language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2344]  Oldalak:   <<  <  211 212 213 214 215 216 217 218 219 220   >  >>

Íme, ez a cég építheti meg a felcsúti kisvasutat

A Hír24 információi szerint a Swietelsky Vasúttechnikai Kft.-vel kötöttek szerződést a kivitelezésre. Közbeszerzési eljárás nem volt.

Beszélték a minisztériumban Szilárdról, hogy KGB-s, senkit nem érdekelt

A Kiss Szilárd-sztori, IV. rész. Kisst az a Keskeny Ernő volt moszkvai, jelenleg ukrajnai nagykövet ajánlhatta be attasénak, aki hat évvel ezelőtt segített összehozni Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin első találkozóját, majd 2010-től a keleti nyitás legfőbb motorja volt. Kiss fantasztikus orosz kapcsolatait élettársának, Jelena Cvetkovának, azaz Lénának köszönheti. Akiről kormányzati forrásaink állítják: a háttérben az orosz titkosszolgálat tűnik fel.

Simicska dühösen néz a partról

Úgy tűnik, kikötőt kizárólag Mészáros Lőrinc és szövetségei tudnak építeni ma Magyarországon. Hiába csinálta volna a Közgép 250 millióval kevesebbért, a győr-gönyűi kikötő fejlesztésére legalábbis csak a felcsúti polgármester cége, a Mészáros és Mészáros Kft., az A-HÍD Zrt., valamint Swietelsky Vasúttechnika Kft. hármasának konzorciuma adott olyan ajánlatot, amely megfelelt a közbeszerzést kiíró Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság elvárásainak.

Mészáros Lőrinc megvált oroszországi cégétől, amiről azt állította, nem is az övé

Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, a miniszterelnök közeli barátja néhány napja megvált az oroszországi Magyar Kft.-ben lévő 33 százalékos érdekeltségétől. A másik tulajdonos is megvált az üzletrésztől, a vevő maga a cég. Az egyetlen kézzelfogható tulajdonos így Kiss Szilárd volt agrárattasé maradt, aki viszont jelenleg előzetesben ül. Mészáros korábban azt állította, már megvált a cégtől, melyet a vagyonnyilatkozatából is kihagyott. Utóbbi miatt feljelentették, a magyar rendőrség azonban nem találta a cégét, ezért megszüntették az eljárást.

Cseléd-Magyarország visszatérése ellen – Interjú Ferenczi Krisztinával

Halála előtt három nappal készült ez az interjú Ferenczi Krisztinával, aki másfél évtizeden keresztül követte fáradhatatlanul az Orbán-vagyon gyarapodását – többek közt a Népszabadság hasábjain –, és úgy látta, hogy az, ami ebből a történetből kirajzolódik, több erkölcsileg megkérdőjelezhető gazdagodásnál: alattvalói és vazallusi függésre épített, új állammodell. Fontos volt számára, hogy összegezze mindazt, amit erről gondol.

Földéhség: állami bérletből tulajdon? „Cselédek leszünk a hazánkban”

– Rabszolgák, cselédek leszünk a saját hazánkban, megmondtuk előre, hogy ez lesz belőle: azért kapják a „csókosok” bérbe a földeket, hogy később tulajdonba vehessék – reagált Horváth János bábonymegyeri gazda arra a hírre, hogy Jakab István, a Magosz elnöke azt javasolta a parlamentben: tegyék lehetővé a tulajdonszerzést az állami földbérlet-pályázaton nyertes gazdáknak.

Százmillióval olcsóbb ajánlattal sem nyerhet a Közgép

Korábban szinte kizárólag a Simicska Lajos nevéhez köthető Közgép nyert el szinte minden állami, közösségi pályázatot, most akkor sem rúghat labdába, ha százmilliókkal olcsóbb ajánlatot tesz. A pálya mindig attól függően lejt, hogy a kormányfő éppen kivel veszett össze, vagy barátkozik - vélik iparági szakértők. Az állami pénzszórás az útépítéseken is folytatódik.

Lehet 700 millióval több, csak ne a Közgép nyerjen

Sokat spórolt volna a kormánynak a Közgép Zrt. Simicska Lajos cége 1,063 milliárd forintért vállalta 8,5 kilométer zajvédő fal építését az M0-s déli szektorában, de a hasonlóan olcsón ajánlkozó KÉSZ Kft.-vel együtt kizárták a versenyből.

Privatizációra készülhet a Fidesz

Az állami tulajdonú, jelenleg jobbára bérbeadással hasznosított földterületek kedvezményes értékesítését szorgalmazzák a Fideszben. Az ötlet, amelynek megvalósítását a földalapú támogatásból törleszthető hitel is segítené, a nemzeti parki területekkel kapcsolatos politikai „földindulást" is megmagyarázza.

Lisztet vett a felcsúti önkormányzat a rászorulóknak a polgármester cégétől

Citromlét, tarhonyát és löncshúst is vásárolt az önkormányzat, meg persze tejet és lisztet is, utóbbit azonban tavaly már nem a helyi CBA-ban, hanem a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Búzakalász 66 Kft.-től. Januári adatigénylésünkre nem válaszolt ugyan a felcsúti önkormányzat, de most a NAIH segítségével megkaptuk a 2010-2014 közötti vásárlásokra vonatkozó adatokat.
Találatok: [2344]  Oldalak:   <<  <  211 212 213 214 215 216 217 218 219 220   >  >>