki. Az állam viszont most olcsón is megveheti a céget.

A szemét lehet a következő nagy állami konc(esszió) Mészáros Lőrincnek

A magyar állam helyett, hogy szétporlasztaná az állami monopóliumot a mobilfizetések és a hulladékgazdálkodás területén, még ki is terjeszti azt, és egy általa választott cégnek átpasszolja. A kiválasztott cégek nyereségéhez mindazok hozzájárulnak a jövőben, akik például busz- vagy vonatjegyet vesznek online, mobiltelefonnal egyenlítik ki a parkolást, akik fizetnek a szemét elszállításáért, a betétdíjas sörért, üdítőért.

Megkezdődött a 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése

Az építkezés iratait tíz évre titkosították korábban. Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a projekt megvalósítását irányító vállalatokkal tartott hétfői ülésen a tárca közlése szerint elmondta: az előkészületek ütemterv szerint haladnak, és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet.

Összeomlóban: ígértek egymilliárdot a szállodásoknak, egy fillért sem utaltak

A turizmusban dolgozók úgy érzik, magukra hagyta őket az állam, a járulékkedvezmény és a bértámogatás már kifutott, szükség lenne a korábban beharangozott állami milliárdra. A programért a turisztikai ügynökség felel, de még a kiírásig sem jutott el. Egymilliárd forintos vis major keretet hozott létre a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére – derült ki még március 6-án abból az interjúból, amelyet az ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán adott a Világgazdaságnak. Azóta eltelt négy hónap és a magyar turizmus lényegében teljesen összeomlott

Megússzák Mészárosék, hgy megkapargassák az ügyészek a hotelekre kapott milliárdokat

Az ügyészségnek nincs törvényben biztosított lehetősége, hogy megvizsgálja Magyar Turisztikai Ügynökség karácsonykor hotelfelújításra kiírt, feltűnően gyorsan kimerített pályázatát – derült ki a legfőbb ügyész egy kérdésre adott válaszából.
Találatok: [229]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>