language

Akták:

Völner-Schadl ügy highlight_off

Völner-Schadl ügy

Völner-Schadl ügy

Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét 2021 novemberében vették őrizetbe és helyezték előzetes letartóztatásba korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében emelt vádat Schadl és további 21 vádlott – köztük Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára (2015-2021) ellen. A vagyon elleni bűncselekmény és pénzmosás ügyében folyó eljárás lényege, hogy Völner és Schadl egymás közt korrupciós kapcsolatot alakított ki 2018 májusát megelőzően, és a MBVK elnöke 2021 júliusáig 2-5 millió forintnak megfelelő összegekben fizetett ki összesen 83 millió forintnyi készpénzt az államtitkárnak.

A vádiratban jelölt időszakban Varga Judit tárcájánál Völner Pál mellett Vízkelety Mariann volt az Igazságügyi Minisztérium másik államtitkára, akinek a közvetlen feladatkörébe tartozott az önálló bírósági végrehajtók kinevezése. Azonban Völner ekkor miniszterhelyettesként is dolgozott, ami azt jelenti, hogy több hatalommal rendelkezhetett, mint Vízkelety, továbbá a tanúvallomások szerint is Völner Pál hozta meg a végső döntést a kinevezésekről. A végrehajtói kar elnöke a kinevezésekért cserébe Völner Pálnak 2-5 millió forintos tételeket fizetett ki készpénzben, míg az önálló bírósági végrehajtóktól összesen nagyjából 924 millió forint részesedést szedett be a kinevezésükért való közbenjárásért Schadl. 

A nyomozati anyagok részletesen foglalkoztak Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádamnak az érintettségével, akinek feltehetően Schadl intézte el, hogy a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) anélkül tegyen jogi szakvizsgát, hogy a vizsgát teljesítette volna. Ellenük az ügyészség nem emelt vádat.

A K-Monitor hálózatábrája az ügy szereplőiről.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [301]  Oldalak:   <<  <  18 19 20 21 22 23 24 25 26 27   >  >>

Schadl–Völner-ügy: Három gyanúsítottat kiengedtek a letartóztatásból

A Schadl–Völner-ügy három gyanúsítottja esetében megszüntették a letartóztatást, ők most már szabadlábon védekeznek. Schadl György az egyike annak a három embernek, akik továbbra is letartóztatásban maradtak. Az ő esetében legutóbb – az ügyészség indítványának megfelelően – 2022. május 8-ig hosszabbították meg a letartóztatást.

Schadlék lebukása után is furcsa ingatlanügyletekbe bonyolódik a végrehajtói kar

A lóvasút indóház ikonikus épületét egy olyan cégnek adták el, amely ellen január óta adóvégrehajtás folyik. Közben akár évtizedekig húzódó történetek lesznek látszólag egyszerű végrehajtói ügyekből, még akkor is, ha az érintettek jóhiszeműek.

Schadl-ügy: Pécsen sem találtak semmilyen szabálytalanságot

Lezárult a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) az a január 19-én elindított belső vizsgálat, amit az intézmény vezetése azért rendelt el, mert a sajtóban megjelent cikkek alapján felmerült annak a gyanúja, hogy befolyásos emberek, illetve az ő ismerőseik, hozzátartozóik érdemi vizsga, sőt, néha megjelenés nélkül tudtak egy-egy tantárgyból félévet lezárni a jogi karon.

Soha nem éreztem magamat így bíróként és igazgatási vezetőként - mondja a bíró, akit kirúgatott volna Schadl

Schadl azt sérelmezte, hogy Izsai egy bírósági belső állásfoglalása kikerült a bíróságról, és egy, a Schadl útjában álló végrehajtó azt fel tudta használni a védekezéshez. Ezért a nyomozati iratok szerint találkozót kezdeményezett Tatár-Kis Péterrel, a Fővárosi Törvényszék elnökével, amely meg is történt, és ahol Izsai kirúgásáért lobbizott. Kettejük beszélgetését nem hallgatták le, de Schadl utólag arról számolt be a feleségének, hogy Tatár-Kis azt mondta neki: a bírót nem lehet kirúgni, „de diszkomfortossá tenni az életét és a csoportvezetői megbízását visszavonni, azt lehet, ha indokolt”.

Parlamenti vizsgálóbizottsággal tárná fel az ellenzék a Völner-ügy részleteit, szerintük magasra nyúlhatnak a szálak

Az ellenzéki összefogás pártjai országgyűlési választóbizottság felállítását kezdeményezik a Völner-Schadl ügyben – jelentették be a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum politikusai vasárnap a Facebookon.

Karácsony kitart az V. és VII. kerületi ingatlaneladásokat vizsgáló bizottságok mellett

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztjában arról ír, hogy a Fidesz józsefvárosi képviselőjelöltje által vezetett kormányhivatal arra jutott, hogy ugyan minek kivizsgálni azt, hogy az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányának egyik kulcsfigurája, Völner Pál haverja, Schadl György, hogyan jutott áron alul, egyedüli vevőként több V. és VII. kerületi ingatlanhoz.

Rákay Philip és Nacsa Lőrinc is ártatlannak véli Völner Pált

Megilleti az ártatlanság vélelme Völner Pált. Nacsa Lőrinc KNDP-s országgyűlési képviselő és Rákay Philip kormánypárti vlogger is ezt mondta a Híradónknak, amikor a miniszterelnök évértékelő beszéde előtt a korrupciós ügybe keveredett államtitkárról kérdeztük őket. A Momentum szerint azok, akik Völnert védik nem méltók a magyar emberek képviseletére.

A belvárosi fideszesek Schadl-ügyben inkább napirendre sem vették az ellenzéki javaslatokat

A Völner–Schadl-botrány V. kerületi szálai kapcsán három javaslattal is készültek az ellenzéki képviselők a csütörtöki képviselő-testületi ülésre, közölte Kovács Alex Gábor belvárosi ellenzéki képviselő. Azonban a fideszes képviselők Szentgyörgyvölgyi Péter polgármesterrel együtt úgy döntöttek, inkább napirendre sem tűzik a javaslatokat
Találatok: [301]  Oldalak:   <<  <  18 19 20 21 22 23 24 25 26 27   >  >>