language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2332]  Oldalak:   <<  <  123 124 125 126 127 128 129 130 131 132   >  >>

Londonba repült a 17 milliárdos magángép

Csütörtökön délelőtt fél 11-kor felszállt a ferihegyi repülőtérről az a legalább 17 milliárd forintot érő luxusrepülő, amelynek fedélzetén korábban Orbán Viktor miniszterelnök is utazott, amikor Bulgáriában a helyszínen tekintette meg a MOL Vidi Bajnokok Ligája-selejtező meccsét.

Mészáros Lőrincék már a Paksi Atomerőműnél is dolgoznak

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. egyik közbeszerzésén az MVM saját cégét kizárták, így a másik pályázó, Mészáros Lőrinc és Paár Attila cégeinek közös ajánlatát hirdették ki győztesnek. Nettó 3,6 milliárd forintért dolgozhatnak, ez félmilliárddal több, mint amennyit a kiíró előzetesen becsült a szerződés árának.

Gellérthegyi álom – Drónvideón mutatjuk a luxusvillát, ahova Rogán bizalmasa befészkelte magát

Új céget alapított és luxusvillában alszik a város fölött Rogán Antal titokzatos bizalmasa. De kié a villa, és hogy jön képbe Svájc? Kertész Balázs újra aktív, és megrázza magát.

Mészároséktól vesz szerveralkatrészeket az állami légiirányító

A Humansoft Kft. lett a befutó az állami tulajdonban lévő HungaroControl Zrt. közbeszerzési pályázatának egyik részénél, így ők szállíthatják majd az ATM-R szerveralkatrészeket. Nettó 11,3 millió forintos ajánlattal nyertek, hat versenytársukat legyőzve. A teljes tender amúgy nettó 35,5 millió forintos.

Nem zavarta az államot a túlszámlázás

Mint kiderült, az amerikai hatóságok is vizsgálódnak a Microsoft brutálisan túlárazott magyarországi szoftverlicenc-értékesítései miatt. Ugyanakkor az ügyre vonatkozó amerikai törvény alapján elég szűkre van szabva, hogy kiket és mit vizsgálhatnak, magyar politikai szereplőket pedig egész biztosan nem kaphatnak el. Ez a hazai hatóságok dolga lenne, ám az ügy körülményei alapján nem úgy tűnik, hogy bárkit is zavarna az ügy a magyar állam tájékán.

Mészáros emberei a Fidesz új médiabirodalma mögött

Mészáros Lőrinc köre készíti elő a Fidesz új, hatalmas médiabirodalmának létrehozását. Ennek egyik jele Kertész József Tamás ügyvéd feltűnése.

Mindenkinek egyszerre kellene letennie a fegyvert – Bokor Tamás: A korrupció a legközérdekűbb magánügy

Aki részt vesz a korrupcióban, jobban tud érvényesülni az életben – így látja a 18–29 éves korosztály. Fogalmi szinten ugyan tudatában vannak a korrupció jelentésével és káros mivoltával, a gyakorlatban azonban nem mindig veszik észre, mikor kerülnek ilyen szituációkba. A hálapénz elfogadható számukra, a politikusokhoz köthető nagy összegű visszaélések azonban nem. A közügyek alig pár százalékukat érdeklik. Bokor Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa szerint a korrupció társadalmi konstrukció: ha kritikus mennyiségű ember gondolja azt, hogy ilyen a természete a rendszernek, akkor ehhez a közgondolkodáshoz igazítja a saját viselkedését.

Folytatódik a gazdasági csoda: rekordfélévet zárt a Mészáros-féle Konzum

A Mészáros Lőrinc-féle Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. vasárnap közzétette a tőzsde honlapján az idei első félévének eredményadatait. Ebből kiderül, a csoport rekordfélévet zárt: saját tőkéje rohamosan növekedett az első félévben, június végén már meghaladta az 58 milliárd forintot.
Találatok: [2332]  Oldalak:   <<  <  123 124 125 126 127 128 129 130 131 132   >  >>