language

Akták:

Kormány vs. Norvég Alap highlight_off

Intézmények:

Norvég Alap highlight_off

Kormány vs. Norvég Alap

Kormány vs. Norvég Alap

2014 tavaszán a KEHI a Miniszterelnökség utasítására kezdte el a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott szervezetek vizsgálatát, melynek végén több szervezetet feljelentett. A vizsgálatot a hivatalos kommunikáció miatt azért kezdeményezte – a látszat szerint – Lázár János, mert az NCTA-támogatásokat kezelő konzorcium egyik tagja, az Ökotárs Alapítvány esetében LMP-s kötődést és emiatt politikai elfogultságára utaló körülményeket véltek felfedezni. A KEHI-vizsgálat törvénytelensége miatt – mely az NCTA működésére vonatkozó nemzetközi megállapodásból következik – több más, Norvég Alap által támogatott szervezet visszautasította az adatszolgáltatást a KEHI részére, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke pedig hivatali visszaélés miatt feljelentést tett.

2014 augusztusában a KEHI vizsgálata során talált szabálytalanságok miatt sikkasztás gyanújával nyomozás indult az Ökotárs Alapítvány ellen, majd szeptember 8-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) házkutatást tartott az Ökotárs, illetve egy másik, Norvég Alap pályázatokat ellenőrző konzorciumi tag, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) irodájában. (A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015 elején – helyt adva az Ökotárs panaszának  – kimondta a razzia törvénytelenségét.)

2014 őszén a KEHI költségvetési csalás gyanújával a NAV-nál is feljelentést kezdeményezett, amely az érintett konzorciumi szervezetek adószámának felfüggesztését eredményezte. Pár hónappal később a bíróság döntésével a szervezetek visszakapták adószámukat, a nyomozást pedig 2015 őszén a NAV bűncselekmény hiányában megszüntette az Ökotárs Alapítvány és a többi, 17 vizsgált szervezettel szemben – a lezárult ügyészségi vizsgálat csupán adminisztrációs hibákat tárt fel a norvég pénzeket felhasználóknál. Később kiderült, hogy a KEHI-vizsgálatot eredetileg személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte

2015 decemberében Norvégia és Magyarország között paktum született a Norvég Alappal kapcsolatban; ebben a magyar kormány írásbeli garanciát vállalt, hogy nem éri atrocitás a norvégok által támogatott civileket. A 2014-15-ös forrásbefagyasztást követően 2016-tól ismét megkezdődtek a tárgyalások a két állam között, mivel azonban egészen a 2021-es határidőig nem sikerült megegyezniük abban, hogy a pályázók közül melyik szervezet legyen a független alapkezelő (a magyar kormány nem fogadta el, hogy a pályázaton legtöbb pontot elérő Ökotárs Alapítvány kapja a megbízást), a magyar állam végül 77 milliárd forint támogatástól esett el

A az így kieső Norvég Alap helyett a kormány 2021-ben egy új pályázati alapot hozott létre, a Városi Civil Alapot, melynek 4 milliárdos keretösszegéből jellemzően Fidesz-közeli szervezetek részesülnek.


 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [197]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Utoljára osztott pénzt nálunk a Norvég Civil Támogatási Alap

Befejeződött a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) harmadik, egyben utolsó felhívására érkezett pályázatok értékelése. A lebonyolító alapítványok képviselőiből álló jóváhagyó testület tegnapi ülésén megszületett támogatási döntésekkel az alap forrásai szinte maradéktalanul elfogytak.

AI: a magyar kormány lejárató kampányt indított a civil szervezetek ellen

Az Amnesty International (AI) 2014-es, Magyarországról szóló jelentése szerint a kormány finanszírozási szabálytalanságokra hivatkozva "lejárató kampányt" indított a civil szervezetek ellen. A nemzetközi emberi jogi szervezet magyarországi csoportja által ismertetett dokumentumban szerepel az is, hogy a romák diszkriminációval találkoztak az egészségügyben.

Széles skálán bírálja Magyarországot az Amnesty éves jelentése

Az Amnesty International 2014/15-ös globális jelentése szerint példátlan menekültügyi válság van a világban. Magyarországot egyebek mellett az Ökotárs-ügy és a romák helyzete miatt marasztalja el a dokumentum.

Tovább működhet az Ökotárs Alapítvány

Hétfőn kapta kézhez az Ökotárs Alapítvány a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzését, mely szerint a bíróság kitűzte a tárgyalást az Ökotárs és konzorciumi partnerei – az Autonómia Alapítvány és a DemNet Alapítvány – adószám-felfüggesztésének ügyében- közölte Móra Veronika, az Ökotárs vezetője.

Remekül dolgozik az Ökotárs a norvégok független szakértői szerint

A norvégok független – legalábbis a magyar kormánytól feltétlenül – szakértőkkel vizsgáltatták meg az Ökotárs alapítvány tevékenységét, és kiválónak tartják a munkájukat – áll az erről közzétett jelentésben, amelyre az Ökotárs hívta fel a figyelmet.

Mindent jól csinált az Ökotárs

Megjelent a brüsszeli EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus Iroda civil programokról szóló félidős értékelő jelentése; a független, külsős szakértők által készített audit szerint az Ökotárs konzorciuma kiváló munkát végzett a pályázatok értékelésénél, amelyet más támogatott országoknak is példaként ajánlanak. A 16 ország gyakorlatát vizsgáló nyilvános jelentés a magyar civil szektor kormányzati megfélemlítéséről is beszámol.

Dobhatják ki az Ökotárs elleni bizonyítékokat

„Ellentmondásos és a jogalkalmazás szempontjából kifogásolható helyzet áll elő azzal, hogy ugyanaz a bíróság, ugyanazon tényállás, illetve iratok és bizonyítékok alapján két különböző végzésben egymástól eltérő álláspontra helyezkedett” – így reagált a Fővárosi Főügyészség lapunk azon kérdésére: voltak, lesznek-e a rendőrségnél és/vagy az ügyészségnél következményei annak, hogy egy nyomozási bíró nemrég azt állapította meg, nem volt törvényi alapja az Ökotárs Alapítványnál tavaly szeptember 8-án tartott házkutatásnak.
Találatok: [197]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>