language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Intézmények:

Opus Global Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Opus Global Nyrt.

Az OPUS GLOBAL ipari termelő és szolgáltató vállalatcsoport, portfóliója kiterjed az energetikára, az ipari, mezőgazdasági és élelmiszeripari termelésre, valamint a turisztikai ágazatra. Igazgatósági elnöke Vida József. 2017 első félévében Mészáros Lőrinc 24% feletti tulajdonossá vált. Az OPUS GLOBAL Nyrt. 535,3 milliárd forintos működési bevétel mellett több mint 74 milliárdos adózás előtti bevételről számolt be 2022. évi jelentésében, amely csaknem duplája a 2021-es eredménynek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [225]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Gyurcsány- és SZDSZ-árvák segítik a „nemzet stratégiai vagyonán” osztozó Mészárost, Hernádit, Tombort

Energia-veszélyhelyzetben és háborús környezetben felértékelődnek az ország alapinfrastruktúráját jelentő érdekeltségek: az erőművek, olajcégek, földgázelosztók, áramszolgáltatók, út- és vasútépítők, távközlési monopóliumok, hadiipari szállítók. De kiknél van ez a stratégiai vagyontömeg? Jellemzően a NER legterhelhetőbb embereinél: a nyitóképünkön szereplő Mészáros Lőrincnél, Szíjj Lászlónál, a felértékelődő Hernádi Zsoltnál, Tombor Andrásnál, Jászai Gellértnél.

Az igazi visszapattanás: jól járt a tavalyi válságévvel az Orbán és a Mészáros család

Összességében ismét tízmilliárdokkal gazdagodott Orbán Viktor közvetlen környezete: családtagjai, barátai, illetve azok rokonai és üzlettársai. A koronavírus-járvány második évében szépen fialtak a NER kedvezményezettjeinek érdekeltségei.

Kiderült, ki kezelheti 2057-ig a magyar autópályákat, és nem lepődtünk meg

Kihirdették a nemzeti autópálya-koncesszió közbeszerzésének eredményeit, jól ismert nevek szerepelnek a győztes koncesszióban és az alvállalkozók listáján is.

40 millió forint körül keresnek Mészáros Lőrinc Opusánál a legfőbb vezetők

Tavaly még nem kellett hivatalosan publikálni, mennyit keres egy-egy vállalat legfelsőbb vezetése, egy 2019. júliusi törvény szerint azonban a BÉT-en jegyzett cégeknek most már kötelezően be kell számolni erről is, tételesen, név szerint.

Járvány ide, gazdasági válság oda, csúcsnyereséget produkált a Mészáros-féle Opus Global

Jelentős emelkedéssel reagált a kormányhoz közelálló tőzsdei cégek részvényeinek árfolyama a Fidesz újabb kétharmados győzelmére, írtuk még hét elején, például a Mészáros Lőrinc és érdekeltségei többségi tulajdonában lévő Opus Nyrt.-t több mint 16,5 milliárd forinttal értékelte fel a Fidesz választási sikere. Ebből közel 9 milliárd forint esett a Mészáros család érdekeltségeire. A piac minden bizonnyal úgy számol, hogy a Fidesz kétharmados parlamenti többségével újabb állami megrendelésekre számíthat a cég. Az Opus résztulajdonos a Mészáros és Mészáros Zrt.-ben, amely 2016 óta több mint 192 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott.

Ilyen jól még sosem ment Mészáros-birodalom óriáscégének

Az Opus Global vállalatcsoport 2021-ben a világjárvány újabb és újabb hullámai, valamint a világgazdaságban elinduló negatív makrogazdasági folyamatok hatása ellenére konszolidált szinten 889,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 314,5 milliárd forint saját tőkével zárt, míg a teljes átfogó eredménysoron 41,6 milliárd forint nyereséget ért el – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. Ezzel fennállása óta a legjobb eredményt érte el Mészáros Lőrinc érdekeltsége.

Kiszivárgott iratok mutatják, hogyan diktálnak Orbánék a nemzeti hírügynökségnek

A Direkt36 birtokába került gyűjtemény tartalmazza az elmúlt négy évből a MTI belső levelezésének darabjait és más dokumentumokat. Ezek a dokumentumok megmutatják, hogyan vették át a politikai szempontok a független hírszerkesztés helyét a közpénzből működő szervezetnél, és mennyire magától értetődő, hogy a kormány kommunikációs emberei beleszólnak a tartalomba. A kormányzati kommunikáció érdekei több módon is érvényesülnek: az Orbán Viktor programjairól szóló tudósításokat aprólékosan, előre megtervezik, meghatározzák, mit fognak kérdezni tőle és mire kell helyezni a hangsúlyt; az MTI tudósítóit a minisztériumi sajtósok sokszor telefonon utasítják, hogyan írjanak meg egy anyagot; nemcsak a kormányszervek közleményeit kell gyakorlatilag szó szerint kiadni, hanem Mészáros Lőrinc tőzsdei érdekeltségének, az Opus Globalnak a közleményeit is; az MTI sajtónyilvános eseményeket tartalmazó gyűjtéséből a fideszes politikusok programjainak nagy részét szándékosan kihagyják, így a nem baráti sajtó nem is tud ezekről tudósítani

A felszámolói piacot is kiszervezte magának a NER-elit

Mészáros Lőrinc, Jellinek Dániel vagy Rogán Antal környezete is jól járhat a felszámolók kiválasztásával. Az eljárás tisztaságát részben már egy bírósági ítélet is megkérdőjelezte.

Mészáros Lőrinc agrárbirodalmának csúcsvezére is bekerült a Ménesbirtok igazgatóságába

Lázár János teljesen NASA-fokozatra kapcsolt, minden kétséget kizáróan begyűjtötte az agrárcég és az azt kezelő alapítvány vezetésébe az agrárium hazai csúcsszakembereit.
Találatok: [225]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>