language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2343]  Oldalak:   <<  <  189 190 191 192 193 194 195 196 197 198   >  >>

Szerb harmadosztályú csapatnak adtunk 3 milliárdot egy még nem létező akadémiára

Dunaszerdahely, Munkács, Csíkszereda és Eszék után tovább terjeszkedik a határokon átívelő magyar állami futballprogram. Utóbbi két csapat erősen kötődik Mészáros Lőrinchez, aki az Eszéknek tulajdonosa is, most pedig az általa elnökölt Puskás Akadémia egyik vajdasági partneregyesületéről derült ki, hogy december végén a magyar költségvetésből „Délvidéki Futball Akadémia” címszóval 3 milliárd forintot kaptak.

2 milliárd forinttal drágább lesz a Szépművészeti Múzeum felújítása

Technikai okok miatt 6 helyett 8 milliárd forintért végzi el a Mészáros Lőrinc-közelinek tartott Magyar Építő Zrt. a Szépművészeti Múzeum rekonstrukcióját.

Aki kapja, marja: Orbán nagy pénzosztása

Az államadósság csökkentése helyett a brutális méretű költekezést választotta a kormány, hogy élénkítse a gazdaságot. Milliárdokat adott a kormányfő hóbortjaira és barátainak, de jutott pénz a tervezési hibák korrigálására is.

Mészáros Lőrinc egy 10 milliárdos tenderrel kezdi az új évet

Az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztató szerint a Mészáros és Mészáros Kft. nettó 9,839 milliárd forintért fog árvízvédelmi munkákat végezni a Felső-Tiszán, a Tivadari híd feletti szakaszon.

Felcsút: Meg is érkeztek az első százmilliók

Nem tétlenkednek a Felcsút támogatói: bár az akadémia sportfejlesztési programját csak néhány napja hagyta jóvá a szövetség, máris összekalapozott bő negyedmilliárdot Mészáros Lőrinc alapítványa.

Rejtély, hogy kinek jó üzlet Mészáros épületszerzése

A korábbinál jóval nagyobb székházba költözhet az Echo TV, új székhelye a Nap TV egykori központja lehet. Nagy kérdés, hogy az üzlet kinek és miért éri meg, Mészáros ugyanis jóval olcsóbban vehetne e célra megfelelő ingatlant, Gyárfás épülete pedig egyszerű irodaházként eladva többet hozhatna a kasszába.
Találatok: [2343]  Oldalak:   <<  <  189 190 191 192 193 194 195 196 197 198   >  >>