language

Kulcsszavak:

jogosulatlan gazdasági előny highlight_off

Személyek:

Schadl György highlight_off

Schadl György

Schadl György (1982 - ) a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke, önálló bírósági végrehajtó, aki ellen a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény miatt indult eljárás. Korábban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi tanszékének oktatója, valamint az Edutus Főiskolán tantárgyfelelős főiskolai docensként felelt az intézményben tanított jogi tantárgyakért. MBVK elnöki kinevezése óta (2015 - 2023 ) felügyeli és képviseli a bírósági végrehajtók munkáját, emellett 2021 novembere óta előzetes letartóztatásban van. A Kar elnökségéről az ellene folyó büntetőeljárás közepette 2023 áprilisában mondott le.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszéken Schadl György és további 21 vádlott ellen. Ez azután történt, hogy a rendőrök Schadlt és feleségét, Schadl-Baranyai Helgát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették őrizetbe, amint Dubajba készültek utazni. A vád szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára rendszeresen fogadott el 2-5 millió forintot a MBVK elnökétől, cserébe Schadl kérésére azokat nevezték önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előre megegyeztek. A kinevezett végrehajtóktól Schadl György összesen körülbelül 924 millió forint osztalékot szedett be. A vádlottak között van Schadl-Baranyai, és Schadl György apja is.

Schadl és felesége több irodaházat tulajdonol, amelyekben kizárólag végrehajtó irodák működnek. A Schadl-házaspár által működtetett két vállalkozás, a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda Budaörsön, valamint a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda Gödöllőn, 2018 és 2020 között együtt összesen egymilliárd forintnál is több osztaléknyereséget termelt – derül ki az Oligarchia egyik részéből.

Schadl György továbbá a Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület) és a V. kerületi ingatlanügyek kapcsán is érintett. Ezekkel az Rtl.hu és a Partizán foglalkozott részletesen.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Megalakult a Schadl-ingatlanokat vizsgáló bizottság, Rogán Antalt is meghallgatnák

Megalakult a Schadl György által felvásárolt önkormányzati ingatlanok ügyét vizsgáló bizottság, amelynek végső célja megtudni, hogy a kerületeket és a fővárost mekkora kár érhette korrupciógyanús ingatlaneladásokból. A fideszes képviselők nem vettek részt az ülésen.

Schadl-ügyben inkább napirendre sem vették a belvárosi fideszesek az ellenzéki javaslatokat

Januárban az önkormányzat fideszes többsége azt is leszavazta, hogy vizsgálóbizottság alakuljon az V. kerületben Schadl György ingatlanügyeinek kivizsgálására.

Schadl félmilliós kenőpénzt ajánlott, hogy ne vegyék észre siófoki házának szabálytalan átépítését

Olyan sok minden derült már ki az előzetes letartóztatásban lévő Schadl Györgyről az 1 700 oldalas nyomozati iratok alapján: a gyanú szerint a minisztérium bejáratánál fizetett le államtitkárt, sok százmilliós sápot húzott le végrehajtókról, intézett egyetemi vizsgákat, bírót akart kirúgatni, kék villogóval királykodott a buszsávban. Meglep-e bárkit, hogy nem szabályosan építkezett Siófokon, a probléma megoldását pedig félmillió forintos korrupcióban látta?

Államtitkárt fizetett le, sok 100 milliós hálózatot működtetett, azon borult ki, amikor levetették a kék villogót

A nyomozati iratok alapján Schadl Györgynek van egy nagypályás profilja, államtitkárnak ad kenőpénzt a minisztérium bejáratánál, egyetemi vizsgákat intéz el könnyedén politikusokhoz közel álló embereknek, és pofátlan sápot húz le végrehajtókról. De van egy kispályás énje is, ami például ragaszkodik ahhoz, hogy neki legyen kék villogója, amivel a buszsávban is közlekedhet, amikor pedig ezt elveszik tőle, minden követ megmozgat, hogy visszaszerezze.

Közel négymilliós végkielégítéssel távozhat Völner Pál

Nem távozik üres kézzel az Igazságügyi Minisztériumból Völner Pál, aki kedden lemondott az államtitkári tisztségéről, miután Polt Péter legfőbb ügyész súlyos korrupciós vádak miatt kikérte a mentelmi jogát a parlamenttől. A jogszabály szerint háromhavi illetményével megegyező búcsúpénz jár Völnernek, azaz bruttó 3,9 millió forint.

Völner a börtön kapujában

Érdekes fejleménye a választások felé araszoló magyar politikának, hogy könnyen lehet, az eddigi legkínosabb korrupciós ügyével kénytelen szembenézni az Orbán-kormány még az ünnepek előtt.
Találatok: [6]  Oldalak:   1