language

Kulcsszavak:

felszámolás - végelszámolás highlight_off

Személyek:

Schadl György highlight_off

Schadl György

Schadl György (1982 - ) a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke, önálló bírósági végrehajtó, aki ellen a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény miatt indult eljárás. Korábban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi tanszékének oktatója, valamint az Edutus Főiskolán tantárgyfelelős főiskolai docensként felelt az intézményben tanított jogi tantárgyakért. MBVK elnöki kinevezése óta (2015 - 2023 ) felügyeli és képviseli a bírósági végrehajtók munkáját, emellett 2021 novembere óta előzetes letartóztatásban van. A Kar elnökségéről az ellene folyó büntetőeljárás közepette 2023 áprilisában mondott le.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszéken Schadl György és további 21 vádlott ellen. Ez azután történt, hogy a rendőrök Schadlt és feleségét, Schadl-Baranyai Helgát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették őrizetbe, amint Dubajba készültek utazni. A vád szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára rendszeresen fogadott el 2-5 millió forintot a MBVK elnökétől, cserébe Schadl kérésére azokat nevezték önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előre megegyeztek. A kinevezett végrehajtóktól Schadl György összesen körülbelül 924 millió forint osztalékot szedett be. A vádlottak között van Schadl-Baranyai, és Schadl György apja is.

Schadl és felesége több irodaházat tulajdonol, amelyekben kizárólag végrehajtó irodák működnek. A Schadl-házaspár által működtetett két vállalkozás, a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda Budaörsön, valamint a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda Gödöllőn, 2018 és 2020 között együtt összesen egymilliárd forintnál is több osztaléknyereséget termelt – derül ki az Oligarchia egyik részéből.

Schadl György továbbá a Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület) és a V. kerületi ingatlanügyek kapcsán is érintett. Ezekkel az Rtl.hu és a Partizán foglalkozott részletesen.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Schadl György édesanyja betört a felszámolói piacra

A végrehajtói kar volt elnökének édesanyja a semmiből jelent meg a kormány által 2021-ben újraosztott felszámolói piacon. A nyugdíjkorhatár előtt álló asszonynak korábban semmilyen üzleti érdekeltsége nem volt, azóta viszont két felszámoló cégben tulajdonos. Az egyik az állami felszámolói pályázat leadási határidejének napján jött létre, és a fia érdekeltségében álló városmajori irodaházában székel. A társaságok felbukkannak a Schadl-ügy nyomozati iratai között is, a nyomok pedig arról árulkodnak, hogy a végrehajtók volt elnökének bőven volt kapcsolata velük.

Veszteséges cégháló szövődött a végrehajtói kar körül

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar által létrehozott cégek jelentős ingatlanvagyont – feljelentések szerint áron alul – értékesítettek, majd az egyik ilyen vállalkozás megszűnt, a másik veszteségesen létezik. A kar közben bedöntötte a saját informatikai cégét is, ami még az ügyvezető bérét is képtelen volt önállóan kitermelni. Van egy alig működő alapítvány is, ami jobbára csak veszteséget termel.

Egy másik állami bombaüzletre is kilátás nyílik Schadl György főhadiszállásáról

Miközben a végrehajtók volt elnöke a „felszámolók királyaként” emlegetett állami megbízottal mozgott együtt, az érdekeltségében álló irodaházban egy különös körülmények közt megalakult felszámoló cég is működik. A kormány 2021-ben osztotta újra a felszámolói piacot, számos, kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező személyt hozva helyzetbe. A Schadl Györgyék irodaházába bejelentett felszámoló cég éppen az állami pályázat leadási határidejének napján jött létre.

Az Orbán családdal is üzletelő állami megbízottat azonosítottak Schadl György oldalán a nyomozók

A felszámolók királyaként emlegette a Schadl-Völner-ügy egyik vádlottja Koller Mihály Dávid állami felszámolóbiztost, aki a jelek szerint üzleti viszonyban állt a végrehajtók korrupcióval vádolt volt elnökével. A páros a viharos körülmények között felszámolás alá került dunaújvárosi vasműnél indult eljárásról is tárgyalt, méghozzá másfél évvel azelőtt, hogy a bíróság elrendelte volna az intézkedést a vállalatnál. Figyelemre méltó részlet, hogy az Orbán családdal is üzletelő, ügyvédként is tevékenykedő férfi akár olvashatta is a róla szóló részleteket a Schadl-Völner-ügy nyomozati anyagában, ugyanis éppen őt kérte fel védelmére az egyik – bűnösségét beismerő és már el is ítélt – végrehajtó.

Még egy jósnőt is lefizettek Schadlék, hogy minden flottul menjen

Az illiberális orbáni rendszer működése válik láthatóvá a Schadl–Völner-ügyből: a kárvallottak számára semmilyen jogorvoslati fórum nem működik, a cinkosok bármit el tudnak intézni. A nyomozati iratokban temérdek adat van rá, a per vádiratából mégis kimaradt a korrupcióval keresztül-kasul átszőtt államhatalom leleplezése.
Találatok: [5]  Oldalak:   1