language

Intézmények:

Mészáros és Mészáros Kft. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros és Mészáros Kft.

A Mészáros és Mészáros Kft. 2001-ben alapított építőipari cég, tulajdonosa közvetve az Opus Global Nyrt.-n keresztül Mészáros Lőrinc. Különösen 2010 után kezdett el növekedni a cég nyeresége és a megrendelések mértéke, túlnyomóan állami beruházásokból. Míg 2009-ben még csak 995 millió forint nettó árbevétele volt a cégnek, 2014-re ennek tízszerese, 2019-re pedig majdnem százszorosa, vagyis 87 milliárd forint forint a nettó árbevétel alakulása.

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [256]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

31 milliárd forintnyi vízipari megrendelést nyert el a Mészáros és Mészáros Kft

Újabb hatalmas megrendeléseket nyert el az Opus érdekeltségi körébe tartozó ipari vállalat, a Mészáros és Mészáros Kft., a három vízipari projekt összértéke meghaladja a 31 milliárd forintot – derül ki a közleményből.

Ezermilliárd forint magyar állami megrendelés áll a NER horvát focicsapatának támogatása mögött

A magyar közbeszerzéseken hasító építőipari cégek egymás sarkát tapossák, hogy támogathassák az eszéki futballcsapatot, a tablón már 14 vállalat díszeleg.

800 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert a NER a koronavírus-válság alatt

Miközben a világ a koronavírus-járványra figyelt, a nagy NER-építőcégeknél ment tovább az élet, mint a vírus előtt. Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen, de nemcsak innen érkezett pénz, több támogatási programban is jutottak nekik források, bár ezek aprópénznek tűnnek az állami megbízások mellett.

Mészárosék letarolták a nádast, a tulajdonosoknak le kell bontaniuk a világhírű cölöpházakat

Tavaly elkezdődött a Fertő tóhoz tervezett kormányzati óriásprojekt: Mészáros Lőrinc cége nyerte a vitorláskikötő építését 9 milliárd forintért. Helyszíni fotók szerint a kivitelező nagy területen letarolta a nádast, és hatalmas gépek dolgoznak a helyszínen. Közben a világhírű cölöpházak tulajdonosait felszólították az ingatlanok lebontására, ami több tízmilliós költséget jelent nekik.

Szombathelytől Csíkszeredáig: közel 20 focicsapat van már Mészáros Lőrinc köreiben

A DVTK tulajdonosváltásával már az NB I. harmadához köze van az ország leggazdagabb emberének, de az alacsonyabb osztályokban és a határon túl is könnyű belefutni Mészáros Lőrinc jelenlétébe.

Mészárosék gyorsított, meghívásos pályázaton nyerték el a paksi bekötőút bővítését

Mészáros Lőrinc cégei gyakran nyernek tendereket a paksi atomerőmű fejlesztései kapcsán: most épp egy nettó 2,5 milliárdos beruházást végezhetnek el. A közbeszerzési eljárás gyorsított és tárgyalásos volt.

Alföldvíz: sokat buknak a tulajdonos önkormányzatok, az állam viszont olcsón viheti a céget

A békési vízmű milliárdos veszteségét a kormányzati döntések sorozata okozta, de jócskán megtolta azt egy bebukott projekt is, ahol felbukkan Mészáros Lőrinc neve is. Kényszerpályára sodródtak a tulajdonos önkormányzatok, hiszen úgy mentik meg a céget, hogy közben magukat fosztják ki. Az állam viszont most olcsón is megveheti a céget.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége építi a felcsúti iskolát

A felcsúti székhelyű FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. építi a helybeli Endresz György Általános Iskolát, nettó 4 milliárd 549 millió forintért.

Mészároséké az ország, maguknak építik - HVG Top 500 lista a nyereségrekorderekről

Magyarország jobban teljesít, a kormányfő legalábbis évről évre nagyobb sikereket ér el a nemzeti burzsoázia megteremtésében. Már persze ha azokat tekintjük nemzetinek, akik ilyen-olyan okokból bejáratosak a hozzá. A 2019-ben a legnagyobb nyereséget elért 500 magyarországi cég között már több mint negyven olyat találunk, amelynek tulajdonosa a NER valamelyik emblematikus figurája.

Nettó 150 milliárd forintra leszerződtek Mészárosékkal az atlétikai stadion építésére

A Puskás Stadionhoz fogható költséggel fog megépülni a 2023-mas atlétikai világbajnokságra a stadion, és ugyanazok nyerték a munkát is: a Záév Építőipari Zrt. a Magyar Építő Zrt.-vel közösen – írtuk alig három hónapja, most pedig szerződés is van erről.
Találatok: [256]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>