language

Lapok:

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [117]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A Fidesz szépen felfalta a bulvárt

Már a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is jóváhagyta Andy Vajna kaszinómágnás, filmügyi kormánybiztos és médiacézár legújabb beruházását. A napokban Vajna egyik leányvállalatához került annak a Lapcom Zrt. részvényeinek 100 százaléka is, amivel a Fidesz közeli médiatulajdonosok nemcsak a vidéki lapok túlnyomó többségét szerezték meg, de azt is megoldották, hogy a választásokig legyen egy olyan szegmense a sajtónak, ahol biztosan nem fognak az emberek politikailag kényes ügyekről olvasni - ez pedig a napilapok piaca. Mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, nézzük meg, hogy egyáltalán mit vett Andy Vajna a Lapcommal.

Áll a bál Welsz Tamás érdi birtoka körül: kopaszok, rendőrök, kukásautó, feljelentések

Folytatódik a küzdelem Welsz Tamás hagyatékáért. A kalandor egykori érdi birtokán egy csomó, vitatott sorsú autó parkol. Az egyik csapat biztonsági emberek segítségével elvitt nemrég pár autót, a másik, vagyis Welsz családja ellenállna, még egy kukás autóval is elállta a kertkaput. A csúnya történetbe immár Csík Zoltán, Mészáros Lőrinc egyik legfőbb bizalmi embere is bekapcsolódott.

Mészáros Lőrinc Konzumja 4,1 milliárdot termelt fél év alatt

Pénteken este számoltunk be arról, hogy Mészáros Lőrinc Opus Global Nyrt. nevű cége 2 milliárd 94 millió forintos adózott eredménnyel (nyereséggel) zárta az első félévet. Azóta közölték az egész cégcsoport eredményét, az Opus ugyanis részben a Konzum Nyrt.-hez tartozik.

Mészáros Lőrinc kezébe kerülhet a bicskei malom

Mészáros Lőrinc érdekkörébe kerülhet a bicskei malom – állították az Agrárszektornak iparági források. Az üzletember a csődbe ment tatabányai Sikér Malomipari Zrt. felszámolási eljárásában vásárolja meg az üzemet.

Hitték volna? Mészáros, Garancsi, Tiborcz és Simicska könnyebben boldogul az építőiparban

Azért erről lehettek sejtéseink. Most azonban egy korrupcióüldöző szervezet statisztikai módszerekkel is bebizonyította: Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasai nem találkoznak akkora árversennyel az építőiparban, mint a többiek, pedig jó nagy uniós projekteket nyernek el.

A Konzum most az Appeninnt szerzi meg

Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért Konzum-csoportja meglepő konstrukcióval fogja élvezni a kedvező SZIT-adózás előnyeit. A Konzum és az Opimus után megszereznek egy újabb tőzsdei céget, az Appeninnt.

Egyre többet markol a NER Zuckerbergje

Kicsit kevesebb mint fél évvel ezelőtt számoltuk össze, hogy hány cég és mekkora vagyon fölött diszponálhat a magyar gazdaság üstököse, a közbeszerzések és felvásárlások Zuckerbergje, Mészáros Lőrinc. A felcsúti polgármester azóta viszont olyan tempóban vagyonosodott, hogy a hosszú munkával összeállított táblázataink és grafikonjaink már hetekkel a megjelenésük után idejétmúltak voltak.

Betonmonstrumot épít Mészáros Lőrinc az ország egyik kedvenc kirándulóhelyére

Eddig leginkább ifjabb Bozsik József, a fogathajtók szövetségi kapitányának államtitkári megfenyegetése, majd eltávolítása kapcsán terelődött a figyelem a szilvásváradi állami ménesgazdaság kiemelt fejlesztésére. Most viszont, hogy kezd testet ölteni a beruházás harmadik lépcsőjeként épülő lovas stadion, valószínűleg sokan meglepődnek majd az ország egyik legkedveltebb és legszebb kirándulóhelyének bejáratában épülő betonkolosszus láttán.

Hogyan gyorsítsd meg a fél ország megszerzését?

3. rész - Mészárosék jobban támaszkodnak a bankhitelekre! Sorozatunkban a legújabb kori, értsd 2014 utáni hazai oligarchaképződés jellemzőit vesszük számba. Miben más a Mészáros-éra, mint volt a Simicska-világ? Ezúttal a tőkeáttétellel foglalkozunk, vagyis azzal, hogy Mészárosék miért használnak annyi kereskedelmi banki hitelt.

Másképp bujkál a nemzeti tőkésosztály 2. rész – A tökéletes rejtőzködés eszköze: a magántőkealap

Már semmi szükség Magyarországon offshore cégekre, a magyar jog lehetőséget ad arra, hogy a gazdaság fontos szereplői, komoly cégek, szállodák, bankok vezető tulajdonosai elrejtőzzenek. Látni fogjuk, hogy a transzparencia hiánya sok szempontból káros. Ám a NER haszonélvezői valamiért nagyon beleszerettek ebbe a formába. Vagyis a magántőkealapokba.
Találatok: [117]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>