language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Akták:

Völner-Schadl ügy highlight_off

Völner-Schadl ügy

Völner-Schadl ügy

Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét 2021 novemberében vették őrizetbe és helyezték előzetes letartóztatásba korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében emelt vádat Schadl és további 21 vádlott – köztük Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára (2015-2021) ellen. A vagyon elleni bűncselekmény és pénzmosás ügyében folyó eljárás lényege, hogy Völner és Schadl egymás közt korrupciós kapcsolatot alakított ki 2018 májusát megelőzően, és a MBVK elnöke 2021 júliusáig 2-5 millió forintnak megfelelő összegekben fizetett ki összesen 83 millió forintnyi készpénzt az államtitkárnak.

A vádiratban jelölt időszakban Varga Judit tárcájánál Völner Pál mellett Vízkelety Mariann volt az Igazságügyi Minisztérium másik államtitkára, akinek a közvetlen feladatkörébe tartozott az önálló bírósági végrehajtók kinevezése. Azonban Völner ekkor miniszterhelyettesként is dolgozott, ami azt jelenti, hogy több hatalommal rendelkezhetett, mint Vízkelety, továbbá a tanúvallomások szerint is Völner Pál hozta meg a végső döntést a kinevezésekről. A végrehajtói kar elnöke a kinevezésekért cserébe Völner Pálnak 2-5 millió forintos tételeket fizetett ki készpénzben, míg az önálló bírósági végrehajtóktól összesen nagyjából 924 millió forint részesedést szedett be a kinevezésükért való közbenjárásért Schadl. 

A nyomozati anyagok részletesen foglalkoztak Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádamnak az érintettségével, akinek feltehetően Schadl intézte el, hogy a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) anélkül tegyen jogi szakvizsgát, hogy a vizsgát teljesítette volna. Ellenük az ügyészség nem emelt vádat.

A K-Monitor hálózatábrája az ügy szereplőiről.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Völner kinevezése után megakadt a végrehajtói kar egyik legnagyobb szerződése

Évek óta új szoftvert kellene használnia a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak, mégis a régivel dolgoznak, amelyről tudják, hogy elavult és sebezhető. Pedig milliárdokért készült egy új, csak nem fizették ki teljesen, így most pereskednek. A Schadl György vezette kar történetének legdrágább beszerzése után kutatva felbukkant Völner Pál, Rogán találmányos cége, a szerverterembe pedig betört a víz.

Több nyomozást is folytatnak a Schadl-ügyhöz kapcsolódóan, de még a tanúkihallgatásig sem jutottak el ezekben

A rendőrség két olyan ügyben is nyomozást folytat, amely kapcsolódik a Schadl-Völner-féle korrupciós botrányhoz, ám egyelőre egyik esetben sem hallgattak ki senkit, még tanúként sem – tudta meg az rtl.hu. Az egyik eljárás azért indult, mert a végrehajtói kar gyanús szerződéseket kötött, a másik pedig azért, mert sokan erős hátszéllel mehettek át jogi vizsgákon. Közben újabb 15 helyre írtak ki végrehajtói pályázatokat, a munka ugyanis nem állt meg: a kilakoltatási moratórium november 15-i kezdete óta több mint háromezer-ötszáz ingatlant árvereztek el 31 milliárd forint értékben.

„Grécstől kapott szatyor irodában Gyurinak odaadni” – sok szála lehet még a Schadl-ügynek

„Én még életemben nem pipáltam ilyet” – mondta a telefonba Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2021. május 12-én reggel, miután „egy jó képességű közlekedési rendőr” megállította a XI. kerületben, amiért jogellenesen használt szirénát a Škodáján. Grécs Lászlót hívta, ő volt ugyanis a vezetője annak a privát mentőszolgálatnak, amelyiknek Schadl papíron átengedte a Škoda üzemeltetését, hogy villogóval száguldozgasson és parkolhasson tilosban.

Lenyúlás lett a „nemzetépítés”, Orbán Viktor környezete csillagászati méretű vagyont harácsolt össze

Trafikmutyi, Elios-modell, Microsoft-ügy, lélegeztetőgép-beszerzés, Orbán Viktor környezetének csillagászati mértékű gazdagodása – csak pár példa arra, miként tette a NER szinte nemzetgazdasági méretűvé a korrupciót. A hatóságokon legfeljebb az óvatlan kis halak akadnak fenn.

Egyre többen láthatók a Schadl-ügy miniszterekig mutató "szívességek" láncolatában

Alighogy lelepleződött a végrehajtói kar elnökének miniszterekig érő hálózata, Orbán Viktor máris gondoskodott róla, hogy még közelebb kerüljön hozzá annak az évi több százmilliárd forintnyi követelésnek a felügyelete, amelyet a végrehajtók szednek be az adósoktól.

Pár év alatt megötszörözte forgalmát egy Völnerrel kapcsolatba hozott cég

Több cég neve is felmerült Völner Pál államtitkár és Schadl György volt végrehajtói kari elnök összesen sok százmilliós vesztegetési ügyében.
Találatok: [6]  Oldalak:   1