language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2343]  Oldalak:   <<  <  210 211 212 213 214 215 216 217 218 219   >  >>

Mészáros Lőrinc földműves, mutyi pedig nem lesz

Kedvezményesen nem adunk senkinek semmit! Nem lesz mutyi - mondta a Népszabadságnak Fazekas Sándor a 380 ezer hektár állami föld eladásáról. A földművelésügyi miniszter szerint a gázszerelő Mészáros Lőrinc, aki további földekhez juthat, földműves, „mert benne van a földművesek jegyzékében”.

A felcsúti királyság - Mészáros Lőrinc polgármester újabb bizniszei

Orbán Viktor bizalmasa, az ország legsikeresebb gázszerelője sorra nyeri a közbeszerzéseket és vásárolja fel a cégeket. Az sem akadály, ha offshore hátterű vállalkozással kerül kapcsolatba, és úgy tűnik, hamarosan a Duna Aszfalttal is belefognak egy egyelőre rejtélyes beruházásba.

Csak a fideszes körzetben nem „csalták el” az útfelújítást

Helyenként csaknem egy méterrel keskenyebbek lettek az utcák a XVIII. kerületben a csatornázás utáni újraaszfaltozáskor. Másutt csatornafedők állnak ki az útburkolatból. A kivitelezők egyike Mészáros Lőrinc cége, amely a CDM konzorcium tagjaként a legtöbbet nyerte a fővárosi csatornázáson.

Fideszes házi verseny volt a bicskei iskolafelújításnál

A fideszes vezetésű bicskei önkormányzat nyílt közbeszerzés nélkül két cégtől kért be ajánlatot a 150 millió forintos iskolafelújítási munkára. A Várkert bazár felújítója és Mészáros Lőrinc cége közül végül az utóbbi lett a befutó.

Földmutyi Mányon: szüret előtt tessékelik ki a gazdát, jöhetnek a fidesz-közeliek

Gyümölcsösökre is vonatkozik az oligarchabarát földhasználati-rendszer – így is összefoglalható egy Mány-környéki gazdálkodó család kálváriája. A hosszú évek óta általuk gondozott állami kajszibarackosban már mások szüretelték a legkevesebb ötven millió forint értékűre taksált termést.

Íme, ez a cég építheti meg a felcsúti kisvasutat

A Hír24 információi szerint a Swietelsky Vasúttechnikai Kft.-vel kötöttek szerződést a kivitelezésre. Közbeszerzési eljárás nem volt.
Találatok: [2343]  Oldalak:   <<  <  210 211 212 213 214 215 216 217 218 219   >  >>