language

Személyek:

Schadl György highlight_off

Schadl György

Schadl György (1982 - ) a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke, önálló bírósági végrehajtó, aki ellen a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény miatt indult eljárás. Korábban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi tanszékének oktatója, valamint az Edutus Főiskolán tantárgyfelelős főiskolai docensként felelt az intézményben tanított jogi tantárgyakért. MBVK elnöki kinevezése óta (2015 - 2023 ) felügyeli és képviseli a bírósági végrehajtók munkáját, emellett 2021 novembere óta előzetes letartóztatásban van. A Kar elnökségéről az ellene folyó büntetőeljárás közepette 2023 áprilisában mondott le.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszéken Schadl György és további 21 vádlott ellen. Ez azután történt, hogy a rendőrök Schadlt és feleségét, Schadl-Baranyai Helgát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették őrizetbe, amint Dubajba készültek utazni. A vád szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára rendszeresen fogadott el 2-5 millió forintot a MBVK elnökétől, cserébe Schadl kérésére azokat nevezték önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előre megegyeztek. A kinevezett végrehajtóktól Schadl György összesen körülbelül 924 millió forint osztalékot szedett be. A vádlottak között van Schadl-Baranyai, és Schadl György apja is.

Schadl és felesége több irodaházat tulajdonol, amelyekben kizárólag végrehajtó irodák működnek. A Schadl-házaspár által működtetett két vállalkozás, a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda Budaörsön, valamint a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda Gödöllőn, 2018 és 2020 között együtt összesen egymilliárd forintnál is több osztaléknyereséget termelt – derül ki az Oligarchia egyik részéből.

Schadl György továbbá a Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület) és a V. kerületi ingatlanügyek kapcsán is érintett. Ezekkel az Rtl.hu és a Partizán foglalkozott részletesen.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [300]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Varga Magyar Péter felvételén: ,„Javasolták az ügyészségnek, hogy mit kellene kihúzni” a Schadl-iratokból - most erőszakot emlegetve válaszolt

Rogán Antalék belenyúltak a Schadl–Völner-ügy anyagaiba, Polt Péter pedig „nem ura a helyzetnek” – hangzik el állítólag Varga Judit szájából azon a felvételen, amit a kettejük közti beszélgetésről Magyar Péter tett közzé ügyészségi meghallgatása előtt. Reagált Varga Judit is, aki kapcsolati erőszakot emlegetett, és azt írta: „Döbbenet. Magyar Péter tényleg megtette. Ezzel zsarol több mint egy éve.”

Magyar Péter ledobta a hangfelvételt, amin Varga Judit arról beszél, hogy Rogánék belenyúltak a Völner-Schadl-ügy nyomozati irataiba

Magyar Péter kedd reggel közzétett egy alig 2 perces hangfelvételt, amin a volt feleségével beszélnek a Völner-Schadl-ügy hátteréről 2023 januárjában. Varga Judit igazságügyi miniszterként arról beszél, hogy Rogán Antalék kihúzathattak bizonyos részleteket a korrupciós ügy nyomozati irataiból. Az igazságügyi miniszter arról is beszél, hogy Schadl Györgyöt azért nem tudták megmenteni, mert Polt Péter nem ura a helyzetnek az ügyészségen. Varga Judit beszél arról is, hogy jóval az előtt figyelmeztették Völner Pál államtitkárt, hogy 2021 decemberében őt is meggyanúsították volna az ügyben. A felvétel megjelenésére Varga Judit azzal reagált, hogy mindezt azért mondta, mert Magyar aztan este megfélemlítette.

Magyar Péter hangfelvétele: Varga Judit szerint Rogánék kihúzatták magukat a Schadl-Völner-iratokból

Kedd reggel megjelent Magyar Péter hangfelvétele. A volt igazságügyi miniszter, Varga Judit exférje erről a felvételről előzetesen azt mondta, hogy az 2023 januárjában készült az otthonukban, miután Varga arról beszélt neki, hogy egy maffiakormányban van, amiből nem lehet kiszállni. Magyar azt ígérte, a felvételből ki fog derülni, hogy Varga első kézből kapott információkat a Völner–Schadl-ügyről, és a beszélgetésben Rogán Antal neve is szóba kerül.

Magyar Péter szerint Varga Judit olyan maffiakormányról beszélt neki, amiből nem lehet kiszállni

Magyar Péter kora délután jelentette be Facebook-oldalán, hogy egy, a felületein 18 óra 30 perckor megjelenő interjúban elmondja, hogyan keletkezett az a hangfelvétel, amelynek nyilvánosságra hozatala után szerinte le kell mondania a kormánynak. Magyar magát a felvételt kedden 9 órakor hozza nyilvánosságra az ígérete szerint, és azt az ügyészségnek is átadja.

„Tál hívja Gyűjtőt” – így zajlott a Schadl letartóztatása előtti három nap, amikor Rogánék szólhattak Völnernek

2021. november 3-án, két nappal Schadl György őrizetbe vétele előtt Rogánék behívatták Völner Pál igazságügyiminiszter-helyettest a Karmelitába, ahol személyesen figyelmeztethették, hogy Schadlt lehallgatják és megfigyelik – írtuk meg pénteken. Szombaton aztán a kormányból nem tagadták az értesülésünket, de azt írták: „…az összes minisztérium miniszterhelyettese minden héten legalább egyszer munkamegbeszéléseken vesz részt a Karmelita kolostorban”. Ezen kívül hozzátették, hogy „senki nem avatkozott be a több hónapon át zajló nyomozati eljárásba”.

Mi utal arra, hogy belepiszkáltak a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiba?

Magyar Péter szerdán kiállt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elé, és azt állította: kormánytagoktól származó hangfelvételekkel tudja bizonyítani, hogy a Völner–Schadl-ügy kirobbanása előtt „Rogán Antal és emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat”.

Magyar Péter azt ígérte, kedden bemutatja a bizonyítéknak szánt felvételt

Magyar Péter szombati Facebook-posztjában azt írja, hogy kedden 9-kor a YouTube-csatornáján és a Facebook-oldalán is közzé teszi azt a felvételt, amely szerinte korábbi állításait bizonyítja. A szerdai ügyészségi meghallgatása után Magyar azt mondta a sajtó előtt, hogy Rogán Antal vagy az emberei manipulálták az ügyészségi iratokat a Schadl-Völner-ügyben.

Schadl elfogása előtt Rogánék a Karmelitába rendelték Völner Pált

2021. november elején a Karmelitában jelezhették Völner Pálnak, hogy nyomozás zajlik Schadl György ellen – tudta meg a Telex. Erre enged következtetni az is, hogy az államtitkár ezt követően megpróbálta megszakítani a kapcsolatot a végrehajtói kar vezetőjével.

Bárándy a Magyar Péter-ügyről: Aki az ügyészségi közleményt kiadta, az másik meghallgatáson ült

Bárándy Péter, Magyar Péter jogi képviselője szerint nem arról volt szó a szerdai tanúmeghallgatáson, amiről az ügyészség később közleményt adott ki. Az ügyvéd arról is beszélt, nem gondolja, hogy Magyar Péternek feljelentési kötelezettsége lett volna.
Találatok: [300]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>