Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Van-e arra logikus magyarázat, hogy Völner Pál szabadlábon van?
Hogyan lehetséges, hogy az utóbbi idők legsúlyosabb politikai korrupciós botrányának egyik főszereplőjét, egy volt igazságügyi államtitkárt nem tartóztattak le, vagy ahogyan régen hívták, nem tették előzetesbe? Utánajártunk, hogy ilyenkor ki és mi alapján dönt, és mi lehet a kulcsmomentum ebben a kérdésben. Ez a mentelmi jogot érintő büntetőügyekben rendre így megy a fideszes politikusoknál: nemcsak Völnert és Simonkát, hanem Mengyi Rolandot, Boldog Istvánt, Farkas Flóriánt sem tartóztatták le, miközben ezekben az ügyekben a többi szereplő közül többeket igen.
A Völner-ügy miatt két miniszter és egy másik államtitkár jogi felelősségét is vizsgálni kéne
Amit az ügyészség tudni vél Völner Pál korrupciós ügyeiről, az akkor is felveti rajta kívül még legalább két minisztériumi felsővezető jogi felelősségét, ha korrupciós juttatást más nem kapott. Hogyan tudta Völner olyan végrehajtói pályázatok eredményeit is befolyásolni, amelyekben az Igazságügyi Minisztérium (IM) egy másik államtitkára – papíron – az ő bármiféle közreműködése nélkül döntött? Miért adott Varga Judit igazságügy-miniszter 2019 nyarán egy olyan miniszteri biztosi pozíciót a helyettesének, amely az addig is jövedelmező korrupciós kapcsolatot igazi bombaüzletté változtatta?
Völner-Schadl ügy
Répássy Róbert
Schadl György
Trócsányi László
Varga Judit
Vízkelety Mariann
Völner Pál
Igazságügyi Minisztérium
Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara
átláthatóság
befolyással üzérkedés - befolyás vásárlása
hatalommal való visszaélés
hivatali visszaélés
juttatás
pályázat
végrehajtás
vesztegetés
Egy hármas meg valami viszonylag normális pia: Völner és Schadl titkos bizniszei
Völner Pál és Schadl György szinte teljes nyíltsággal telefonáltak bizniszeikről, mintha egyáltalán nem féltek volna a lebukástól. Annyira sérthetetlennek érezték magukat, hogy Schadl a minisztérium bejáratánál adott át Völnernek hárommillió forintot. Máskor az irodájába vitte egy üveg ital kíséretében. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy az igazságügyi vezetők és az embereik mennyire hétköznapi módon szervezték és intézték a sötét ügyeiket.
Völner-Schadl ügy
Rétvári Bence
Schadl György
Schadl-Baranyai Helga
Völner Pál
Igazságügyi Minisztérium
Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
adócsalás - költségvetési csalás
állami/önkormányzati szerződések
befolyással üzérkedés - befolyás vásárlása
energia
hivatali visszaélés
ingatlan
nyomásgyakorlás
oktatás
pályázat
protekció
sikkasztás
ügyészség
végrehajtás
vesztegetés
Előkerült egy újabb ingatlan, amit az V. kerületi önkormányzat adott el Schadl Györgynek
Az V. kerületi önkormányzat korábban úgy nyilatkozott, hogy csak egy ingatlant adtak a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vezetőjének. Most felbukkant egy újabb.
Völner-Schadl ügy
Schadl György
Schadl-Baranyai Helga
Varga Judit
Völner Pál
Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata
Igazságügyi Minisztérium
Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara
ingatlan
önkormányzat
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
vesztegetés
Budapest
Cegléd
Érd
Gödöllő
Pest megye
Siófok
Somogy megye
Szentendre
Hadházy szerint még egy fideszes képviselő érintett lehet a végrehajtói kar korrupciós ügyeiben
"Egy, a birtokomba került hangfelvételen a Végrehajtói Kar munkatársai arról beszélnek, hogy Potápi Árpád fideszes képviselő, nemzetpolitikáért felelős államtitkár is legalább egy esetben befolyásolta a végrehajtói helyekre kiírt pályázatok eredményét" – írta Facebook-oldalán Hadházy Ákos független képviselő.
Egy év alatt több mint 10 millió forinttal lett szegényebb Völner Pál
Ennyivel csökkent a lemondott államtitkár megtakarítása a legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint.
Mit észleltek a végrehajtók a rendszer működéséből, és meddig marad Schadl György az elnökük?
A hazai végrehajtói rendszert 2015-ben alakította át a kormány. A végrehajtók emlékei szerint a kinevezések, a helyettesítések, a szükséges képzettség megszerzése, a végrehajtókkal kapcsolatos tévés és brosúrás ismeretterjesztés, továbbá az informatika körül már szinte az új rendszer hajnalán furcsaságok jelentkeztek.
A Völner- és Városháza-ügyek megmutatták, miben erős a Fidesz, és miben gyenge az ellenzék
Meghatározó botrányok és átrendeződések a kampány előtt. A Völner-ügy az ellenzék gyengeségét, a Városháza el nem adása körüli történet pedig a fideszes politikai- és propagandagépezet erejét mutatta meg. A Telex Magyarázó legújabb részében mutatunk négy kulcsügyet 2021-ből, amelyek meghatározóak lehetnek a következő hónapok kampányában is. Videó.
Völner-ügy: nem sietnek tisztázni magukat a tárcák a korrupciógyanú alól
Vagy nem is igazán próbálják kideríteni, vagy ha igen, nem beszélnek róla az érintett minisztériumok, hogy a korrupcióval gyanúsított exállamtitkár, Völner Pál mit és kin keresztül próbált náluk elintézni, ahogy azt az ügyészség gyanítja.
Schadl a telefonban beszélt a titokzatos "gazdájáról", aki nem Völner
Egy korrupt NAV-tisztviselő lehallgatása vezette el a Nemzeti Védelmi Szolgálatot a Magyar Végrehajtói Kar elnökéhez, majd rajta keresztül Völner Pál államtitkárhoz, akivel Schadl György szoros kapcsolatban állt, és rengeteget beszéltek egymással – derül ki a hét hónapon át zajló titkos felderítés irataiból.
"Városháza-ügy"
Pegasus-ügy
Völner-Schadl ügy
Pintér Sándor
Schadl György
Schadl-Baranyai Helga
Varga Judit
Völner Pál
Belügyminisztérium (BM)
Igazságügyi Minisztérium
Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
Nemzeti Védelmi Szolgálat
Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
bűnszervezet / bűnszövetség
háttér
közigazgatás
ügyészség
vesztegetés